Endgame - Végjáték

A Végjáték premisszái

Első premissza: A civilizáció nem fenntartható, és sose lehet az. Ez különösen igaz az ipari civilizációra.

Második premissza: A hagyományos közösségek ritkán engedik át vagy adják el önszántukból a közösségük alapját jelentő erőforrásokat, amíg a közösségüket fel nem bomlasztják. Ezenkívül nem hajlandók hagyni, hogy más erőforrások – arany, olaj stb. – kitermelése érdekében kárt tegyenek a földjeikben. Ebből következik, hogy aki igényt tart az erőforrásokra, annak minden tőle telhetőt meg kell tennie a hagyományos közösségek szétrombolásához.

Harmadik premissza: Az életmódunk – az ipari civilizáció – alapja és előfeltétele az állandó és széleskörű erőszak, ami nélkül nagyon gyorsan összeomlana.

Negyedik premissza: A civilizáció egy világosan meghatározott, széles körben elfogadott, ám mégis gyakran kimondatlan hierarchián alapul. A hierarchiában magasabban levők által az alacsonyabban levők ellen elkövetett erőszak majdnem mindig láthatatlan, azaz nem beszélnek róla. Amikor mégis beszélnek róla, teljes mértékben racionalizálják. A hierarchiában alacsonyabban levők által a magasabban levők ellen elkövetett erőszak elképzelhetetlen, amikor mégis bekövetkezik, akkor sokk, rémület és az áldozatok bálványozása kíséri.

Ötödik premissza: A hierarchiában magasabban levők tulajdona sokkal értékesebb, mint az alacsonyabban levők élete. A magasabban levők számára elfogadható a vagyonuk növelése – hétköznapi nyelven a meggazdagodás – az alacsonyabban levők életének tönkretétele vagy kioltása révén. Ezt termelésnek hívják. Ha az alacsonyabban levők kárt tesznek a magasabban levők tulajdonában, akkor utóbbiak megölhetik az előbbieket, vagy egyéb módon tönkretehetik az életüket. Ezt igazságszolgáltatásnak hívják.

Hatodik premissza: A civilizációt nem lehet helyrehozni. E kultúra semmiképpen sem fog önszántából áttérni egy józan, fenntartható életmódra. Ha nem állítjuk meg a civilizációt, akkor továbbra is nyomorúságba taszítja az emberek túlnyomó többségét, és addig gyengíti a bolygót, míg végül összeomlik (a civilizáció, és talán a bolygó is). Ez még hosszú-hosszú ideig káros hatással lesz az emberekre és a többi élőlényre.

Hetedik premissza: Minél tovább várunk a civilizáció összeomlására – vagy minél tovább várunk, mielőtt magunk ledöntenénk –, annál durvább lesz az összeomlás, és annál kínosabb lesz a helyzet az összeomlás idején élő emberek és más lények, továbbá az utánuk jövők számára.

Nyolcadik premissza: A természeti világ szükségletei sokkal fontosabbak a gazdasági rendszer szükségleteinél.

A nyolcadik premissza más megfogalmazásban: Bármely gazdasági vagy társadalmi rendszer, amely nincs hasznára azon természeti közösségeknek, amin alapul, fenntarthatatlan, erkölcstelen és ostoba. A fenntarthatóság, az erkölcs és az intelligencia (valamint az igazságosság) megkívánja az efféle gazdasági vagy társadalmi rendszerek ledöntését, vagy legalábbis annak megakadályozását, hogy kárt tegyenek a földjeinkben.

Kilencedik premissza: Igaz ugyan, hogy egy napon majd sokkal kevesebb ember fog élni, mint napjainkban, ám a népességcsökkenés sokféle módon bekövetkezhet (vagy megvalósítható – attól függően, hogy passzívan vagy aktívan közelítjük meg ezt az átalakulást). A népességcsökkenés egyes módjait rendkívüli erőszak és nyomor jellemezné: az atomháború például a népességet és a fogyasztást is csökkentené, de szörnyűséges módon; ugyanez igaz a népesség összeomlásig folytatódó túlszaporodására. Más módokat kevesebb erőszak jellemezhet. Tekintettel azonban arra, hogy e kultúra jelenleg mennyi erőszakot követ el az emberek és a természeti világ ellen, lehetetlen a népesség és a fogyasztás erőszaktól és nélkülözéstől mentes csökkentéséről beszélni. Nem azért, mert maga a csökkentés feltétlenül erőszakkal járna, hanem mert az erőszak és a nélkülözés alaphelyzetben is jellemzi a kultúránkat. Vannak a népesség és a fogyasztás csökkentésének olyan módjai is, amelyek erőszakosak ugyan, viszont csökkentenék az erőszak mostani szintjét – melyet az erőforrások a szegényektől gazdagokhoz való gyakran erőszakos juttatása igényel és okoz – és persze csökkentenék a természet elleni mostani erőszakot. Személyesen és közösségként is talán tudnánk csökkenteni és enyhíteni az átmeneti időszakban fellépő erőszakot. Vagy nem. De ez viszont biztos, hogy ha nem közelítjük meg aktívan a kérdést – ha nem beszélünk erről a helyzetünkről, és hogy mihez kezdjünk –, akkor szinte egész biztosan sokkal súlyosabb lesz az erőszak, és nagyobb a nélkülözés.

Tizedik premissza: Az egész kultúra őrült, és tagjainak nagy része is az. A kultúrát a halálvágy, az élet elpusztításának vágya hajtja.

Tizenegyedik premissza: A kultúra – civilizáció – kezdetektől fogva a megszállás kultúrája.

Tizenkettedik premissza: A világon nincsenek gazdag emberek, és nincsenek szegény emberek. Csak emberek vannak. A gazdagoknak rengeteg zöld papírdarabjuk van, melyről sokan eljátsszák, hogy ér valamit – vagy a feltételezett gazdagságuk esetleg még ennél is elvontabb: számok a bankok merevlemezein –, a szegényeknek meg nincs sok ilyen. Ezek a „gazdagok” azt mondják magukról, hogy földet birtokolnak, a „szegényektől” pedig gyakran megtagadják, hogy ugyanezt állíthassák. A rendőrség elsődleges feladata az, hogy a sok zöld papírral bíró emberek tévképzeteit támogassák. Akiknek nincsenek zöld papírjaik, gyakran éppoly gyorsan és teljesen elfogadják ezeket az tévképzeteket, mint azok, akiknek vannak. Ezek a tévképzetek nagyon súlyos következményekkel járnak a valós világra nézve.

Tizenharmadik premissza: A hatalmon levők erőszakkal tartják fenn uralmukat. Minél hamarabb megszabadulunk az illúziótól, hogy ez nem így van, annál hamarabb kezdhetünk hozzá, hogy értelmes döntéseket hozzunk arról, hogy mikor és hogyan fogunk ellenállni.

Tizennegyedik premissza: Születésünktől fogva – de könnyen lehet, hogy már fogantatásunktól fogva, bár ezt nem tudom jól bizonyítani – egyénileg és közösségileg is arra nevelnek bennünket, hogy utáljuk az életet, utáljuk a természetet, utáljuk a vadont, utáljuk a vadállatokat, utáljuk a nőket, utáljuk a gyerekeket, utáljuk a testünket, utáljuk az érzelmeinket, féljünk az érzelmeinktől, utáljuk magunkat. Ha nem utálnánk a világot, nem hagynánk a szemünk láttára elpusztítani. Ha nem utálnánk magunkat, nem hagynánk megmérgezni az otthonunkat – és a saját testünket.

Tizenötödik premissza: A szeretetből nem következik a pacifizmus.

Tizenhatodik premissza: Az anyagi világ elsődleges. Ez nem azt jelenti, hogy a lélek nem létezik, sem pedig azt, hogy csak az anyagi világ létezik. Ez azt jelenti, hogy lélek és test összefonódik. Továbbá azt is jelenti, hogy a való világbeli tettek valódi következményekkel járnak. Azt jelenti, hogy nem számíthatunk Jézusra, a Télapóra, a Természet Anyára, de még a Húsvéti Nyuszira sem, hogy kihúzzon minket ebből a bajból. Azt jelenti, hogy ez a baj tényleg baj, nem csupán Isten szemöldökének egy mozdulása. Azt jelenti, hogy magunknak kell szembenéznünk ezzel a bajjal. Azt jelenti, hogy földi tartózkodásunk idején – akár jutunk-e máshová halálunk után, akár nem, akár átok, akár kiváltság az ittlétünk – a Föld a lényeg. Az elsődleges. Az otthonunk. Ez minden. Ostobaság úgy gondolkodni vagy cselekedni, mintha ez a világ nem lenne valódi és elsődleges. Ostoba és szánalmas dolog úgy élni, mintha az életünk nem lenne valódi.

Tizenhetedik premissza: Hiba (bár inkább tagadás) aszerint hozni döntéseket, hogy a belőlük következő cselekedetek vajon megrémítik-e a várakozó álláspontra helyezkedőket, avagy az emberek többségét.

Tizennyolcadik premissza: A jelenlegi én-felfogásunk semmivel sem fenntarthatóbb, mint a jelenlegi energia- vagy technológia-használatunk.

Tizenkilencedik premissza: A kultúra legfőbb problémája az, hogy jogosnak tartjuk a természet irányítását és a természet elleni erőszakot.

Huszadik premissza: Ebben a kultúrában a társadalmi döntéseket a gazdaság mozgatja – nem a közösségi jólét, nem az erkölcs, nem az etika, nem az igazságosság, nem maga az élet.

A huszadik premissza módosítása: A társadalmi döntéseket elsősorban (és gyakran kizárólag) azon az alapon hozzák meg, hogy vajon növelik-e a döntéshozók és az általuk szolgált emberek pénzvagyonát.

A huszadik premissza újabb módosítása: A társadalmi döntéseket elsősorban (és gyakran kizárólag) azon az alapon hozzák meg, hogy vajon növelik-e a döntéshozók és az általuk szolgált emberek hatalmát.

A huszadik premissza újabb módosítása: A társadalmi döntések elsősorban (és gyakran kizárólag) azon a szinte teljesen megkérdőjelezetlen hiten alapulnak, hogy a döntéshozóknak és az általuk szolgált embereknek jogukban áll növelniük hatalmukat és/vagy pénzvagyonukat az alacsonyabban levők kárára.

A huszadik premissza újabb módosítása: Ha a dolog szívébe néznénk – ha egyáltalán ez szívnek nevezhető – azt találnánk, hogy a társadalmi döntéseket elsősorban azon az alapon hozzák meg, hogy mennyire jól szolgálják az élő természet irányítását vagy pusztítását.

(Részlet Derrick Jensen: Endgame című könyvéből,  Mohari András fordítása alapján)