Oldalak

2010. július 21., szerda

Földicseresznye, jázminpakóca, és a többiek

Puskás Ferencről már olvashattak lapunk előző számában. Akinek ez elkerülte a figyelmét, annak röviden: a 72 éves agrármérnök sok éven keresztül ENSZ szakértőként dolgozott. Húsz találmánya van – elsősorban környezetvédelmi- és szilikátipar technológiák – melyeket a világ több pontján sikerrel hasznosítanak. Szinte valamennyi kontinensen megfordult, de a legtöbb időt Indiában töltötte. Kintléte során feltűnt neki a helyi lakosság egyes csoportjai és a hazai cigányság közötti hasonlóság. Indiában a létminimum alatt élők segítésére sikeresen működik egy képességfejlesztő alapítvány, melynek programját ő megkapta, és évek óta ennek hazai megvalósításán dolgozik. Ehhez azonban sem kormányzati sem önkormányzati szinten nem kap semmilyen támogatást. A programot „honosító” egyesület – Falufejlesztési Népjóléti Program Egyesület – működési területe a keleti határszélen lévő pár száz fős település, Uszka.
Puskás Ferencet kérdezzük munkájáról és jövőbeni elképzeléseiről.

Z.Ú. - Sokan mondják, hogy a mezőgazdaságban nincs pénz. Ön ennek éppen az ellenkezőjét állítja.

P.F. - Nagyon nagy keserűséggel veszem tudomásul, hogy mérhetetlenül becsapják az embereket. Azt hitetik el, hogy csak az óriási területeknek van jogosultsága az EU-ban. Ez hazugság! A két háború között egy család 1 holdon meg tudott élni. Ma meg panaszkodnak, hogy a 100 hektár is kevés. De miért? Azért mert nem mindegy hogy mit és hogyan termelnek. Manapság mindenki egyfélét akar termelni. De miért pont ezeket? Miért ez a jó irány? Korábban az orosz kolhoz rendszert kellett másolni, most meg az amerikai farmer gazdaság a követendő példa. Állítom, hogy ma is elég 1 hektár egy családnak, sőt be is tudom bizonyítani, hogy egy ekkora terület is szép hasznot tud hozni.

Z.Ú. - Mit kellene másképp csinálni?

P.F. - Több dologról kellene említést tennem, de egyik sem túl bonyolult. Nézzük például a talajjavítást. A laza homoktalajoknál az istállótrágyát nem beszántani kell, hanem mélyre forgatni. Ki kell próbálni, hogyan növekszik a termésátlag a területen. Aztán tudomásul kell venni, hogy változik a klíma. A korábban jól termő hazai burgonyafajok a 40-50 fokos talajhőmérsékleten már nem érzik jól magukat. Északabbra fognak tolódni a jó burgonyatermő területek. De van egy módszer, amivel akár kilós burgonyát tudunk termelni. Ez sem titok, Fülöpjakabon be tudom mutatni. A krumplit nem a földbe ültettük, hanem egy árokba, amit letermett gombatalajjal töltöttünk fel. Ez tulajdonképpen szecskázott szalma. Ott szépen terem, mert nem melegszik fel.
Az ötvenes években végeztem, és nekünk azt tanították, hogy egy jó agrármérnök, ha kimegy a határba, és megnézni, hogy egy területen milyen gyomok vannak, abból rögtön tudni fogja, hogy mely haszonnövényeket szabad odatelepíteni. Nem próbálkozni kell, mert az rizikós. Sajnos manapság mindenki egyik pillanatról a másikra akar meggazdagodni. Én azt tanácsolom azoknak, akiknek számít a véleményem, hogy próbálják ki először kicsiben, aztán ha jól megy, lehet terjeszkedni. Ha viszont nem, akkor sem kerültünk reménytelen anyagi helyzetbe. Sok mindenbe belebuktak már a magyar gazdák, mert hagyták megvezetni magukat. Nagyon jó példa erre a biogiliszta. (szerk.: A nyolcvanas évek elején biogiliszta-őrület lett úrrá az országon. A program célja az volt, hogy az exportált trágyával a Szahara homokját termővé tegyék. Csakhogy a giliszták szervezetében felhalmozódott az a töméntelen vegyszer, főként nehézfém, amely a mezőgazdasági védekezést szolgálta, így a „bio” trágyában a megengedett érték ezerszerese lett a nehézfém-koncentráció, ami az akció csődjéhez, és sok család tönkremeneteléhez vezetett.)

Kudarcra ítélt energiafű

P.F. – Tartok tőle, hogy az energianövénnyel is sokan pórul fognak járni, pedig kormányzati szintről óriási lehetőségként tálalták. A Duna-Tisza köze köztudottan közel van az elsivatagosodáshoz. Azt mondták, azért kell az energia növény, mert ez bírja, mély a gyökérzete, és annak itt jó. Csakhogy ez a mély gyökérzetű növény mely 10-15 méterre is lemegy, az évszázadok óta a mélyebb rétegekbe lemosott sókat összegyűjti, és újra a felszínre hozza. Az energianövények hamuját veszélyes hulladékként kell kezelni. Ez annyit jelent, hogy veszélyes-hulladék lerakóba kell vinni, ami pénzbe kerül. Egy konkrét esetet is említhetek. Egy ismerősöm szarvasi energiafüvet vásárolt, vett egy kazánt, amibe betette és elégette. Az energiafő tönkretette a kazánt. A növény hamuján pedig semmi sem terem. Ahol korábban a család a zöldséges kertje volt, ott ma már nem terem meg semmi.
Ha energianövényben gondolkodunk, én inkább a gyalogakácot ajánlanám, ami igazi özönnövény. Jól sarjad, és egy erős kombájnnal kézben tartható.

