Oldalak

2010. november 23., kedd

Jövedelemadó


Gazdaság nélkül egyetlen civilizáció sem életképes. A gazdaság egy rendszer, amely termékeket és szolgáltatásokat hoz létre, és értékesíti azokat. Ahhoz, hogy kereskedelem jöhessen létre, szükség van valamire, amit ki lehet cserélni valami másra. Ez a valami lehet egy termék, például egy ház, vagy egy szolgáltatás, például egy ház megtervezése.
Kizárólag egyfajta kereskedelem van, ez pedig a cserekereskedelem. A közvetlen cserekereskedelem azonban roppant nehézkes, el sem tudná képzelni, hogy mennyire bonyolult és lassú, és mennyire nem hatékony.
A közvetlen cserekereskedelemben ha valaki rendelkezik mondjuk egy székkel, és szalmát szeretne, akkor keresnie kell egy embert, akinek van szalmája és aki egy széket akar, és éppen olyan széket, mint amilyet ő kínál.
Hogy a gazdaság hatékonyságát megnöveljék, kitalálták a közvetett cserekereskedelmet és az áruk és szolgáltatások elcserélésébe beiktattak egy köztes lépést. Ez a köztes lépés az univerzális csereeszköz, mindent erre cserélnek el. Ezt hívják pénznek.
Gazdaság és pénz nélkül vagy nem élnénk már, vagy még mindig őskor lenne.
A gazdaság vagy a pénz nem rossz, nem gonosz. Ezek csak eszközök, amelyek nagyon fontosak egy nagy méretű közösség fennmaradásában.
A gazdaság az a rendszer, amely a legközvetlenebb módon uralja a testünket. A gazdasági rendszerből élünk fizikailag, a gazdasági rendszeren keresztül eszünk, iszunk, lakunk, dolgozunk, szórakozunk, pihenünk, kapunk orvosi ellátást.
A gazdasági rendszer tele van olyan mechanizmusokkal, melyeket arra használnak, hogy minket a testi szükségleteinken keresztül kontrolláljanak.
Egy ember, életének igen jelentős részét tölti pénzkereséssel, hogy fenntarthassa a testét.
A puszta létért való napi küzdelem köti le idejének, energiájának, gondolatainak és figyelmének óriási hányadát.
Az emberek többsége olyan munkát végez, amit csak a pénzért csinál, és ami egyébként nem érdekli. Ha a gazdasági bilincs nem létezne, az emberek annak szentelhetnék magukat, aminek valóban szeretnék, olyan dolgokat tanulhatnának, amik tényleg érdeklik őket.
Az igazi emberi élet, az igazi emberhez méltó élet csak azután kezdődik el, miután többé már nem kell a puszta fennmaradásért küzdenünk, és többé már nem a külső kényszerek irányítják az életünket.
Ellenvetésként felhozhatnánk, hogy számtalan gazdag ember csupán a pénzt hajszolja. Ez tény, de ez csak arra vezethető vissza, hogy nem tudják, mire való a pénz.
A pénzüzemanyag, amely képes életeket, vállalkozásokat, projekteket, szervezeteket működtetni, továbbá a pénzen időt lehet venni, időt a valóban fontos dolgokra.
Egy ember, aki dolgozik, alkot, a munkáján, a létrehozott terméken vagy szolgáltatáson keresztül megfelelően hozzájárult a gazdasághoz, további hozzájárulásra nincs szükség.
A jövedelemadóra – bármilyen tudományoskodó magyarázatot is adnak elengedhetetlen voltára – nincs szüksége az államnak. Az adó csak és kizárólag egy önkényesen beépített elem, melynek egyedüli funkciója az állampolgárok kontrollálása.
A jövedelemadó nem csupán a magát valamilyen ismeretlen okból tudományként definiáló közgazdaságtan szegénységi bizonyítványa; a jövedelemadó szimplán csak egy eszköz az elnyomáshoz. Minél jobban ért valaki egy mesterséghez, minél eredményesebb és szorgalmasabb, annál nagyobb adót kell fizetnie, vagyis annál jobban megbüntetik.
Minél kevésbé hasznos tagja valaki a társadalomnak, annál kevésbé büntetik meg. Ha teljesen haszontalan, ha csak egy kolonc a többiek nyakán, ha egyáltalán semmivel sem járul hozzá a társadalomhoz, megjutalmazzák – más szóval: segélyt kap érte.
Az a fajta adórendszer, amely a bevételhez igazítja a jövedelemadót, azaz minél többet keres valaki, annál nagyobb százalékát kell adóba kifizetnie, Karl Marx nevéhez fűződik.
Ennek a rendszernek mindössze annyi az értelme, hogy általa lehetetlenné vált, hogy az ember legálisan gazdaságilag függetlenné váljon, és ne érezze többé a gazdasági bilincs szorítását.
Mindegy, hogy valaki mennyire tehetséges, mindegy, mekkora tudása van, mindegy, mennyit dolgozik, mindegy, mennyi hasznot hajt egy országnak, akkor sem tud megszabadulni a gazdasági bilincstől, mert Marx adórendszere ezt nem teszi lehetővé.
Legálisan nem. Csak il l e g ál is an. De abban a pillanatban, hogy valaki törvényt szeg, máris támadási felületet kínált a rendszernek.
Az ideológia, amely eladta ezt a fajta elnyomó adórendszert, olyan tételeket tartalmaz, mint a „közös teherviselés”, az „igazságos adózás”, a „szegények megkímélése” és egyebek. Ahhoz, hogy ezeket a hazugságokat el lehessen fogadtatni, előbb el kellett hitetni a tömegekkel, hogy csak illegális módszerekkel lehet meggazdagodni, és mindenki, aki jól él, az bűnöző és kizsákmányol másokat.
Ez az elképzelés teljesen figyelmen kívül hagyja az egyéni adottságokat, a képességet, az intelligenciát, a kitartást, az elszántságot, az alaposságot, és még hosszan lehetne sorolni, hogy mi mindent. És mindezt megtagadva, azt állítja, hogy akinek van pénze, annak csak és kizárólag azért van, mert elvette másoktól.
A gazdaság úgy épül fel, hogy iszonyúan megbünteti a valakiket, akik tesznek a közösségért, és megjutalmazza a senkiket, akik csak rontják a levegőt. A legfelsőbb kaszt kevés olyan hatékonyságú eszközt dolgozott ki az idők folyamán a morál lerombolására, mint amilyen a jövedelemadó. 

2010. november 22., hétfő

A csöndről



A TUDATOT ismerjük - ismerjük, mert megtapasztaltuk. S mi ezzel a mértékkel próbáljuk kimérni a kimérhetetlent. Ám az ismert magától értetődő módon sohasem ismerheti meg az ismeretlent; csak arról tudhat, amit megtapasztalt, amit elgondolt, amit összegyűjtött. Vajon képes-e a tudat belátni saját képtelenségét arra, hogy megismerje azt, ami nem megismerhető?
AMIKOR nagyon világosan látom, hogy tudatom képtelen feltárni a feltáratlant - egyszerre tökéletes csönd lesz belül. Ha viszont azt érzem, hogy meg tudom ragadni az ismeretlent az ismert által nyújtott eszközökkel, rengeteg zajt csapok; beszélek, osztályozok, válogatok, s próbálok utat törni a célom felé. De ha a tudat felismeri teljes képtelenségét az ismeretlen megismerésére, ha megérti, hogy egyetlen lépést sem tehet a feltáratlan felé - akkor mi történik? Az elme tökéletesen elcsöndesedik. Nem azért, mert kétségbe esett; hanem azért, mert többé nem törekszik semmi után.
A KERESÉS csak az ismertnek az ismert felé való mozgásformája lehet, s a legtöbb, amit a tudat tehet, annyi, hogy beismeri: ez a tevékenység sohasem fogja feltárni a feltáratlant. Az ismert bármely aktivitása a már megismertek körén belül marad. Pontosan ez az, amit meg kell érteni; mindössze ezt kell a tudatnak belátnia. Ezután - minden késztetés, minden szándék nélkül - az elme elcsöndesedik.
ÉSZREVETTÉK-E, hogy a szeretet: csönd? Amikor fogjuk a másik kezét, vagy szeretettel nézünk egy gyerekre, vagy amikor magunkba fogadjuk egy este szépségét? A szeretet nem múlt és jövő, s nem az a csönd e kivételes állapota sem. És e nélkül a csönd nélkül, mely egy a tökéletes ürességgel, nem létezik teremtés. Élhetsz bár képességeidnek teljes birtokában, mégis, ahol nincsen teremtés, ott megjelenik a rombolás, a romlás, és a tudat elsötétedik.
AMIKOR viszont az elme üres és csöndes, és a teljes ön-tagadás állapotában van - ami nem vak üresség és nem is önmegtagadás, hanem egy egészen sajátságos állapot, melyben minden gondolat megszűnik - csak akkor válik lehetővé, hogy az, ami megnevezhetetlen, a létezésbe lépjen.
Jiddu Krishnamurti

2010. november 13., szombat

Externália

"... Nyugat egy olyan létmódot alakított ki, amely képes a saját
deficitjeinek természeti árát térben és időben áthárítani. Ezzel a
képességgel korábban egyetlen civilizáció sem rendelkezett. Ezt a folyamatot
a fősodrú közgazdaságtan, amely nem több mint magyarázó ideológiája ennek a
létszerveződési módnak, externáliaként írja le. Ezek extern, vagyis külső
költségek, amellyel cinikusan meg is nevezi, hogy a tőkés vállalkozónak
ezekkel nem kell számolnia, mert nem őt terheli. Nálam a haszon, nálatok a
költség...."
Bogár László

2010. november 8., hétfő

Ambíció

Ha az ambíciót választottad, a legostobább életútra léptél. Henri Fordot egyszer megkérdezték. Talán a XX. század egyik legbölcsebb embere volt. Egyszeri gondolatai nagyon sokatmondóak. Ő mondta ki először, hogy a történelem tiszta átverés. És mennyire igaza van. Szóval megkérdezték tőle, hogy sikeres életének mi a tanulsága. Korának legsikeresebb embere volt, szegény sorból emelkedett fel, és ő lett a világ leggazdagabb embere. Érdemes felidézni, hogy mit válaszolt.
-  Sikeres életemben egyetlen dolgot tanultam.  Hogyan kell egyre feljebb mászni a létrán. Viszont ha felérek a létra legfelsőbb fokára, akkor rettenetesen ostobánk érzem magam, mert onnan nincs hova tovább. El se tudom magyarázni azoknak, akik mögöttem furakodnak, hogy felérjenek ide, hogy én miért is gyötörtem magam idáig, ahol most ennyire hülyén állok. Hiába mondanám nekik, hogy maradjatok ott ahol vagytok, úgysem hallgatnának rám. Csak az időt pazaroljátok. Nincs itt semmi. Ha egyszer elérsz a csúcsra, rájössz, hogy csapdában vagy. Vissza már nem lehet menni, mert az bukás. Előre pedig nem vezet út, ott a nagy semmi van.
Az államelnökök, és miniszterelnökök mind ugyanebbe a csapdába kerülnek. Tudják, hogy csak egy dolog vár rájuk, a biztos bukás. Innen már nem lehet hová emelkedni - sehová sem jutsz - csak jó magasról nagyot zuhanni, ezért ragaszkodnak annyira a székükhöz. Ez viszont nem embernek való élet, először tolakodsz a létrán, mászol felfelé, küzdesz a többi emberrel, a vége meg az lesz, hogy csimpaszkodsz az utolsó létrafokba, nehogy valaki elvegye tőled. Kész őrültek háza.
Osho

2010. november 7., vasárnap

Idézetek - 1

Valóban ismerni valamit annyit tesz, hogy egyek vagyunk az ismerttel, vagyis nem az tesz valakit kínaivá, hogy mindent tud Kínáról.
David Hawkins