Nem vagyunk egyedül - Robert Dean interjú 1. rész

 

Földanya gyógyít!

Testünk leföldelésekor természetes úton szabadulunk meg 

gyulladásainktól, fájdalmainktól és a stressztől. 

Mindezt egyszerűen és akár ingyen megtehetjük.

Az önellátás mítosza

/ Toby Hemenway: The Myth of Self Reliance című írása /
Nemrég egy prominens permakultúrás egy halom emailt küldött ki, olyan kezdeményezések után kutatva, ahol “az emberek teljesen önfenntartóak saját élelmezési, ruházkodási, lakhatási, energia és közösségi szükségleteiket illetően.” Itt van hát, a “teljes önfenntartás mítosza”, egyenesen a világ egyik legismertebb permakultúrásától. Az Egyesült Államokban a permakultúrás körök többségében az elképzelést, hogy valaki a legalapvetőbb szinten felül bármiben is önfenntartó tud lenni, rég elhagyták, és felváltották az óvatosabb “önellátó” [önmagára-támaszkodó, self-reliant] kifejezéssel. De aligha lehetséges még ez is, és azon túl, hogy kifejezi a konzumerizmus bilincseitől való megszabadulás igényét, nem hiszem, hogy kívánatos lenne.
Kicsit keresgéltem az interneten és azt találtam, hogy az “önfenntartás” jó néhány népszerű permakultúrás weboldalon kívánatos célként jelenik meg. Szeretnék beverni néhány szöget a kifejezés koporsójába. Az én szótáram szerint az önfenntartó azt jelenti, hogy valaki “képes fenntartani magát külső segítség nélkül”. Ki él külső segítség nélkül? Senki. De boncolgassuk egy kicsit tovább. Többségünk egyetért abban, hogy ha valaki “élelem tekintetében önfenntartó”, akkor az élelmiszerigénye 100%-át a saját földje és munkája szolgáltatja. Még sohasem találkoztam olyannal, aki elérte ezt. Biztos vagyok benne, hogy vannak néhányan, de még a főállású gazdálkodók is termelnek az élelmük mellett eladásra gabonát, hogy megvehessék azokat az ételeket, amiket nem lenne célszerű termeszteniük.
Hallom, hogy az emberek azt mondják, az élelmük 30%, 50%, vagy akár 70%-t is megtermelik. Általában arra gondolnak, hogy zöldséget és gyümölcsöt termesztenek, ami kiteszi az élelmük teljes költségének vagy súlyának valamennyi százalékát – de nem a kalóriáit. A zöldségeknek magas a nedves-tömegük, de alacsony a kalóriatartalmuk. Ha megtermeled a zöldségigényed 100%-át, akkor hozzájutsz napi kalóriaigényed 15-20%-ához, kivéve ha főleg burgonyán és más keményítőtartalmú zöldségeken élsz. A legtöbb napi kalória a gabonákból, húsból és tejtermékekből származik. Így ha nem foglalkozol nagy tételben gabonatermesztéssel vagy állattartással, nem valószínű, hogy tápanyagtartalom tekintetében élelmed több mint negyedét magad termeled. Ebben az esetben nem korrekt azt állítás, hogy “70%-ban önfenntartó vagy”. Ha kalóriáid legnagyobb része a földedről származik, akkor szinte biztos, hogy teljes munkaidőben gazdálkodással foglalkozol, és tisztellek a kemény munkádért. Kezdhetjük látni mennyire nehéz, sőt nemkívánatos az önfenntartás.  Ha valóban önfenntartó vagy élelemből, nem sok minden másra lesz időd, még egy permakultúrás rendszerben sem.
De még ha minden élelmed magad is termeszted, állíthatod-e, hogy önfenntartó vagy, ha nem te termeled a magjaidat és biztosítod összes trágyaigényed? Honnan származnak a gazdálkodáshoz szükséges eszközeid és az üzemanyagod? A permakultúrások tisztában vannak vele, csakúgy mint bárki más, az élet mennyire szorosan összefügg. Hol van az a pont bármiben is, ahonnan azt állíthatod, hogy nem állsz kapcsolatban a szélesebb emberi közösséggel? Tényleg lehetséges élelemből “teljesen önfenntartóvá válni”?
Vessünk egy gyors pillantást a ruházkodásra, a hajlékra és az energiára. Még ha magad varrod is a ruháidat, te termeszted a gyapotot és neveled a birkát? Ha a házadhoz te hántoltad a fát vagy fejtetted a követ, te készítetted az üveget és gyártottad le a vezetékeket is? Egy szigetüzemű háznál, mennyi mérnök és hány gyár szövevényes hálózata vett részt a napelemek legyártásában? Mindezekre támaszkodunk.
Azt állítani, hogy önfenntartóak vagyunk, szinte sértés és mindazok semmibe vétele, akiknek a vállán állunk. Az amerikai permakultúrások egy elég politikailag korrekt csapat, és többünknek nyilvánvalóvá vált, hogy az “önfenntartás” nem csak lehetetlen, hanem egy pofon mindazoknak, akik verejtéke ellát minket, és a cowboy etika egy újabb állandósulása, mely az egyént a világegyetem központjába helyezi. Úgyhogy a kifejezés átalakult “önellátóra”, ami jelezi, hogy kölcsönösen függünk egymástól, de úgy döntöttünk, hogy kevésbé szeretnénk másokra támaszkodni. Jó esetben az önellátás az alapvető igények kielégítéséhez szükséges képességek kifejlesztését jelenti, hogy ne kelljen az etikátlan és pusztító iparágakat támogatnunk. De úgy látom, hogy nem annyira önellátó egyénekre, mint önellátó közösségekre van szükség, ahol nem mindenki tudja, hogyan kell szőni vagy gazdálkodni, de ruha és élelem mindenkinek jut.
A weboldalak és e-mailek tanúsága szerint, van a permakultúrában egy mély elfogultság, miszerint az a legnemesebb út, ha mindent magunk csinálunk, a saját földünkön. És amennyiben a képességeinknek köszönhetően kevésbé függünk a monopolista vállalatoktól, úgy gondoljuk, hogy érdemes elsajátítanunk őket. Azonban ahogyan egyre inkább lekorlátozzuk az életünket azokra a dolgokra, amiket képesek vagyunk magunk elvégezni, úgy csökkennek a lehetőségeink. Minden kifelé irányuló kapcsolat gazdagít bennünket. Ha létrehozzuk az egymásrautaltság hálóját, gazdagabbá, erősebbé, biztonságosabbá és bölcsebbé válunk. Miért ne akarnál másokra támaszkodni? Ha teljesen meg akarnánk fejteni az okát, az egy pszichológiai nyúl-üreg mélyébe vezetne, de egy része azon a hiedelmen alapul, hogy a többiek megbízhatatlanok vagy etikátlanok, és hogy a kölcsönös függőségekkel gyengítjük magunkat. Míg a régi mondás, miszerint “Ha valamit jól akarsz csinálni, csináld magad”, egyszerűen gyenge vezetői képességekről árulkodik.
Ha még mindig kételkedsz, a szentíráshoz folyamodok és idézek Mollison Introduction to Permaculture (Bevezetés a Permakultúrába) című könyvének második oldaláról: “Elkezdhetünk részt venni élelmünk egy részének megtermelésében. Ez nem jelenti azt, hogy mindannyiunknak magunknak kell megtermelnünk a saját krumplinkat, de azt igen, hogy közvetlenül olyanoktól kezdjük vásárolni, akik már most felelősséggel termelik. Sőt, valószínűleg  jobban járunk, ha egy termelői bevásárló közösséget szervezünk a környékünkön, mintha krumplit termesztenénk.”
Ahogyan a veterán permakultúra tervező Larry Santoyo mondja, az igényeid kielégítéséhez törekedj a lehető legnagyobb általánosságra. Ha úgy gondolkodunk, hogy “meg kell termelnünk az élelmünket”, az fájdalmasan korlátozott. Ha úgy gondolkodunk,  hogy “az élelmiszer igényünket felelősen kell kielégítenünk”, akkor hatalmas lehetőségek tárulnak fel, amikből kiválaszthatjuk a számunkra legstabilabbat és legmegfelelőbbet. Az egyéni erőfeszítések gyakran kevésbé stabilak és reziliensek, mint a közösségi vállalkozások. És rossz tervezésre vallanak: az önellátás azt jelenti, hogy egy kritikus funkciót csak egyféleképpen biztosítunk. Ha minden élelmed magad termeled meg és valami bajod esik, akkor sérült leszel, éhes, és tolókocsiból nézheted, ahogy elhervadnak a növényeid. Egy közösségi gazdaságban ez nem történne meg. És azoknak, akik a társadalom közelgő összeomlása miatt aggódnak: a portyázó répatolvaj bandák nagyobb valószínűséggel rohanják le a magányos földed, míg te az egész napos fárasztó munka után szundítasz, és kevésbé valószínű, hogy megtámadnak egy csapat erős, vasvillával felfegyverzett gazdát, akik éjjel-nappal őrködnek.
A közösségi önellátás létrehozása egy újabb lehetőséget is ad a permakultúra zónáinak alkalmazására: a nullás zóna ebben az értelemben az otthonunk és a földünk. Az egyes zóna a kapcsolatunk más egyénekkel és családokkal, a kettes zóna a helyi kereskedelem és a környékünkön zajló tevékenységek, a hármas zóna a regionális vállalkozások és szervezetek, és a négyes zóna a nagyobb és távolibb vállalatok. Miért korlátoznánk magunkat kizárólag a nullás zónára? Megszervezhetjük az életünket úgy, hogy a négyes zónába tett kiruccanásokra – mint amilyen az üzemanyag vagy a fémtermékek vásárlása – nagyon korlátozottan legyen szükségünk, miközben a helyi őstermelői piacra és éttermekre gyakran. Ez erős közösséget épít.
Az önellátás nem növeli a társadalmi tőkét, azt a valódi újratermelődő erőforrást, ami csak használat közben növekszik. Miért ne akarnék kapcsolódni a közösségemhez, a számomra lehetséges összes módon? Ha nem elégítjük ki a közösségünk igényeit, nagyobb eséllyel fognak a szomszédaink egy nagyáruházban vásárolni. Az önellátásba vetett kritikátlan hit egy olyan pusztító mítosz, ami a lehetőségeket azok kezébe adja, akik a közösségünket elveszik tőlünk.
Ha szereted a gazdálkodást, akkor igen, termeld meg az élelmed. És a maradékot cseréld el olyan dolgokra, amikre szükséged van, olyan módon, hogy azzal támogasd a közösségedet. De valóban van különbség egy gazda, aki a munkája eredményét, az ételt cseréli el javakra és pénzre, és köztem, aki a munkám eredményét, az oktatást cserélem el javakra és pénzre? Mindketten életenergiánkat cseréljük el egy olyan rendszerben, ami fenntart minket és szeretném azt hinni, hogy mindketten bölcs és etikus döntést hozunk.
Egy jó permakultúrás rendszer a lakosok igényeit felelősen és ökológiai szempontok szerint biztosítja. Semmi sincs a permakultúrában, ami azt állítaná, hogy minden terméshozamnak a tulajdonos földjéről kell származnia! Ha mást nem is tudok elérni ezzel az írással, legalább lerombolom ezt a mítoszt. A permakultúrás tervezési rendszer egyszerűen csak annyit mond, hogy a szükségleteinket és termékeinket felelősen kell kezelnünk a tervünkben, nem pedig a földünkön. Ez magában foglalhat és kell, hogy foglaljon külső kapcsolatokat is. Ha te egy akupunktúrával foglalkozó orvos vagy, és a jövedelmedet a közösséged biztosítja, és a szükségleteidet főleg olyan helyi forrásokból biztosítod, amiket etikusnak gondolsz, akkor az egy remek permakultúrás dizájn. A terv erősebbé válik attól, ha a szükségleteid és a termékeid sok külső elemhez és rendszerhez kapcsolódnak.
Nagyon is permakultúrás dolog az olyan képességek kifejlesztése, amik még mélyebben a földhöz, az otthonhoz és a közösséghez kötnek. És néha a képességek, amikre az önellátás után kutatva teszünk szert, éppen azok, amikre a jobb közösségi léthez is szükségünk van. De önmagában az önellátás mint cél egy elavult mítosz, aminek ki kell halnia. Permakultúrátlan.

Forrás: http://wetiko.hu/2012/01/28/az-onellatas-mitosza/

Interjú Eckhart Tolléval:


Ráébredni életed céljára

Eckhart Tolle a nyugati világ neves most-guruja immár hazánkban is rendkívül népszerű, könyvei magyarul is hozzáférhetőek az Agykontroll kiadónak hála. Tanítása végtelenül egyszerű, épp csak a kivitelezésbe törik bele rendre az „elmebajos” halandó bicskája. Gyakorlásképpen is ajánlom a most következő interjút, amely az amerikai Science of Mind magazinban jelent meg 2006 októberében. Eckhart mester szavai segítenek elmélyülni saját lényünk jelenlétében.

Eckhart Tolle első bestsellere, A most hatalma, lebilincselte az olvasókat megvilágosult meglátásaival. A jelen pillanatban maradás a módja annak - mondja a könyvben -, hogy megszüntessük a szenvedést, amit az elmével való azonosulás teremtett. Legújabb könyvében, az Új Földben, Tolle folytatja a jelen pillanati tudatosság témáját, kidolgozva azt páratlan tisztaságával és mélységével, és felfedi azt is, hogy a felébredt tudatosság hogyan hoz egyenesbe bennünket életünk céljával. Tolle szerint van egy belső és egy külső célunk is. A külső célunk változik a körülményekkel, és szükségszerűen bevonja az időt, míg a belső célunk mindig ugyanaz marad: abszolút jelen lenni bármiben, amit teszünk, s hagyni, hogy a cselekvéseinket a tudatosság, a felébredt tudat vezesse, s hatalmazza fel, mintsem, hogy az egoista elme irányítsa. Beteljesítjük sorsunkat és megvalósítjuk célunkat, ha ráébredünk arra, akik vagyunk: a tudatos Jelenlétre.

Tolle megragadta a nagy tanítók, mint Jézus és Buddha spirituális bölcsességének lényegét, és ezt a bölcsességet a ma embere számára érthetően juttatta kifejezésre, csak úgy, mint Ernest Holmes tette a Lélek és Szellem Tudományának formába öntésével. Amikor Holmes az elme spirituális kezeléséről beszél, amely „megtisztítja a gondolatot a tagadástól, a kétségtől és a félelemtől, és előidézi Isten örök-jelenlétének észlelését”, ugyanazt a bölcsességet tallózza az ősi tanításokból, amelyet Tolle is tesz a könyvében. Most, az Új Földdel, a megvilágosodás e kulcsát - teljesen tudatosnak lenni ebben a szent pillanatban - valóvá és élővé teszi számunkra a ma szavaival, a ma világának. Könyvének címe egy bibliai passzusra utal a Jelenésekben, amely új eget és új földet ígér. Ez metaforája a végtelen létezésre (ég) való tudatosság állapotának, amely folyamatosan új módon és új formában (föld) mutatkozik meg. Mivel a jelentése túlmutat az intellektuális megértésen, Tolle gondolatai kontemplációt igényelnek. Sokkal inkább megnyitásra, mintsem megtanulásra várnak. „A szavak csak mutatópálcák” - mondja. „Amiről beszélünk, az a szavakon túl van, de arra használhatjuk őket, hogy legalább a jelentésük irányába haladjunk, és ez hasznos.”

Science of Mind: Az új földről alkotott víziójában az élet célja magában foglalja azt, amit felébredt cselekvésnek nevez. Mit ért ez alatt?

Eckhart Tolle: A legtöbb ember a jelen pillanatot úgy kezeli, mintha az egy akadály volna, amin túl kell jutnia. Mivel a jelen pillanat az Élet maga, ez egy őrült módja az életnek. A felébredt cselekvésben egy teljes belső ráhangolódás van a jelen pillanatra, és mindarra, amit éppen most csinálsz. A cselekvés ekkor elsődlegesen nem egy végeredmény eszköze, hanem megnyílás a tudat számára, hogy a világba jöjjön. Ráhangolni magadat a Mostra annyi, mint ráhangolni magadat az univerzális szándékra, a teljesség szándékára. Mi a teljesség szándéka? A tudat születése és virágzása. Ekkor a teljesség vezet téged bármiben, amit gondolsz, vagy teszel.

Ahogy az Új Földben magyarázom, a felébredt cselekvésnek három modalitása van, a körülményektől és a tevékenység természetétől függően. Ezek az elfogadás, az élvezet és a lelkesedés. Ha nincs sem elfogadás, sem élvezet, sem pedig lelkesedés abban, amit csinálsz, akkor nem vagy ráhangolódva az univerzális szándékra. Boldogtalanságot teremtesz, azaz szenvedést ilyen vagy olyan formában. Az ego meghatározásának egyik módja egyszerűen ez: egy diszfunkcionális kapcsolat a jelen pillanattal. Az, amire én az „új földként” célzok – a felébredt cselekvés által teremtett külső formák – úgy emelkedik elő, ahogy egyre többen rádöbbennek, hogy a céljuk hagyni a tudatosságot felbukkanni mindenben, amit csak tesznek.

SOM: Hisz benne, hogy az emberiség kész erre az átalakulásra?

ET: Igen. Látom a jeleket, hogy ez már történik. Első alkalommal egy nagy léptékű ébredés zajlik a bolygónkon. Miért most? Mert ha most nem történik változás az emberi tudatosságban, elpusztítjuk magunkat és talán a bolygót is. A kollektív egós elme őrültsége, megerősítve a tudománnyal és a technológiával, rohamosan viszi fajunkat a katasztrófa szélére. Fejlődni vagy meghalni: ez most az egyetlen választásunk. A keleti világtól eltekintve az a becslésem, hogy ez idő szerint az emberek mintegy tíz százaléka Észak-Amerikában már ébredezik. Ez önmagában kitesz harmincmillió amerikait, ehhez hozzájönnek más észak-amerikai országok népei, és a nyugat-európai országok népességének is körülbelül tíz százaléka szintén ébredezik. Ez valószínűleg elég, mint kritikus tömeg, hogy létrehozza az új földet. A tudatosság átalakulása tehát igazából zajlik, még ha nem is szerepel a ma esti híradóban. Hogy elég gyorsan történik-e? Bizakodó vagyok az emberiség jövőjét illetően, most már sokkal inkább, mint mikor A most hatalmát írtam. Valójában ezért írtam ezt a könyvet. Tényleg nem voltam biztos benne, hogy az emberiség túléli. Most másképp érzek. Számos okot látok, hogy reménykedjek.

SOM: Azt mondja az új könyvében, hogy az emberiségnek ehhez az átalakuláshoz el kell mozdulnia a tárgytudatosságtól a tértudatosság felé. El tudná ezt magyarázni bővebben?

ET: Igen. Azt mondom, hogy a tértudatosság felbukkanását az emberiség fejlődésének következő lépcsőfokaként látom. Tértudatosság alatt azt értem, hogy amellett, hogy a lényünk teljesen tudatában van a dolgoknak - vagyis az érzet észlelésnek, gondolatoknak, érzelmeknek és bárminek, ami az életünkben történik -, ezzel egyidejűleg van egy rejtett áramlása a bennünk működő tudatosságnak vagy Jelenlétnek. A tudatosságba az is beleértendő, hogy nem csak a dolgoknak, úgymint a körülöttünk lévő tárgyaknak és embereknek vagyunk tudatában, de egyidejűleg tudatában vagyunk annak is, hogy tudatosak vagyunk. Tudatában az időtlen ÉN VAGYOK-nak, amely nélkül nem lenne világ. Egy belső, éber csendet érzékelünk a háttérben, miközben a dolgok történnek az előtérben. Ez a kondicionálatlan. Ez az igazi intelligencia. Ha csak tárgytudatosság van az életünkben, akkor a kondicionált csapdájában maradunk, a forma csapdájában, amely az elkülönülés látszatát teremti. Mindig a formát próbáljuk majd megváltoztatni, vagy ellenállunk neki valamilyen módon. A forma világára tekintünk az üdvösségért. De ha tudatában vagyunk a tértudatosságnak, ha tudatában vagyunk annak, hogy tudatosak vagyunk, akkor megszabadulunk a formával való azonosulástól, ami az ego, és előemelkedik bennünk a teljességgel és a Forrásunkkal való egység érzése.

SOM: Így a ragaszkodás és a küzdelem elengedhető.

ET: Így van, mert a tértudatosságban nincs jövő és nincs múlt. Csak a jelen van, és az mindig szabad. Ez az, amit a buddhisták „ürességnek”, Jézus pedig „az élet teljességének” nevez. Ez ugyanaz a valami, jobban mondva semmi. Mivel ez egy megnyílás a függőleges dimenzió felé, ami korlát nélküli, a jelen sosem zárja be a problémákat és nincs telve velük. A problémáknak idő kell, azaz múlt és jövő, hogy életben maradjanak. Másfelől, ha hagyjuk a figyelmünket visszasodródni a múltba, vagy előre a jövőbe, akkor a vízszintes dimenzióban működünk, és ez a formák fokozott megkülönböztetését eredményezi, amely az egós szerkezetekből ered. A függőleges dimenzióba való belépés magasabb fokú Jelenlétet követel. A Most kell, hogy legyen a fő fókusza figyelmünknek. Természetesen az idő fogalmára szükségünk van, hogy működjünk, például, hogy beütemezzük ezt az interjút. De a lényeg, hogy ne korlátozódjunk egyedül erre a dimenzióra. A tértudatosság megjelenése - a vízszintes helyett inkább a függőleges tudatosság felé való mozdulás - a következő lépcsőfok az emberiség fejlődésében, s ez egyre többször megtörténik, ahogy a tudatunk a most pillanatában marad.

SOM: Tud javasolni valamilyen módszert, amivel fókuszban tarthatjuk a mostot?

ET: Az egyik dolog, amit tehetünk, hogy odafigyelünk a kis dolgokra magunk körül, figyelmet szentelve a részleteknek, mint például a fákon lévő madarakra és a kertben vagy a parkban lévő virágokra – csak vedd észre a szépséget mindenhol, még a legkisebb dolgokat is. Észrevenni látszólag jelentéktelen dolgokat éberséget igényel. Ez az éberség a kulcs. Ez a kondicionálatlan. Ez a tudatosság maga. Egy másik hasznos gyakorlat figyelni a lélegzetet, és tudatosan lélegezni. Ha figyelmet szentelünk a lélegzetünknek, akkor nem tudunk máson gondolkodni egyidejűleg. Figyelmünk a most pillanatában van, és nem a tegnappal kapcsolatos aggodalmainkon vagy a terveinken, hogy mit fogunk csinálni a jövő héten. Csak lélegzünk, és nem gondolkodunk. Mivel a lélegzet meditáció kiemel bennünket a gondolat aktivitásából, hatásos módja az ébredésnek. Valójában a lélegzetet, mivel formája, mint olyan nincsen, a hagyomány egyenlővé tette a szellemmel, a forma nélküli Egy Élettel. A német nyelvben a légzést jelentő atmen szó az atmanból származik, amely szanszkrit nyelven, az ősi India nyelvén az univerzális önvaló legbelső lényegére utal.

SOM: Miért olyan kívánatos, hogy megszabadítsuk az elmét a gondolkodástól?

ET: A gondolkodás, egész pontosan a gondolkodással való azonosulás, felemeli és fenntartja az egót, amely, a nyugati társadalmunkban kiváltképpen, nincs az ellenőrzésünk alatt. Azt hiszi, hogy valóságos, és keményen próbálkozik, hogy fenntartsa a fennhatóságát. A negatív elmeállapotok, mint a düh, sértődöttség, félelem, irigység és féltékenység az ego termékei. Amikor az ego nyeregben van, ezek az elmeállapotok indokoltnak és valami külső tényező által okozottnak tűnnek számunkra. Általában egy másik személyt okolunk ezekért az érzésekért. Az igazi okuk azonban nem az életed tartalmában, hanem pontosan az egós elme struktúrájában keresendő. Ellenségre van szüksége, mert önazonosságát az elkülönülésen keresztül határozza meg, s így mások más-ságát hangsúlyozza. Ezért az ego kezébe adni a gyeplőt végül erőszakhoz, harchoz és háborúhoz vezet. Ez elmebaj, de az ego nem látja annak.

Az Egy csodálatos elme című film nagyon jól lefesti, hogy az elme hogyan tud becsapni minket, ha nem vagyunk tudatában annak, hogy irányít bennünket. Igaz története egy embernek, aki zseni, de őrült is egyben. A néző nem tudja, hogy őrült, amíg ő maga rá nem jön a történet kibontakozása során. A film rávilágít, hogy amikor tudatába kerülsz az őrültségednek, már nem vagy őrült többé. Tehát ha tudatába kerülsz az elmédnek, már nem azonosulsz az elméddel többé. A tudatosság egy új dimenziója lép be. Az elmebajt a tudatosság nélküli gondolkodás okozza, és a tudatossság nélküli gondolkodás az, amivel az ego a markában tart minket.

SOM: Azt javasolja, hogy csupán változtassuk meg a gondolataink tartalmát, eltávolodva a negativitástól, vagy inkább szüntessük meg a gondolkodás tevékenységét?

ET: A pozitív gondolkodás feltétlenül kívánatosabb a negatív gondolkodásnál. De a most pillanatának tudatosságában lenni, és az isteni Jelenlét tudatosságát gyakorolni az, amire Jézus gondol a hegyi beszédében, amikor így szól: „Ne aggódjatok az életetekért.” Ebből a Létállapotból nagy kreativitás fakad. A „változtasd meg gondolkodásodat” valóban érthető úgy, hogy szüntessük meg az elme állandóan fontoskodó aktivitását, mely ismétlődő, haszontalan és gyakran negatív. Ahelyett, hogy állandóan gondolkodnánk, nyugodttá és csendessé válunk, és tudatosak leszünk arra, hogy tudatosak vagyunk. Ez az ÉN VAGYOK megvalósítása, a létezés megvalósítása, a lényegi identitásunk. Amikor meggyökerezünk ebben, a gondolkodás a tudatosság szolgájává válik, ön(ego)kiszolgáló tevékenysége helyett. Kreatív lesz és felhatalmazott.

SOM: Beszél a könyvében a fájdalomtestről, úgy a személyesről, mint a kollektívről. Mit ért a fájdalomtest alatt?

ET: A fájdalomtest az én kifejezésem a régi érzelmi fájdalmak felhalmozódására, amelyet szinte minden ember hordoz az energiamezőjében. Én egy félig önálló pszichikai létezőnek látom. Negatív érzelmekből áll, amikkel nem szembesültünk, amiket nem fogadtunk el, és nem hagytunk elmenni a felbukkanásuk pillanatában. Ezek a negatív érzelmek hátrahagyták az emocionális fájdalom maradványát, amely a test sejtjeiben tárolódik. Van egy kollektív emberi fájdalomtest is, tartalmazva mindazt a fájdalmat, amit a számtalan emberi lény szenvedett el a történelem során. A fájdalomtestnek van egy szunnyadó és egy aktív állapota. Időszakosan aktiválódik, és ilyenkor további szenvedést keres táplálékul. Ha nem vagy tökéletesen jelen, akkor átveszi az elméd felett az uralmat, és negatív gondolatokkal, valamint negatív élményekkel táplálkozik, amilyen például a dráma a kapcsolatokban. Így állandósítja magát az egész emberi történelemben. Egy másik módja a fájdalomtest leírásának ez: a boldogtalanság iránti függőség.

SOM: Tud javasolni egy módszert a fájdalomtest megszüntetésére?

ET: Igen. Úgy engedjük el, hogy elvágjuk a kapcsolatot a fájdalomtest és a gondolkodási folyamataink között, hogy ne tápláljuk többé a fájdalomtestet gondolkodásunkkal. Minden negatív gondolatnak van egy a fájdalomtestéhez hasonló frekvenciája, s így táplálja azt. Nem tud pozitív gondolatokkal táplálkozni. Amikor a fájdalomtest már nem futtatja többé a kényszeres gondolkodásunk belső párbeszédét, közvetlenül a tudatára ébredünk. Érezzük az érzelmet a testünkben, s ezzel tudatosságot viszünk bele, a tudatosság fényét. A régi érzelem ekkor ugyanúgy fog tudatossággá alakulni, ahogy a tűz formál át mindent önmagába. Tehát az érzelemmel való nem-azonosulás és a most pillanatában való puszta levés a módja annak, hogy megállítsuk a folyton újrateremtődő fájdalmas tapasztalatok körforgását.

SOM: Úgy tűnik, a félelem bújik meg a negatív érzelmek legtöbbje mögött. Hogyan engedhető el? A nem-azonosulás folyamatáról beszél. Hogyan működik ez?

ET: A félelem a formával való azonosulás révén születik, legyen az az anyagi birtoklás, a fizikai test, egy szociális szerep, egy önkép, egy gondolat vagy egy érzelem. Azáltal születik, hogy nem vagyunk tudatában a tudatosság vagy a szellem forma nélküli dimenziójának, amely a lényege annak, aki vagy. A tárgytudatosság csapdájában vagy, tudatán kívül a belső tér dimenziójának, amely az egyedüli igaz szabadság.

Minden félelemteli gondolat a jövőről szól, olyan valamiről, ami lehet, hogy megtörténik. A legtöbb embernek ismerős az a „mentális mozi”, amely stresszt és aggodalmat okoz, és nem hagy éjjel aludni, miközben tested egy meleg és kényelmes ágyban hever. Abban a pillanatban, hogy felismered egy félelemteli gondolat mibenlétét, vagyis a haszontalan és önpusztító elmetevékenységet, elkezdesz nem azonosulni vele. Ekkor a tudatosság vagy a Jelenlét felváltja a gondolkodást. Nem mondom, hogy nem gondolkodsz többé, csak már nem kevered össze vele azt, aki vagy. A gondolkodás gyökeret ver a tudatosságban, ahelyett, hogy önálló és önkiszolgáló lenne, vagyis az ego.

Minden fájdalomtest jó sok félelmet tartalmaz, mivel a félelem a legalapvetőbb negatív érzelem. Hogyan foglalkozzunk vele? Ismétlem, felismered az okát: a fájdalomtestet, régi érzelmeidnek a felhalmozódását. Ha egyszer felismered, nem tud uralkodni az elméden, táplálkozni a negatív gondolataidból, nem tudja irányítani a belső párbeszédedet, sem azt, amit mondasz és teszel. Ha egyszer a fájdalomtest előjött, ne harcolj vagy állj ellen neki. Ez része a jelen pillanat „vanságának”, amellyel mindig belső összhangban kell lenned. Tehát megengeded neki, hogy ott legyen. Ha nem táplálod többé, elveszíti energiatöltését, és a negatív érzelem átalakuláson megy át.

SOM: Beszél a könyvében az ego szüntelen többet akarásáról és kielégíthetetlen többlet igényéről. Nem tekinthetünk bizonyos dolgokat, amiket akarunk, mégis érdemesnek, például a jobb emberré válás szándékát?

ET: A jobb emberré válás vágya általában arról szól, hogy javítani akarok azon, ahogy magammal kapcsolatban érzek, ahogy magamat látom, vagy ahogy mások látnak engem. Ez a mentális imázsépítésről szól, vagyis az egóról. Ebbe persze beleértendő a megvilágosodás vagy a spirituálisabbá válás akarása is. A felébredés vagy a spirituális megvalósulás annak felfedezése, hogy nem kell hozzátenned önmagadhoz semmit, hogy teljesen önmagad lehess. Nem kell megpróbálnod jóvá válni, csak engedd meg a benned lévő, a Létezésben rejlő és a tőled elválaszthatatlan jóságnak, hogy felbukkanjon.

SOM: Azt mondja, hogy amint az emberek ráébrednek az igazi valójukra és életük céljára, egy új föld teremtődik. Milyen ez az új föld?

ET: Nem akarok spekulálni az új föld jellemzőiről, de bármi is az, egy külső megnyilvánulása lesz az új égnek (mennynek), a tudatosság belső birodalmának. A felébredt tudatból fog megszületni, és szabad lesz az ego illúzióitól. Utalások, hogy az új föld milyen lesz, a Bibliában is találhatók, ahol azt mondja például, hogy „akkor majd a farkas a báránnyal lakik…” Ennek az egyik értelmezése az, hogy amit mi külső valóságként érzékelünk, az egy a kollektív emberi tudattal, és tükörképe annak, így a tudatban bekövetkező változás nem csak a világot változtatja meg, amit teremtünk, hanem a valóságérzékelésünk teljes módját is.

Ahogy az emberi lények felébrednek a formával való azonosulás álmából, a tudatosság elkezdhet formát teremteni anélkül, hogy elveszítené benne önmagát. Az igazi esszenciája annak, akik mindannyian vagyunk, megvalósul. Az új ég és az új föld eljövetele, amit az Ó- és az Újtestamentumban is megjövendöltek, találó metaforája ennek a tudati változásnak. Ez a változás azonban nem egy jövőbeni állapot, ami kivívandó vagy amiben hinni kell. Az új ég és az új föld belőlünk emelkedik elő ebben a pillanatban. Így hát ráébredni az életed céljára nem az, hogy a jövőre tekintesz és várod a majdani beteljesülést, hanem hogy a pillanatban maradsz, megengedve az egónak, hogy feloldódjon. Életed belső célja az elsődleges, és a belső célod az, hogy felébredj, hogy tudatos légy. Bármiben, amit teszel, a tudatosságod állapota az elsődleges tényező.

Kathy Juline

A PARASZT ÉS A CSACSI

 Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át  szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbálta kitalálni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet hányni a kútba. A szamár megértette mire készülnek, és rémisztően üvölteni kezdett, majd nemsokára elcsendesedett. Kis idő elteltével a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy a szamár él, és minden lapátnyi föld után valami csodálatosat művel. Lerázza magáról a földet, majd feláll a tetejére. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, ő lerázta magáról azt, és egyre feljebb lépdelt. Hamarosan mindenki ámulatára a szamár átugrott a kút peremén és boldogan elsétált!
 
 Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma egy újabb lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

Szeretet

A szeretet szintje távolról sem az emberiség jellemző tudati szintje. A világ lakosságának hetvennyolc százaléka áll az alapvető becsületesség szintje alatt, tehát a negatív tartományra összpontosít. A bolygó lakosságának mindössze két százaléka éri el a feltétel nélküli szeretet szintjét, amelyet „szeretetteljességnek" lehet nevezni.
A szeretet egyfajta tudatosság, hozzáállás, összefüggésrendszer az élet megértéséhez. A szeretet a Valóság legfőbb mozzanata, a Szellem egysége és lényege. A szeretet megtagadása Isten magtagadása. A szeretetet a szembeállítás és az ítélkezés fedi el. A társadalom túlnyomó része nem tekinti ésszerűnek, hogy a szeretetből kiindulva hozzon döntést vagy cselekedjen. Az ország lakosságának egész rétegei tartják a gyengeség jelének embertársaik szeretetét. Valójában az emberiség a maga hasznát, önérzete fenntartását, javakat, hatalmat és a bosszú és megtorlás eszközeként szolgáló büntetés jogát akarja.
Az Egyesült Államok, azaz a „szabadság" földje több embert és lakosságának nagyobb hányadát zárja börtönbe, mint Kína kivételével bármely más ország. A társadalom „hadat üzen" problémáinak, amelyek így természetesen megsokszorozódnak. Az erőszak hatástalan és gyenge pótlék az erő helyett. Ezzel szemben az emberek szeretettől és tisztelettől vezérelve szinte bármit megtesznek, a félelem azonban csak kevéssé sarkallja őket. A tisztelet szülte hűség nélkül egyetlen tábornok sem parancsolhatja meg csapatainak az engedelmességet, a szeretet tiszteletnek nevezett tulajdonsága nélkül pedig zendülés és lázadás törne ki. Az erőszak csak ideiglenes megoldásokat szül. Minden birodalom elbukott, amelyben félelem uralkodott. Az Isten szeretete helyett a félelemre és bűntudatra építő vallások eredendően gyengék.
A szeretetteljesség egyfajta viszonyulás a világhoz. Olyan nagylelkű hozzáállás, amely látszólag jelentéktelen, de hatékony módon fejezi ki önmagát. Arra vágyik, hogy boldoggá tegyen másokat, vidámmá varázsolja a napjukat és könnyítsen terheiken. Az is felér egy kinyilatkoztatással, ha pusztán barátságosan és udvariasan viselkedünk mindenkivel, aki napközben az utunkba akad. A szeretetteljességgel szembesülő emberek reakciójából kiderül, hogy ez nem köznapi hozzáállás. Sokan meglepődnek, sőt a végletekig meghatódnak. -Soha nem dicsér meg senki a munkámért, mindenki csak panaszkodik - halljuk majd tőlük. A legtöbben, akik a saját igényeikre és gáncsoskodó hozzáállásukra összpontosítanak, szemlátomást észre sem veszik az élet jó oldalát, és képtelenek reagálni rá. Magától értetődőnek veszik mások szolgálatait, amire az a magyarázat: - Nos, pénzt kapnak érte, nem? (Ami aztán végképp mellékes.)
A társadalom jelentős hányada a szeretetlenség szintjén él és cselekszik. Az óriásvállalatokat és az állami szerveket csak működésük fagyos légkörével lehet jellemezni. Nem vetődik fel a hála érzése, de nem is tekintik olyasminek, aminek helye volna a társadalomban. A szeretetet „érzékenykedésnek" tartják, és lenézik. Tehát a társadalom párkapcsolatokra, az anyákra és gyermekeikre, vagy a kutya és gazdája viszonyára korlátozza a szeretetet. Férfiak esetében csak néhány területen van létjogosultsága a szeretetnek, megnyilvánulhat például a családjuk, a sport, a hazájuk vagy a kocsijuk iránt.
Az élet „gondoskodás" terén nyújt még széleskörű lehetőséget, ami társadalmilag elfogadott, és mindenki számára nyitott. A „gondoskodás" tág teret kínál a szeretet kifejezésére és kiszélesítésére. Az emberek azt mondják, hogy nem lelnek szeretetre, mintha ez olyan dolog volna, amit meg kell szerezniük. Ha nem fukarkodunk a szeretettel, hamar felfedezzük, hogy szeretettel vagyunk körülvéve, csak eddig nem tudtuk, hogyan juthatunk hozzá. A szeretet valójában mindenütt jelen van, mindössze fel kell ismernünk.

A világegyetem úgy válaszol a szeretetre, hogy megmutatja a szeretet túlsúlyát. A szokványos érzékelés elől rejtve van, de a tudatosságot a szeretet-teljesség teszi kifinomulttá. A tudatosság képessége túlmutat az érzékeken és az érzelmeken. Ha megszüntetjük az emberszerű tulajdonságok kivetítését és a korlátokat, kiderül, hogy a Teremtés istenisége révén minden eredendően tudatos, és szeretetet áraszt.
Minden növény tudatában van környezetének, és tisztában van vele, ha csodálják és tisztelik, amit lényegéből fakadó tökéletessége és szépsége meg-ismertetésével viszonoz. Minden egyes növény egyedülálló, teremtőképes műalkotásként jelenik meg, és tökéletesen kifejezi lényegét. A Teremtés egészéből az isteni természet sugárzik azok számára, akik képesek látni. A természet olyanná válik, mint a gyerekeknek készült rajzfilmek, amelyekben a fák mosolyognak, az állatok beszélnek és a virágok vidáman hajladoznak. Az érzékelés megszűnésével a csodák világa tárul fel. Minden létező dolog tudatos, és a Teremtés Teljességének folyamatos megnyilvánulásaként ismeri fel magát.

David R. Hawkins: A valódi én hatalma

Mi a fenét keresek én itt tulajdonképpen?

részlet a "Mi a fenét keresek én itt tulajdonképpen?" című könyvből.
Szerzője: Ghislaine Saint-Pierre Lanctot
http://www.ezvankiado.hu/miafenet2.jpg

Hova Megy a Pénzem?
Az öt-ujj teszt megmutatja, hogyan illan el a pénz.

1. A HÜVELYKUJJ, a kormány. Hatalmas összegű pénzt szív el a jövedelemadón és az árucikkek és szolgáltatások egyéb adóin keresztül. Ez A HIVATALOS MAFFIA, ami a félelem révén tulajdonítja el a pénzt. Erőszakkal tartatja be törvényeit, törvényességét: rendőrség, katonaság és börtönök. A hüvelykujj a legfontosabb az ujjak közül,mert biztosítja „a szorítást” a többi négy ujj számára. A hüvelykujj nélkül a többi ujj
nem működne.

2. A MUTATÓUJJ, a bankok. Hatalmas haszonra tesznek szert úgy, hogy nem csinálnak semmit. A hüvelykujj adja meg nekik a kizárólagos jogot, hogy a puszta levegőből pénzt
teremtsenek, kamatra adják kölcsön, visszafizetést követeljenek, és nemfizetés esetén erőszakkal elvegyék a kölcsönvevő tulajdonát. A bankok közvetlenül és közvetetten elszegényítik az embereket a kormány közreműködésével, azáltal, hogy a kormány eladósodik feléjük.

3. A KÖZÉPSŐ UJJ, a biztosító társaságok. Ők szintén hatalmas hasznot húznak, azáltal,
hogy ijesztgetnek minket. Félelmeink és a biztosítás fajták: A halálfélelem
(életbiztosítás), félelem a betegségtől (egészségbiztosítás), félelem a tartós
fizikai munkaképtelenségtől (rokkantsági biztosítás), félelem a bevétel kieséstől
(jövedelembiztosítás), félelem a tűztől (tűzkár elleni biztosítás), félelem a lopástól
(lopás elleni biztosítás), félelem a beperléstől (harmadik fél biztosítás), félelem a
szenvedéstől (gyógyszerbiztosítás). Minden, amit tenniük kell, teremteni, vagy
kitalálni egy félelmet, aztán biztosítást kötni az ellen, és csinos hasznot húzni. Nem
más, mint a kormány maga nyújtja ezt a kizárólagos jogot a biztosító társaságoknak.

4. A GYŰRŰSUJJ, a befektetések. Brókerházak, kölcsönös alapok, bejegyzett nyugdíj pénztárak,
értéktőzsde… mind hatalmas profitot vágnak zsebre a hazárdjátékkal, amit a mi
pénzünkkel játszanak, amit rájuk bízunk a nyugdíjalapok közreműködése révén,
amelyekbe sápot fizetni kényszerítenek bennünket. Ez a súlyos pénzelvonás
állítólagosan „az öregkorra van félretéve”. Azt sulykolja belénk, hogy megöregszünk, és
képtelenek leszünk pénzt termelni. Nyomasztó és drága állítás.

5. A KISUJJ, a multik. Elárasztják a helyi piacokat, az olcsóbb termékeket (kereskedelem),
és/vagy munkahelyteremtést (ipar) használva, mint csalit. Először tönkreteszik a
helyi üzleteket, és elszegényítik a körzetet. Az állami monopóliumoknak – mint
pl. az egészségbiztosításnak – ugyanez a funkciójuk. Másodsorban felháborítóan,
a kimerülésig kiszipolyozzák az erőforrásokat, míg ugyanakkor a kormánytól
tekintélyes anyagi támogatást és kedvezményeket élveznek. Mindkét esetben
elszívják a helyi pénzt, és külföldre juttatják. Ahová csak lépnek otthagyják a
nyomukat: kizsákmányolás és pusztítás.

A „Cipzár” Megoldás

Ami engem, Alizát illet, rájövök, hogy a félelem és a tudatosság hiánya miatt eltékozlom a pénzemet,
és szükségben találom magam. Megteremtem a saját nincstelenségemet. Ugyanígy meg tudom
teremteni a saját bőségemet is. Bezárom a zsebeimet, megtartom a pénzemet és meggazdagszom.

1. A HÜVELYKUJJ, a kormány a benső Ególiátom külső képe. Mindkettőjük
uralkodik és hazudik. Véget vetek mesterséges személyiségemnek, mint
„adófizető”. Nem töltök ki semmilyen adóbevallást, és nem küldök pénzt.
Véget vetek mesterséges személyiségemnek, mint „munkavállaló” és
kicserélem a foglalkoztatási űrlapomat (lásd az Igazságszolgáltatás fejezetet).
Nem fizetek adót, és nem kényszerítek erre másokat sem. Nyíltan dolgozom.
Az ügyfelek tudják, miért fizetnek, amikor megveszik a szolgáltatásaimat vagy a termékeimet
GAME egységekben vagy készpénzben fizetnek számla vagy vásárlási blokk nélkül.
Nem vagyok adóbehajtó, hogy plusz százalékot szedjek be egy hivatalos maffia javára,
aki azzal fenyeget, hogy „összetöri a csontjaimat”, ha visszautasítom a védelmét.
PÉLDA
Használt autót veszek, amely sokkal kevesebbe kerül, mint egy új. Megvannak az eszközeim ahhoz,
hogy egy helyi szerelővel csúcs állapotba hozassam. Négy célt érek el eredményként:
• Helyben teremtek munkát, és baráti köteléket alakítok ki a műhely
tulajdonosával.
• Inkább helyben áramoltatom a pénzt, mint kiküldöm az országból valamelyik
multi kincsesládikájába.
• Gyarapítom a közösséget azzal, hogy helyi pénzzel, GAME-mel fizetek vagy más
módon, amit helyben fogunk elkölteni.
• Elkerülöm a különböző adók fizetését az új autóra, és ily módon elkerülöm az
együttműködést a hivatalos maffiával.
MIT KEZDEK A PÉNZEMMEL?
1. Visszafizetem az adósságaimat.
2. Kényeztetem magam azokkal a dolgokkal,
amelyekre mindig is vágytam.
3. Befektetem a közösségembe, mint
• tulajdonos
• résztvevő
• kölcsönadó

2. A MUTATÓUJJ, a bankok, akiket attól való félelmemben tápláltam, hogy kirabolnak vagy
átvernek. Nem félek többé. Én vagyok az, aki isteniként meg fogja teremteni a
jövőmet annak érdekében, hogy elérjem a célomat. Nincs többé szükségem a
bankokra. Kiveszem az összes pénzemet és megszüntetem a számláimat, mielőtt
itt ugyanúgy bezárnak a bankok és befagyasztják a bankszámlákat, mint ahogy ez
Argentínában konkrétan megtörtént nemrégiben. (Az eseményről készült videokazetta
elérhető a kiadóban – a kiadó.)

3. A KÖZÉPSŐ UJJ, a biztosító társaságok, akiknek azért fizettem, hogy megszabaduljak a
félelmeimtől. Öregem, micsoda félelmeim voltak! Mindig készek voltak felhívni a
figyelmemet az összes fajta veszélyre, ami rám leselkedik, amikor kezdtem lerázni
magamról egy párat ezekből a félelmekből. Hála az égnek, ennek vége. Kihajigálom
az összes félelmemet az ISzT (Igazság-Szeretet-Tett) recept segítségével. Ez
lényegretörő, könnyű használni és működik. Mindig, amikor egy tál eltűnik a
félelmek svédasztaláról, jelentős mennyiségű pénz jelenik meg újra a zsebemben.
Jobban megy a sorom, eufórikusan érzem magam. Pénzt keresek azáltal, hogy
nem félek többet. Gondolj csak bele azt hittem, hogy a pénz csak munkából jön.
Megszüntethetem még a bevétel kiesés elleni biztosításomat is!

4. A GYŰRŰSUJJ, a befektetések, amelyek lenyelik és befagyasztják a pénzemet azon félelmem
miatt, hogy nincs nekem belőle elég öregkoromra. Most, biztos lévén abban, hogy
egészségi állapotom a tudatosságom függvénye, nem öregszem, sőt, fiatalabb
leszek. És mivel a bőség követi a tudatosságot, biztos vagyok benne, hogy
gazdagságot teremtek. Visszaszerzem munkám gyümölcsének tulajdon jogát, és
arra használom, hogy időt fordítsak önbeteljesítési célom elérésére.

5. A KISUJJ, a multik, amelyeket az alacsony ár hisztéria táplál azon a félelmemen keresztül,
hogy nincs elég. Most már ismerem vásárlóerőm mindenhatóságát
és a gazdagságot, amit okoz. Inkább magam és a helyi közösségemet
gazdagítom.
A kéz ujjai bezárulnak, és a pénz többé nem folyik ki a markomból.
Kinyilvánítom mindenhatóságomat.
Bőséget teremtek, és jólétet hozok létre magamnak,
a közösségemnek és a bolygómnak.
ISTEN VELED SZEGÉNYSÉG.
ISTEN HOZOTT JÓLÉT!

Néhány Elkerülendő Csapda

A NAGY NEHEZEN MEGSZERZETT ELŐNYÖK ŐRIZGETÉSE. Ezek túlélési előnyök, az egyenlőségért
és méltányosságért harcoló lakosság által a hatóságokból kicsikart engedmények. Ególiátom
páncélját alkotják, aminek napjai megszámláltattak. Elengedem korlátolt előnyeimet. Újra
felfedezem képességeimet, lehetőségeimet! Nagyon hálás vagyok a befektetésről szóló többoldali
egyezménynek, amelyet titokban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet dolgozott
ki, mely összehozta a világ 29 leggazdagabb nemzetét. A multik végső szuverenitását javasolták
a nemzeti kormányok, a közösségek és az állampolgárok felett. A lakosság egy része ellenezte,
ráébredve, hogy milyen ördögi ez a terv. Brávó!
Ami engem, Alisát illet, abbahagytam a hadviselést és önmagam megvédését egy
világkereskedelmi szervezet csalásai ellen. Nem reménykedem többé a jó pásztorban, és
abban a kevés engedményben, amelyet a hatóságok tesznek. Túllépek mindezeken. Egyéni
szuverenitásomat gyakorlom és visszaveszem határtalan jogaimat, amelyeket a szuverenitásom
biztosít nekem.

AZ INTÉZMÉNYEK MEGŐRZÉSE. Például az univerzális egészségbiztosítási pénztár valójában
egy állami monopólium, útban a privatizálás felé. Nincs ebben semmi új – pontosan ugyanaz a
régi történet. A monopólium az monopólium, egy rabszolgapiac, ahol egy kizárólagos kontrollal
bíró hatalom diktál. Szemben azzal, amit mondanak nekünk, semmi köze az „egészséggondozást
mindenkinek” célhoz. Még kevésbé van köze a nemzeti vagyon méltányos elosztásához. Mert a
nemzeti vagyon már rég el van osztva méltánytalanul, és semmilyen társadalmi egészségpénztár
(TB) nem fogja ezt megváltoztatni, a legkisebb mértékben sem. Mindenesetre a Nagy Pénz
kihasította magának a nemzeti vagyon oroszlán részét89. A lakosságnak az maradt, hogy a
morzsákon marakodhat. Amiről itt egyáltalán szó lehet, az a maradék méltányos újraosztása. Adjuk
fel az olyan korlátozó túlélési intézményeinket, mint az univerzális egészséggondozás. Nincs rá
többé szükségünk. Abba kell hagynunk a pénzelésüket és készüljünk arra, hogy megteremtsük
a saját egészség szolgálatunkat. Rendelkezésünkre áll az összes emberi erőforrás az állások
betöltésére. Annyi épületünk és pénzünk van, amennyit csak akarunk. Érezzük jól magunkat!

MEGŐRIZNI A SZOCIÁLIS PROGRAMOKAT. Ezek is halálra vannak ítélve. Hagyom őket eltűnni. Mint
a kormány által nyújtott szociális háló, egy másik módját alkotják örökségünk – a Nagy Pénz
által meghagyott morzsák – újraosztásának. Nem a morzsákat akarom. Az egész tortát akarom. Ez
a bankároké ebben a pillanatban. Minden, amit tennem kell, bezárni kezem öt ujját, és az egész
torta vissza fog szállni rám. Ekkor leszek abban a helyzetben, hogy ellássam magam mindazokkal a
szolgáltatásokkal, amelyekről álmodom, és azokkal is, amikről még nem is álmodom!

KIHASZNÁLNI A LOTTÓZÁST. A népnek ez az ópiuma hamis reményt nyújt mindazoknak, akiknek
az a benyomásuk, hogy nincs reményük. Ez az ópium segít nekik egy kicsit tovább
túlélni, és megkopasztja őket, mielőtt végül is öngyilkosok lennének. Törvényes
drog, az Állam monopóliuma, amelyet támogatnak a hatóságok, a médiában
reklámozva. Függőséget okoz, amely erkölcsi és pénzügyi szinten megsemmisítő. A
hatóságok ügyes trükkje, hogy a nemzeti adósságot finanszírozza.
Egy kis józan észt, kérem!

A BŰNÖZŐ MAFFIA MEGSZÜNTETÉSE. A bűnöző maffia vetélytársa a törvényesített maffiának, a
kormánynak.. A kormány meg akarja szüntetni bűnöző névrokonát azzal, hogy létrehozza a saját
kábítószer kereskedelmi monopóliumát. A jogot és a jogi apparátust használja, hogy megszüntesse
a konkurenciát. A bűnöző szó a kormány tisztviselő szájából a konkurenciát jelenti. Ne feledkezzünk
meg róla, hogy a világ egyik legnagyobb kábítószer kereskedője Anglia koronája60.
Kanadai bankokat is felhasznál a drogból származó pénz tisztára mosására. Kanada, Svájc után a
második, az erre szakosodott pénzügyi területek közül.

HARC A MUNKANÉLKÜLISÉG ELLEN. A fejlődés szerencsétlen következménye… Örvendezem a
munkanélküliség miatt; az egy áldás. „Tudtunkra adja a szellemi energia kiszabadulását bilincseiből; két
felszabadított kéz és egy szabad fej a gondolkodásra.” állította Teilhard de Chardin. Kevesebbet dolgozni,
hogy biztosítsuk a túlélésünket, hát ez nem szuper? Igen, Deee nincs elég pénzem! Ez csak
addig igaz, amíg azt hiszem, hogy a pénz a munkából jön: nincs munka, nincs pénz. Micsoda
zsákutca! Rájöttem, hogy munkám elvesztése egy ajándék, amelyet annak érdekében teremtettem,
hogy fejlődjek. Üdvözlöm, és előnyt kovácsolok belőle azzal, hogy megtanulom, hogyan állítsam
meg azt, hogy „dolgozom, hogy megkeressem a megélhetésemet”.

SÁPÍTOZNI A NŐK SZEGÉNYSÉGE MIATT. A petefészkek nem teremtenek szegénységet, és a
szegénység nem női előjog. Ideje, hogy véget vessünk ennek az áldozat-rögeszmés felfogásnak,
amely erősíti a felelőtlenséget és a tehetetlenséget. A szegénység, ugyanúgy, mint a betegség,
nem létezik. Egy illúzió. Nincs semmilyen „szegény” legyen az férfi vagy nő. Csak isteni lények
vannak, akik a szegénységgel kísérleteznek, annak érdekében, hogy újra felfedezzék isteniségüket.

„MEGÉLHETÉSI SEGÉLY” KÖVETELÉSE, más szóval egy állampolgári jövedelem vagy általános
juttatás követelése. Ez nagyon divatos gondolat: minden állampolgárnak adni egy minden
feltételtől mentes minimális bevételt. Azt mondják, hogy az életben maradás egy jog, és mint ilyen,
kikövetelhető. Nem kisebb entitások állítják ezt, mint a nemzeti kormányok, sőt a világkormány.
Képzeld csak el, hogy a nagy gonosz farkast kérik fel, hogy etesse a birkákat! Felhizlalja a birkákat
azért, hogy jó ízűt lakmározhasson belőlük! A megélhetési segély egy általános szociális juttatás.
Egyenesen a rabszolgaságba vezet: add oda a létminimumot az embereknek, és aztán dolgoztasd
őket ingyért, a semmiért. A magam részéről véget vetek a szociális hálónak! Visszaszerzem az
örökségemet a kezem öt ujjának bezárásával, és ily módon bőséget teremtek!

ADAKOZNI JÓTÉKONYSÁGI CÉLOKRA és TÁMOGATNI A HUMANITÁRIUS CSELEKEDETEKET. Ami engem,
Alizát illet, véget vetek ennek a képmutatásnak, és elfogadom felelősségemet, mint a szabadság,
az éhínség és a háború teremtnője. Nincs több bűnrészesség, bezárom kezem öt ujját, és rögtön
megjelenik a bőség, a béke, az osztozás és a szeretet az egész bolygón.
Ami engem, Alizát illet, véget vetek ennek a képmutatásnak, és elfogadom felelősségemet,
mint a szabadság, az éhínség és a háború teremtő istennője. Nincs többé bűnrészesség,
bezárom kezem öt ujját, és rögtön megjelenik a bőség, a béke, az osztozás és a szeretet az
egész bolygón.

Lélek biznisz

A vallás és a spiritualitás pontosan az az isteniségünknek, ami az orvoslás az egészségünknek:
a félelem hasznot hajtó kihasználása. Az orvostudomány kihasználja a haláltól való félelmünket,
míg a vallás az attól való félelmünket, ami a halál után jön. A nagyobb vallások multinacionális
vállalatbirodalmakká nőtték ki magukat, és ezzel létrejött a lélekbiznisz, ami elképesztően
jövedelmező. Piacuk globális – hatmilliárd ember (6 000 000 000).
Vannak régen alapított vallások és új vallások, amelyek konkurálnak velük. Aztán vannak a
spirituális mozgalmak és szervezetek. Sikerük abból a tényből származik, hogy olyan biztosítást
adnak el, amiért előre kell fizetnünk, de csak a halálunk után jelentkezhetünk a térítésért.
A vevőnek egy életen keresztül igazolnia kell a hitét. Ez egy örökélet-biztosítás – védelem az örökpokol
ellen.
Az emberiségnek van egy veleszületett spirituális törekvése, egy keresés, valami az anyaginál
nagyszerűbb – az abszolút, a teljesség, a tökéletesség, a végtelen, az isteni – iránt. Mi fog történni,
amikor az emberiség felfedezi benső isteniségét?
A spiritualitás vált a népszerű válasszá erre a kérdésre. Ez az „alternatív” vallás azokat vonzotta,
akiket nem elégítettek ki a hivatalos vallások, ugyanúgy, mint azok, akik az „alternatív” orvosláshoz
fordultak a hagyományos orvoslástól megcsömörödve. Habár ez az „alternatíva” semmivel sem
hatékonyabb, mint hagyományos ellenpárja abban, hogy megóvja az embereket a haláltól. Mi fog
történni, amikor az emberek felfedezik, hogy meg tudják gyógyítani magukat, amikor ráébrednek
benső gyógyító erejükre?
A hivatalos vallások a kormány segítségével háborút viselnek a spirituális mozgalmak ellen. Ez
„boszorkányüldözés” hangulatot teremtett – semmi újdonság nincs ebben!
A spiritualitás a lélek-biznisz utolsó bástyája. Ezek a mozgalmak egy fejlettebb víziót
terjesztenek, amely módot nyújt hívőinek arra, hogy a végítéletet elkerülhessék. Azonban továbbra
is fenntartják azt az állapotukat, hogy ők csupán a szegény szerencsétlen áldozatok, birkák, egy
mindenható külső teremtő esendő teremtményei. A spiritualitás lecsendesíti a lelkiismeretet.
Híveinek megadja a jónak lenni, jókat tenni illúzióját. Áthárítja a felelősséget másokra, a be nem
avatott, rossz másokra. Kettősséget teremt, van a jó és van a rossz.
A vallásokkal és a spirituális mozgalmakkal ugyanaz a probléma: fenntartják a teremtő és a
teremtmény szétválasztását, amely a megosztás és a konfliktus elsődleges forrása. Amíg ez a
szétválasztás létezik, mindig lesz helye egy közvetítőnek, ennél fogva a hierarchiának.
Amíg a jó pásztor folytathatja a birka győzködését a pásztor fontosságáról, a lélekbiznisz
továbbra is gyarapodni fog, és a pásztor megtarthatja az állását. Azon a napon,
amikor az emberi lények tudatára ébrednek benső isteniségüknek, a lélek-biznisz
csődbe megy, és a pásztor azon kapja magát, hogy új állást kell keresnie.

VALLÁS, SPIRITUALITÁS KONTRA ISTENISÉG

Mennyit Ér a Lelkem?
A legbecsesebb kincsem a lelkem. Ez a fizikai házam alapja. A létezésem
az, amelyen birtoklásom nyugszik, és amire épül. Egészséges lélek, egy
egészséges testben békét, boldogságot és szabadságot hoz. Elvezet az
isteniséghez, és meg teremti a Paradicsomot a Földön, itt és most. De csak egy
feltétellel: hinni kell benne és magamban, bármiféle biztosíték NÉLKÜL. Vak
engedelmességgel lelkemnek-lelkiismeretemnek.
Deee nem ez az az állapot, amit az Ególiátom akar. Kétséget hint el
az elmémben. Addig mossa az agyamat, amíg azt nem hiszem, hogy egy
alsóbbrendű és gyarló teremtmény vagyok. Nálamnál felsőbbrendű lényekre van szükségem
ahhoz, hogy túléljek a Földön, nélkülük végem! Kitalál vallásokat, amelyek biztosítják nekem az örök
Paradicsomot életem végeztével. De egy feltétellel, bennük kell hinnem, nem magamban, és ezt
bizonyítanom is kell. Vak engedelmesség Isten törvényeinek, az Egyház törvényeinek, a feletteseim
törvényeinek...
Hogy a mennybe jussak, el kell adnom a lelkem a Földön. Áruba kell bocsátanom
magam, el kell adnom magam Lucifernek és földi képviselőinek: a vallásos-, spirituális-, szülői-,
kormányhatóságoknak... Mennyiért? Az ár az eladó lelkek számától függ. Minél több lelket adok el,
annál nagyobb árat kapok. Minél nagyobb a jutalom (HGP répák), annál kevesebb a büntetés (KME
botok).
A lélek-biznisz a kereslet-kínálat törvényének engedelmeskedik. A vallás képviseli a legjobb
minőség/ár arányt, a legjobb üzletet. Mind közül a legjobb répát, a Paradicsomot biztosítja
napjaim végeztével. Mindvégig enyhíti a tudatosságom hiányának feszültségét, a léleknek való
engedelmeskedés illúzióját nyújtva. Az ár, amit fizetnem kell: a HOZZÁJÁRULÁS, a hallgatás. Minél
több répát akarok, annál inkább prostituálnom kell magam. Minél magasabbra kapaszkodom a
társadalmi ranglétrán, annál jobban prostituálom magam.
A Beavatások
Egy szervezet minden szintjén be kell szolgáltatnom az árut, ez a beavatás. Minden
beavatáskor eladom lelkem egy részét. A hierarchia alján egy kis darabot, és ahogy emelkedem a
ranglétrán, egyre nagyobb és nagyobb darabokat. Bizonyos szervezetekben még ölni, lopni, nemi
erőszakot elkövetni, kínozni, felnőtt és gyerek áldozatot bemutatni is képesnek kell lennem, hogy
bizonyítsam vak engedelmességemet a feljebbvalóimnak. „Nem az a dolgod, hogy megkérdőjelezd
a Páholytól kapott parancsokat, hanem hogy végrehajtsd őket”, írja Clotilde Bersone12. Ha nem fizetsz,
nem emelkedsz. Senki sem maradhat ártatlan. Ez az az ár, amelyet a társadalom minden térületén
található „nagyok” mindegyike megfizetett: a politikusoktól a művészekig, a bankároktól a
szerzetesekig, az üzletemberektől a sportolókig. Lucifer jól megjutalmaz, cserébe megköveteli az
árut, a lelkedet. Amikor a csoportos foglalkozásokon szóba hozom ezt a témát, mindig van egy
vagy két ember, aki azt mondja nekem: „Nos, én évek óta tagja vagyok egy ilyen és ilyen szervezetnek, és
soha sem láttam ehhez hasonlót.” Ekkor rákérdezek: milyen szinten vannak? Kiderül, hogy az alacsony
szintek valamelyikén: nos ott még nem sok lelket adnak el. Úgy van ez, mint a vidéki pap esetében:
Tudja ő, hogy mi folyik a Vatikánban? Nyugodt lélekkel folytathatja bűnpártoló tevékenységét
anélkül, hogy bármilyen kérdést is feltenne magának.

Ami engem, Alizát illet, tisztán és messzehangzóan kimondom:
A LELKEM NEM ELADÓ! Nem prostituálom többé a lelkemet, semmilyen
körülmények között. Csak a lelkiismeretemnek engedelmeskedem. Csak
a lelkem-lelkiismeretem szerint tevékenykedem, tudva, hogy minden
intézmény Lucifert szolgálja. Azok nem mások, mint tükrök, amiket én
teremtettem saját képemre és hasonlatosságomra, hogy tudatára ébredjek
a túlélés következményeinek. Ez megtörtént. Nincs szükségem többé rájuk.
Nem leszek többé a RENDSZER cinkosa. Többé már nem félek a pokoltól,
egyébként már ott is vagyok. Megteremtettem a Poklot a Földön, és tanultam
belőle. Ennyi!
Vallások, Rendek, Szekták és Titkos Társaságok
Mi különbözteti meg ezeket? Semmi! Ugyanannak a meghatározásnak felelnek meg:
egy hierarchikusan strukturált szervezet, amelynek titkos célja az uralkodás. Amely meghozza saját
törvényeit, és megköveteli a törvényeknek való engedelmességet büntetés, kizárás vagy halál
terhe mellett.
Nincsenek jó vagy rossz VRSzTT-k (Vallások, Rendek, Szekták és Titkos Társaságok). Ezek szervezetek,
amelyek a lélek piacán konkurálnak. Mindegyiküket ugyanazon az alapon szervezték, a TAG-HAJÓ, TAG-SÁG
modell alapján (angolul MEMBER-SHIP: TAG-HAJÓ, TAG-SÁG – a ford.)
A TAGOKat hívőknek, testvéreknek, adeptusoknak, tanítványoknak, beavatottaknak hívják.
Isteni személyek, akik elhatározták, hogy eladják lelküket, hogy beléphessenek a juhakolba, hogy
menedéket találjanak. Most már tagok, részei a nyájnak, ahova beleolvadnak, és elvesztik identitásukat
és felelősségérzetüket. Most már részei a mindenségnek, egy test(ület), egy hajó tagjai.
A HAJÓ a test(ület), egy mesterséges személy lélek nélkül, a neve egyház, Nagy Keleti Páholy
(Grand Orient), Tengeri Szervezet (SeaOrg), egyházközség, páholy vagy rend. A testet tagok alkotják,
egy vezetővel a kormánynál, a kapitánnyal. Ő hozza a törvényeket, és vak engedelmességet
követel. A tagok nem tehetnek semmit a parancsa nélkül. Fenntartja a félelem uralmát. Olyan nevei
vannak, mint a Pápa, Dalai Láma, a Főrabbi, Pátriárka, Nagy Mester, Swami, Rektor, Commodore és
Monsignor. Címei között szerepelnek: Őszentsége, Őeminenciája, Nagytiszteletű és így tovább.
A VRSzTT-k különbségeket mutatnak megjelenésükben és módszereikben, ahogy
meghódítják a piacot, annak érdekében, hogy a lehető legtöbb tagot toborozhassák soraik
felduzzasztásához. A VRSzTT-k lépést tartanak a piac igényeivel, „fejlődnek”. Némelyik szigorú és
igaz hagyománytisztelő: ők az integristák. Mások világiakká válnak és hangsúlyozzák a „személyes
spirituális elkötelezettséget”. Ismét mások inkább egy életfilozófiaként határozzák meg magukat,
mint vallásként. Láthatunk „karizmatikus feltámadást” is. Néhányan elrejtik vezetőiket, míg mások
parádéznak az övéikkel a televízióban. Minél több tagjuk van, annál nagyobb a hatalmuk. Amikor
a Pápa megtiltja a fogamzásgátlást, és közel egymilliárd ember megfogadja, az bizony hatalom!
Amikor a Szabadkőművesség megteszi egyik tagját az ország elnökévé, és ő elnökként továbbra
is Mesterének engedelmeskedik, az hatalom! Lehet, hogy mesterséges hatalom, egyetértek,
de ez az, amiért a VRSzTT-k harcolnak. (A választásokon induló politikai „ellenfelek” ugyanazon mesternek
tartoznak engedelmességgel a titkos hatalmi piramisban – a szerk.) Nagyon könnyű felismerni egy VRSzTT-t.
Ha hierarchiája van, akkor ő, egy közülük. Ha megvan benne a jó és rossz kettőssége, akkor ő egy
közülük. Ha engedelmességet találsz benne egy tekintélynek, akkor ő egy közülük. Ha nőgyűlölő
és szétválasztja a férfit és a nőt, akkor ő egy közülük. Ha vannak törvények és szabályzat, akkor ezek
mind egyek közülük. Igencsak szép számmal találhatóak körülöttünk!

Edna nénnye kötőtűinek csattogása

Ha a gazdasági tájkép a Hubbert-csúcson túl olyan nehéz terepnek bizonyul majd, mint ahogy Fődruida Jelentésem két legutóbbi bejegyzésében vázoltam, hogyan tudnak ehhez alkalmazkodni egyének, családok és közösségek?  Nagy léptékben a cselekvés lehetőségei minimum korlátozottak, nem utolsósorban azért, mert a változékonyság zaja túl könnyen elrejti a hanyatlás jelét.  Amint a legutóbbi olaj- és földgázárcsökkenés megerősítette az illúziót, hogy nem kell tovább aggódnunk az energia miatt, a csúcs utáni gazdaság pozitív oldala: a megszerzett vagyonok, a nyereséges spekulációk, a konjunktúrák, amikor a keresletrombolás leviszi az energiaárakat és úgy tűnik, hogy a világon minden rendben van - mindez megkönnyjti, hogy az emberek meggyőzzék magukat, hogy az ipari társadalom továbbra is sinen van.

Könnyű megérteni ezt a fajta gondolkodásmódot, mivel az alternatívája az elfogadhatatlan elfogadása: beismerni, hogy az iparkorszak végetérőben van és a modern világ átlagos életformáit definiáló luxusok, kényelmek és életszínvonal eltűnőben vannak, nem egy kis időre, hanem örökre. Az, hogy az elfogadhatatlan egyúttal elkerülhetetlen is, nem teszi könnyebbé a megbirkózást vele. Mégis, az elfogadhatatlan elfogadása a döntő lépés az olajcsúcs gazdasági hatásaira való felkészülésben. Minden jövőre vonatkozó feltételezésünket felül kell vizsgálnunk egy zsugorodó gazdaság fényében, amelyben a pénz és az elvont vagyon más formái többé nem garantálnak hozzájutást árukhoz és szolgáltatásokhoz.

Érdemes felidézni, hogy nem is olyan régen a pénz gyakorlatilag igen kis szerepet játszott a gazdasági összképben. Még jóval 1700 utánig a nyugati világban az áruk és szolgáltatások több, mint fele háztartásokban és közösségi gazdaságokban került megtermelésre és elfogyasztásra és szokásjogon alapuló hálózatokban került cserére, amelyeket a kötelesség és kölcsönösség irányított, nem a kereslet és a kínálat. A legtöbb háztartás megtermelte a saját élelmiszerét, ruházatát és más szükségleteit, a többletet pedig más helyi termelőkkel folytatott cserekereskedelemben használta fel azok portékájáért. A pénz olyan termékek csereeszközeként szolgált, amelyeket annyira messze állítottak elő, hogy a szállítási költség és a romlás lehetetlenné tette a bartert. Csak az olcsó, bőséges fosszilis energiahordozók tették lehetővé az annyira olcsó szállítást, hogy a termékek központosított gyártása és forgalmazása kiszoríthatta a helyi fogyasztásra szánt helyi termelést.

Az olajcsúcs után az ilyen helyi gazdaságok a jövő hullámai és a jelen és közelmúlt pénzgazdasága egy anakronizmus. Mivel azonban a fosszilis energiahordozók kimerülése egy fokozatos folyamat, a változás nem fog egyszerre mindenestől bekövetkezni. Ez egy jó dolog, mert ma az ipari világban az emberek többsége nem rendelkezik olyan ismeretekkel és eszközökkel, amikkel egy helyi gazdaságban tevékenykedhetnének. Munkahelyeik - a menedzserekétől a tanácsadókon át az eladókig és irodai dolgozókig, és az összes többi fészek a nagyvállalati kasztrendszer galambdúcában - az ipari gazdaság belső funkcióit szolgálja ahelyett, hogy olyan termékeket, vagy szolgáltatásokat állítanának elő, amikre az embereknek szüksége van.

Ezzel ellentétben az ipartalanodott gazdaságban azok a munkahelyek fontosak, amelyek közvetlenül kielégítik az emberi igényeket.  A klasszikus példa a földművelés. Ha terményeket állítasz elő a saját munkáddal, igazából nincs szükséged a pénzgazdaságra, kivéve amennyire az saját magát rádkényszeríti az ingatlanadó és hasonlók formájában. A munkád közvetlenül értéket nyújt számodra, mivel a terményeid egy része saját asztalodra kerül, a többi kicserélhető a számodra szükséges áruk és szolgáltatások más helyi forrásaival, a szomszéd varrónővel, az utcavégi kováccsal, a városi vegyesboltban.  A pénz e cserék kényelmes közvetítője, de nem nélkülözhetetlen, éppúgy folytathatsz cserekereskedelmet, húzhatod a rovásokat, vagy használhatod az értékcsere bármilyen egyéb rendelkezésre álló módját. Mivel az, amit termelsz, értékkel rendelkezik más emberek számára, ezeket elcserélheted olyasmikre, amit mások állítanak elő és számodra szükségesek, akár jelen van a pénzgazdaság e kereskedelem közvetítőjeként, akár nincs.

Hasonlítsd a farmert egy nagyvállalati marketingasszisztenshez, vagy egy öntödei munkáshoz és a különbségek világossá válnak. A marketingasszisztens egy olyan szolgáltatást nyújt - marketingterveket segít létrehozni és fenntartani egy nagyvállalatnak - amelynek nincs értéke a pénzgazdaságon kívül. Ha élelmiszerért cserekereskedelmet szeretne folytatni egy farmerrel, valószínűleg nem sokra menne azzal, hogy felajánlja segítségét a farmer vállalati arculatának menedzseléséhez egy médiakampány útján! A gyári munkás egy árnyalattal jobb helyzetben van. Ha a pénzgazdaság szétmállik, a gyár tulajdonosai esetleg öntvényekben fizetik a bérét, amit ő megpróbálhat elcserélni a számára szükséges javakra és szolgáltatásokra; pontosan ez a megoldás volt általános a volt Szovjetunióban az 1990-es évek elejének gazdasági összeomlása idején. Azonban ő is rá van utalva a gyárra és annak tulajdonosaira, hogy azok munkahelyet és a fizetség valamilyen formáját nyújtsák számára és helyzete egy ingatag, szétmálló gazdaságban kétséges.

Az ipartalanodott korban a farmer gazdasági modellje az életképesebb, mert ő elvan a pénzgazdaság közvetítése nélkül. Más foglalkozások, amelyek nélkülözhetetlen javakat és szolgáltatásokat termelnek, ugyanebben a kényelmes helyzetben lesznek, mivel az embereknek továbbra is szüksége lesz ennivalóra, ruhára, cipőre, szerszámokra és hasonlókra, és ezeket el fogják cserélni bármire, ami a kezük ügyében lesz. A legnehezebb idők kivételével szintén készek lesznek a cserére olyasmikért, amik nem igazán létfontosságúak. Például, ha valaki jó sört főz, számíthat rá, hogy lesz piaca a termékének, kivéve a legapokaliptikusabb időkben, de nagy valószínűséggel még akkor is.

Mivel a pénzgazdaság alkonya egy fokozatos folyamat lesz, nem feltétlenül lesz lehetséges az egyének számára az átmenet egy ipartalanodott karrierre egyetlen ugrással. Amivel most azonnal meg lehet és kell kűzdeni, az a tanulási folyamat, amelyet e szakmák mindegyike megkövetel. Például nem elég, ha a polcaidat megtöltöd a biokertészetről szóló könyvekkel, el kell kezdened szerszámokat venni, ágyásokat felásózni és saját terményeidet termeszteni, mindezt minél hamarabb, mert a biokertészkedés mesterségének az elsajátítása időt igényel. Ugyanez vonatkozik arra, ha a kovácsmesterség, sörfőzés, háztartásieszköz-javítás, vagy bármilyen más hasznos szakma művelését választod: meg kell szerezned a szerszámokat és el kell kezdened a mesterséget tanulni,hogy a B-Terved szilárdan a helyén legyen, amikor a pénzgazdaság szétfoszlik alólad.

A helyi cserében résztvevő mesterségek részei az összképnek, de egy másik rész éppolyan létfontosságú: – a háztartás-gazdaság újrafelfedezése. Nem túl sokkal ezelőtt a gazdasági érték egy nagy része a háztartási szektorból jött. Sokan emlékszünk még a nagymamákra, akiknek mindig volt házilekvárja a polcokon és horgolótűk táncoltak a kezeikben, meg a nagyapákra, akik garázsai tele voltak megkopott szerszámokkal, kertjeik pedig érett paradicsomokkal. A marketingkampányok, amelyek a háztartás-gazdaság utolsó maradványait is kiszorították a létezésből, hobbinak bélyegezték ezeket a tevékenységeket, és azon belül is fapados hobbiknak, de ezek valamikor sokkal többet jelentettek és egy, az ipartalanodás szélén álló világban létfontosságú az újjáélesztésük.

Az embereknek eltérőek a lehetőségei és a képességei, garantáltan nincsenek mindenki számára megfelelő megoldások. Azoknak azonban, akik rendelkeznek kertészkedésre alkalmas területtel, egy konyhakert valószínűleg az elsőszámú teendő e téren. Nem szükséges, hogy az összes saját ennivalódat, vagy akár össz kalóriabeviteled egy nagy részét magad állítsd elő ahhoz, hogy ez jelentős hatással legyen életminőségedre. Legalábbis Amerikában a tömegtermények, mint a gabonafélék és más szemestermények valószínűleg elérhetők lesznek a pénzgazdaságon keresztül még sok éven át. A gyümölcsök, zöldségek és állati eredetű élelmiszerek, tehát a vitaminok, ásványok és fehérjék forrásai egy más kérdés. Egy zöldségeskert, egy pár gyümölcsfa és esetleg egy nyúlketrec, vagy egy víztartály ponty, vagy tilápia számára a rosszultápláltság és az egészség közötti különbséget jelentheti.

Ha nem rendelkezel kertészkedésre alkalmas hellyel, fontold meg egy, vagy két hasznos kézimunka megtanulását. Edna nénnye szokása, hogy boldog-boldogtalannak kardigánokat kötött, idejétmúltnak tűnhetett az ipari gazdaság fénykorában, de amikor a távfűtést elérhetetlenné teszi az ára és a szállítási költségek végetvetnek a ruhaimportnak a harmadik világbeli éhbéres üzemekből, a meleg ruha, amit képes vagy saját kezeddel előállítani, kézenfekvő értékkel bír, továbbá hasznos csereeszköz is lehet. Ugyanez vonatkozik sok más kézimunkára is, a szappankészítéstől a gyógyfüvességen át az ezermesterkedésig, amely lehetővé teszi a vízvezetékek, bútorok és háztartási eszközök otthoni javítását.

Az ipartalanodás korában még egy, az emberi kívánságokra és szükségletekre adott válasz is létfontosságú lesz, amelyet amilyen gyorsan csak lehet, újjá kell éleszteni és alkalmazni kell. Ez pedig a “megvagyok nélküle” művészete. Az ipari gazdaság rászoktatott minket arra a  gondolkodásmódra, hogy hogy az egyetlen dolog, amit egy vággyal tehetünk, hogy kielégítjük, lehetőleg pénzt költve valamilyen fogyasztói temékre. Az ipartalanodó kor zsugorodó gazdasága nagyon kevés teret fog hagyni ennek az önkényeztető gondolkodásnak. A Hubbert-csúcs utáni lejtőn túlélési képességedet nagyrészt azon dolgok számával mérheted majd, amelyek nélkül meg tudsz lenni. Az is aligha véletlen, hogy a világ spirituális hagyományai szintén értéknek tartják, hogy legyünk érzéketlenek az anyagi dolgokra.

Azok között a dolgok között azonban, amelyek nélkül meg kell tanulnunk élni, talán a legfontosabb egy egyáltalán nem anyagi dolog, hanem egy szokás – a haszontalanság szándékos gyakorlása “szabadidő” néven. Csak egy olcsó energiában bővelkedő társadalom győzhette meg magát arról, hogy az emberi élet legfőbb célja, hogy semmit téve egy helyben üljünk, és még így is a média szüntelen lármáját igényli, hogy elszakítson minket attól a ténytől, hogy a semmittevés közbeni egy helyben ülés a legunalmasabb az összes emberi tevékenység közül. Nagyszüleink nemzedéke és elődeik nagyon is tudták ezt, ezért volt, hogy a szabadidős tevékenység egy évszázada hasznos tevékenységekkel telt lustálkodás helyett, és ezért kötötte Edna nénnye azokat a kardigánokat jóval azután, hogy az ipari gazdaság szükségtelenné tette a házi készítésű ruházatot. Az ipari civilizáció alkonyával más korábbi civilizációk lehanyatlásához hasonlóan kétségkívül rengeteg felfordulás és ordibálás fog járni, de az igazi történet – a jel mindezen zaj mögött – egy sokkal halkabb hang lesz: Edna nénnye kötőtűinek lágy csattogása, amint kezdi megkötni egy új és fenntarthatóbb világ szövetét.

John Michael Greer

2006. október 12.

fordította: Bobkó Csaba, 2006. november 5.

Az élet dolgai

Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudása miatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:
- Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?
- Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész. - Mielőtt bármit mondanál, szeretném ha megfelelnél - három kérdésre. Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?- Nem. - Válaszolta az ember. - Éppenséggel csak hallottam róla, és...
- Rendben, szóval nem igazán vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy nem.
Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog?
- Nem, épp ellenkezőleg...

- Szóval - folytatta Szókratész - valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy benne biztos, hogy igaz. Semmi baj, a harmadik szűrő még vissza van: a Hasznosság. Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem?

- Nem igazán.

- Nos - vonta le a következtetést Szókratész - ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?