Z.Ú. – Azt tudjuk Önről, hogy ENSZ szakértőként dolgozott éveken keresztül. Mennyire érezte hasznosnak ezt a tevékenységet?

P.F. – Tudomásom szerint kb. 300 magyar szakember volt akkoriban az ENSZ-ben. Bármily meglepő, minket soha senki nem kért számon idehaza – pedig hát akkoriban még a vasfüggöny valóság volt. Nem értettem, miért nem kíváncsiak arra, hogy mi mindent csinálunk a világban. Rólam sem tudják, hogy pontosan milyen feladatokat is kaptam. Pedig sok minden hasznosítható lett volna itthon is. Csak egy dolgot mondok: én Afrikába homokot szelídítettem – itthon senki nem látta át ennek a hasznosságát.

Z.Ú. – Szakmai karrierjének jelentős állomása volt a timföldgyártás melléktermékeként jelentkező veszélyes hulladék, az erősen lúgos vörös-iszap hasznosítása.

P.F. – Ez az anyag hatalmas mennyiségben van felhalmozódva szerte a világban. Én a vörös-iszapot rekordtermést produkáló termőterületté tudtam változtatni. Ezzel tudományos vitát gerjesztettem, de a tények önmagukért beszélnek.

Z.Ú. – És a jelen?

P.F. – Teszem a dolgom több fronton is. Természetesen Uszkán, ahol elkezdtük az egyesülettel a programot, folyamatosan megy a munka. Tudvalévő, hogy sem a település vezetése részéről, sem magasabb szintről semmiféle támogatást nem élvezünk. A hírünk viszont terjed, és szépen növesztjük ki a csápjainkat az ország más részei felé.
Tudom, hogy a klíma változása miatt egyre több olyan növény lesz, amit honosítani lehet. Ezekkel foglalkozom.

Z.Ú. – Mondana néhányat ezek közül?

P.F. – A pisztáciát mindenki ismeri. Próbálkoztak behozni a növényt, de mindig elfagyott. Engem az a fajtája érdekel, ami Szibériában őshonos. Ott nyáron akár +60oC-os is lehet a talaj, télen meg -20–25oC. És bírja. Nálunk is megteremne, és akkor nem a messziről idekerülő magvakat kellene enni, ami már legtöbbször gombafertőzött.
De említhetem a földicseresznyét is. Már sikerült meghonosítani, és nagyon jó termésátlaga van, igen magas áron értékesíthetők. Szeptember végén szüreteljük, és március közepéig tökéletesen eláll. A szupermarketek polcain eddig is láthattak ilyen gyümölcsöt, de az Paraguayból lett importálva. Az idehaza termelt semmivel nem rosszabb, és nem kell sok ezer kilométerről drágán ideutaztatni a gyümölcsöt.

Cukorbetegek, candidások figyelem!

P.F. – Paraguayból honosítottam egy másik növényt is. Ezt sztíviának hívják, de van neki régi magyar neve is: jázminpakóca. A szárított levele 30-szor édesebb mint a cukor, energiatartalma viszont 100-szor alacsonyabb. Akárki megtermelheti magának, és bárki fogyaszthatja, különösen ajánlott a cukorbetegeknek. De a candida gomba is elpusztul tőle. A biopiacon már ismert és kapható. A cukorbetegeket tömörítő szervezetet is megkerestem, elmondtam mit tud ez a növény. Erre annyi volt a válasz, hogy ez nem lehet, mert ha ez a növény tényleg létezik és ennyire jó, akkor nem lenne szükség inzulinra, vagy egyéb gyógyszerekre.

Z.Ú. – Mi már többször írtunk arról, hogy a betegség-tudat felélesztésében és folyamatos fenntartásában érdekelt mai „egészség”-ügynek esze ágában sincs a hatalmas profitot hozó vegyszereit lecserélni mindenki által elérhető, mellékhatás nélküli dolgokra, pl. gyógynövényekre.

P.F. – Mérhetetlenül felháborít ez a szemlélet. Az egészséghez mindenkinek joga van. Ha megkérdezek egy cukorbeteget, hogy mit szólna egy olyan valamihez, ami 30-szor édesebb a cukornál, ugyanakkor az energiatartalma századrésze, és korlátlan mennyiségben használhatja mert nemhogy ártana, de használ a szervezetnek, akkor mit válaszolna?! Én egy személyben kevés vagyok ahhoz, hogy eljussak mindenkihez. Amit megtehetek az az, hogy minden héten kint vagyok a MOM biopiacon, megmutatom a növényt és tanácsot adok bárkinek, akit érdekel.
– Nem tudom hány cukorbeteg van ma Magyarországon, de állítólag a lakosság majdnem tizede érintett – sokan nem is tudnak róla. Ez sok százezer embert jelent. Tartok tőle, hogy közülük csak nagyon kevesen jutnak el a biopiacra...
– Ahol tehetem, beszélek erről. Szép lassan, de terjednek az információk, mint a tintafolt.

Z.Ú. – Korábban a csicsókáról lehetett hallani, hogy nagyon jó a cukorbetegeknek.

P.F. – Valóban jó a csicsóka is, de az vele a gond, hogy csak októbertől márciusig áll a rendelkezésünkre. De mi van márciustól októberig? Én megcsináltam azt, hogy lereszeltem a csicsókát, megszárítottam, és így az év bármely szakában használható lett. Ezt bárki megtehetné – lehet, hogy nagyon jól keresne vele.

Z.Ú. – Ha jól tudom nem csak különleges növényekkel foglalkozik. Itt van például az alma …

P.F. – Különösen kedvelem a Golden almát, aminek nagyon értékes a beltartalma. Hiányzik belőle a sav, és magas a cukortartalma. Kiválóan alkalmas aszalásra is. Egyik évben 500 kg-ot aszaltam, és lett belőle alma-rágó. Rugalmas, nehéz elrágni, de végülis elolvad a szánkban. Waldorf iskolás gyerekeknek adtam oda, és nagyon szerették.
Az alma héja sem veszhet kárba – svájci szerzetesek már 600 évvel ezelőtt rájöttek, hogy kitűnő fogyasztószer. Hemicellulóz rostokból áll (ezt én liszt formában állítottam elő), aminek az a különleges tulajdonsága, hogy saját súlyához viszonyítva 19-szeres vízmennyiséget tud megkötni. Étkezés előtt fél órával kell fogyasztunk belőle, és hatására kevesebbet eszünk, ugyanakkor a zsírégetést is beindítja és szinte kipucolja a bélrendszert.

Z.Ú. – Egy lényeges dolgot meg kell említeni: Ön nem használ hagyományos növényvédő szereket. A biotermelés, mondják, azért drága, mert sokba kerülnek a bio-szerek. Ön szerint mégis megéri így gazdálkodni?

P.F. – Ha valaki előállítja magának a permetszert, akkor az egyáltalán nem drága. A növényekből készített permetszerek elkészítése nem nagy ördöngösség, csak ismerni kell, hogy mire mi a hatásos. Mi ezt is tanítjuk Uszkán.

Tengervíz sótalanítás

Z.Ú. – Marad még másra is ideje a gazdálkodáson kívül?

P.F. – Vannak találmányaim, melyek egyre időszerűbbé válnak, tehát a hasznosításuk kiszélesedhet. Ilyen a tengervíz sótalanítása. Indiában már évekkel ezelőtt probléma volt, hogy a tengertől 50-100 km távolságban is sós vizet szivattyúztak a kutakból. Ez azért történhetett meg, mert az édesvíz készlet elfogyott, és a tengervíz elfoglalta a helyét. A találmányom segítségével a tengervizet a napfény energiájával sótalanítani tudjuk. Jelenleg Egyiptomban folytatunk ilyen jellegű tevékenységet.

Z.Ú. – Hogy látja, mi a legnagyobb gond a mai világban?

P.F. – Örök ellenségem a globalizáció. Állítólag ennek nincs ellenszere. Pedig szerintem tehetünk és tennünk is kell ellene. Ha egy ország kormánya globálisan kezd gondolkodni, attól még egy kisebb közösség, például egy falu cselekedhet lokálisan. Ha a faluközösség képes mondjuk az elfogyasztott javak 90 %-a előállítására, akkor csak 10 % behozatallal kell számolni. Hogy az a 10 % honnan jön – a szomszéd faluból, vagy éppen Franciaországból, az mindegy.
A cserekereskedelemmel a globalizáció nem tud mit kezdeni – viszont a lakosság jól jár. És szerintem ez a legfontosabb. Ez lehet a jövő kulcsa.

Puskás Ferenc mondhatni bejárta a világot – India, Venezuela, Észak-Korea, Ausztrália, Amerika, Kuwait, és még sorolhatnánk. Ötleteit sikerrel hasznosították a legtehetősebbek fényőzésük kiteljesítésére, és a legszegényebbek a mindennapos megélhetés érdekében. Pályája sajnos tipikusan magyar – találmányait elsősorban külföldön értékelik. Idehaza csak értetlenséggel, érdektelenséggel, sőt irigységgel és rosszindulattal találkozik – legalábbis a felsőbb szinteken. Ennek ellenére ő töretlenül dolgozik, irigylésre méltó szellemi és fizikai teherbírással. Valamennyiünk érdekében kívánjuk, hogy ezt még sokáig tehesse.
„Amit elkezdek, azt szeretem végigcsinálni. Igaz, néha csak tyúklépésekkel, de megyünk előre.”

Forrás: Zöld Újság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése