Ha a gazdasági tájkép a Hubbert-csúcson túl olyan nehéz terepnek bizonyul majd, mint ahogy Fődruida Jelentésem két legutóbbi bejegyzésében vázoltam, hogyan tudnak ehhez alkalmazkodni egyének, családok és közösségek? Nagy léptékben a cselekvés lehetőségei minimum korlátozottak, nem utolsósorban azért, mert a változékonyság zaja túl könnyen elrejti a hanyatlás jelét. Amint a legutóbbi olaj- és földgázárcsökkenés megerősítette az illúziót, hogy nem kell tovább aggódnunk az energia miatt, a csúcs utáni gazdaság pozitív oldala: a megszerzett vagyonok, a nyereséges spekulációk, a konjunktúrák, amikor a keresletrombolás leviszi az energiaárakat és úgy tűnik, hogy a világon minden rendben van - mindez megkönnyjti, hogy az emberek meggyőzzék magukat, hogy az ipari társadalom továbbra is sinen van.
Könnyű megérteni ezt a fajta gondolkodásmódot, mivel az alternatívája az elfogadhatatlan elfogadása: beismerni, hogy az iparkorszak végetérőben van és a modern világ átlagos életformáit definiáló luxusok, kényelmek és életszínvonal eltűnőben vannak, nem egy kis időre, hanem örökre. Az, hogy az elfogadhatatlan egyúttal elkerülhetetlen is, nem teszi könnyebbé a megbirkózást vele. Mégis, az elfogadhatatlan elfogadása a döntő lépés az olajcsúcs gazdasági hatásaira való felkészülésben. Minden jövőre vonatkozó feltételezésünket felül kell vizsgálnunk egy zsugorodó gazdaság fényében, amelyben a pénz és az elvont vagyon más formái többé nem garantálnak hozzájutást árukhoz és szolgáltatásokhoz.
Érdemes felidézni, hogy nem is olyan régen a pénz gyakorlatilag igen kis szerepet játszott a gazdasági összképben. Még jóval 1700 utánig a nyugati világban az áruk és szolgáltatások több, mint fele háztartásokban és közösségi gazdaságokban került megtermelésre és elfogyasztásra és szokásjogon alapuló hálózatokban került cserére, amelyeket a kötelesség és kölcsönösség irányított, nem a kereslet és a kínálat. A legtöbb háztartás megtermelte a saját élelmiszerét, ruházatát és más szükségleteit, a többletet pedig más helyi termelőkkel folytatott cserekereskedelemben használta fel azok portékájáért. A pénz olyan termékek csereeszközeként szolgált, amelyeket annyira messze állítottak elő, hogy a szállítási költség és a romlás lehetetlenné tette a bartert. Csak az olcsó, bőséges fosszilis energiahordozók tették lehetővé az annyira olcsó szállítást, hogy a termékek központosított gyártása és forgalmazása kiszoríthatta a helyi fogyasztásra szánt helyi termelést.
Az olajcsúcs után az ilyen helyi gazdaságok a jövő hullámai és a jelen és közelmúlt pénzgazdasága egy anakronizmus. Mivel azonban a fosszilis energiahordozók kimerülése egy fokozatos folyamat, a változás nem fog egyszerre mindenestől bekövetkezni. Ez egy jó dolog, mert ma az ipari világban az emberek többsége nem rendelkezik olyan ismeretekkel és eszközökkel, amikkel egy helyi gazdaságban tevékenykedhetnének. Munkahelyeik - a menedzserekétől a tanácsadókon át az eladókig és irodai dolgozókig, és az összes többi fészek a nagyvállalati kasztrendszer galambdúcában - az ipari gazdaság belső funkcióit szolgálja ahelyett, hogy olyan termékeket, vagy szolgáltatásokat állítanának elő, amikre az embereknek szüksége van.
Ezzel ellentétben az ipartalanodott gazdaságban azok a munkahelyek fontosak, amelyek közvetlenül kielégítik az emberi igényeket. A klasszikus példa a földművelés. Ha terményeket állítasz elő a saját munkáddal, igazából nincs szükséged a pénzgazdaságra, kivéve amennyire az saját magát rádkényszeríti az ingatlanadó és hasonlók formájában. A munkád közvetlenül értéket nyújt számodra, mivel a terményeid egy része saját asztalodra kerül, a többi kicserélhető a számodra szükséges áruk és szolgáltatások más helyi forrásaival, a szomszéd varrónővel, az utcavégi kováccsal, a városi vegyesboltban. A pénz e cserék kényelmes közvetítője, de nem nélkülözhetetlen, éppúgy folytathatsz cserekereskedelmet, húzhatod a rovásokat, vagy használhatod az értékcsere bármilyen egyéb rendelkezésre álló módját. Mivel az, amit termelsz, értékkel rendelkezik más emberek számára, ezeket elcserélheted olyasmikre, amit mások állítanak elő és számodra szükségesek, akár jelen van a pénzgazdaság e kereskedelem közvetítőjeként, akár nincs.
Hasonlítsd a farmert egy nagyvállalati marketingasszisztenshez, vagy egy öntödei munkáshoz és a különbségek világossá válnak. A marketingasszisztens egy olyan szolgáltatást nyújt - marketingterveket segít létrehozni és fenntartani egy nagyvállalatnak - amelynek nincs értéke a pénzgazdaságon kívül. Ha élelmiszerért cserekereskedelmet szeretne folytatni egy farmerrel, valószínűleg nem sokra menne azzal, hogy felajánlja segítségét a farmer vállalati arculatának menedzseléséhez egy médiakampány útján! A gyári munkás egy árnyalattal jobb helyzetben van. Ha a pénzgazdaság szétmállik, a gyár tulajdonosai esetleg öntvényekben fizetik a bérét, amit ő megpróbálhat elcserélni a számára szükséges javakra és szolgáltatásokra; pontosan ez a megoldás volt általános a volt Szovjetunióban az 1990-es évek elejének gazdasági összeomlása idején. Azonban ő is rá van utalva a gyárra és annak tulajdonosaira, hogy azok munkahelyet és a fizetség valamilyen formáját nyújtsák számára és helyzete egy ingatag, szétmálló gazdaságban kétséges.
Az ipartalanodott korban a farmer gazdasági modellje az életképesebb, mert ő elvan a pénzgazdaság közvetítése nélkül. Más foglalkozások, amelyek nélkülözhetetlen javakat és szolgáltatásokat termelnek, ugyanebben a kényelmes helyzetben lesznek, mivel az embereknek továbbra is szüksége lesz ennivalóra, ruhára, cipőre, szerszámokra és hasonlókra, és ezeket el fogják cserélni bármire, ami a kezük ügyében lesz. A legnehezebb idők kivételével szintén készek lesznek a cserére olyasmikért, amik nem igazán létfontosságúak. Például, ha valaki jó sört főz, számíthat rá, hogy lesz piaca a termékének, kivéve a legapokaliptikusabb időkben, de nagy valószínűséggel még akkor is.
Mivel a pénzgazdaság alkonya egy fokozatos folyamat lesz, nem feltétlenül lesz lehetséges az egyének számára az átmenet egy ipartalanodott karrierre egyetlen ugrással. Amivel most azonnal meg lehet és kell kűzdeni, az a tanulási folyamat, amelyet e szakmák mindegyike megkövetel. Például nem elég, ha a polcaidat megtöltöd a biokertészetről szóló könyvekkel, el kell kezdened szerszámokat venni, ágyásokat felásózni és saját terményeidet termeszteni, mindezt minél hamarabb, mert a biokertészkedés mesterségének az elsajátítása időt igényel. Ugyanez vonatkozik arra, ha a kovácsmesterség, sörfőzés, háztartásieszköz-javítás, vagy bármilyen más hasznos szakma művelését választod: meg kell szerezned a szerszámokat és el kell kezdened a mesterséget tanulni,hogy a B-Terved szilárdan a helyén legyen, amikor a pénzgazdaság szétfoszlik alólad.
A helyi cserében résztvevő mesterségek részei az összképnek, de egy másik rész éppolyan létfontosságú: – a háztartás-gazdaság újrafelfedezése. Nem túl sokkal ezelőtt a gazdasági érték egy nagy része a háztartási szektorból jött. Sokan emlékszünk még a nagymamákra, akiknek mindig volt házilekvárja a polcokon és horgolótűk táncoltak a kezeikben, meg a nagyapákra, akik garázsai tele voltak megkopott szerszámokkal, kertjeik pedig érett paradicsomokkal. A marketingkampányok, amelyek a háztartás-gazdaság utolsó maradványait is kiszorították a létezésből, hobbinak bélyegezték ezeket a tevékenységeket, és azon belül is fapados hobbiknak, de ezek valamikor sokkal többet jelentettek és egy, az ipartalanodás szélén álló világban létfontosságú az újjáélesztésük.
Az embereknek eltérőek a lehetőségei és a képességei, garantáltan nincsenek mindenki számára megfelelő megoldások. Azoknak azonban, akik rendelkeznek kertészkedésre alkalmas területtel, egy konyhakert valószínűleg az elsőszámú teendő e téren. Nem szükséges, hogy az összes saját ennivalódat, vagy akár össz kalóriabeviteled egy nagy részét magad állítsd elő ahhoz, hogy ez jelentős hatással legyen életminőségedre. Legalábbis Amerikában a tömegtermények, mint a gabonafélék és más szemestermények valószínűleg elérhetők lesznek a pénzgazdaságon keresztül még sok éven át. A gyümölcsök, zöldségek és állati eredetű élelmiszerek, tehát a vitaminok, ásványok és fehérjék forrásai egy más kérdés. Egy zöldségeskert, egy pár gyümölcsfa és esetleg egy nyúlketrec, vagy egy víztartály ponty, vagy tilápia számára a rosszultápláltság és az egészség közötti különbséget jelentheti.
Ha nem rendelkezel kertészkedésre alkalmas hellyel, fontold meg egy, vagy két hasznos kézimunka megtanulását. Edna nénnye szokása, hogy boldog-boldogtalannak kardigánokat kötött, idejétmúltnak tűnhetett az ipari gazdaság fénykorában, de amikor a távfűtést elérhetetlenné teszi az ára és a szállítási költségek végetvetnek a ruhaimportnak a harmadik világbeli éhbéres üzemekből, a meleg ruha, amit képes vagy saját kezeddel előállítani, kézenfekvő értékkel bír, továbbá hasznos csereeszköz is lehet. Ugyanez vonatkozik sok más kézimunkára is, a szappankészítéstől a gyógyfüvességen át az ezermesterkedésig, amely lehetővé teszi a vízvezetékek, bútorok és háztartási eszközök otthoni javítását.
Az ipartalanodás korában még egy, az emberi kívánságokra és szükségletekre adott válasz is létfontosságú lesz, amelyet amilyen gyorsan csak lehet, újjá kell éleszteni és alkalmazni kell. Ez pedig a “megvagyok nélküle” művészete. Az ipari gazdaság rászoktatott minket arra a gondolkodásmódra, hogy hogy az egyetlen dolog, amit egy vággyal tehetünk, hogy kielégítjük, lehetőleg pénzt költve valamilyen fogyasztói temékre. Az ipartalanodó kor zsugorodó gazdasága nagyon kevés teret fog hagyni ennek az önkényeztető gondolkodásnak. A Hubbert-csúcs utáni lejtőn túlélési képességedet nagyrészt azon dolgok számával mérheted majd, amelyek nélkül meg tudsz lenni. Az is aligha véletlen, hogy a világ spirituális hagyományai szintén értéknek tartják, hogy legyünk érzéketlenek az anyagi dolgokra.
Azok között a dolgok között azonban, amelyek nélkül meg kell tanulnunk élni, talán a legfontosabb egy egyáltalán nem anyagi dolog, hanem egy szokás – a haszontalanság szándékos gyakorlása “szabadidő” néven. Csak egy olcsó energiában bővelkedő társadalom győzhette meg magát arról, hogy az emberi élet legfőbb célja, hogy semmit téve egy helyben üljünk, és még így is a média szüntelen lármáját igényli, hogy elszakítson minket attól a ténytől, hogy a semmittevés közbeni egy helyben ülés a legunalmasabb az összes emberi tevékenység közül. Nagyszüleink nemzedéke és elődeik nagyon is tudták ezt, ezért volt, hogy a szabadidős tevékenység egy évszázada hasznos tevékenységekkel telt lustálkodás helyett, és ezért kötötte Edna nénnye azokat a kardigánokat jóval azután, hogy az ipari gazdaság szükségtelenné tette a házi készítésű ruházatot. Az ipari civilizáció alkonyával más korábbi civilizációk lehanyatlásához hasonlóan kétségkívül rengeteg felfordulás és ordibálás fog járni, de az igazi történet – a jel mindezen zaj mögött – egy sokkal halkabb hang lesz: Edna nénnye kötőtűinek lágy csattogása, amint kezdi megkötni egy új és fenntarthatóbb világ szövetét.
Könnyű megérteni ezt a fajta gondolkodásmódot, mivel az alternatívája az elfogadhatatlan elfogadása: beismerni, hogy az iparkorszak végetérőben van és a modern világ átlagos életformáit definiáló luxusok, kényelmek és életszínvonal eltűnőben vannak, nem egy kis időre, hanem örökre. Az, hogy az elfogadhatatlan egyúttal elkerülhetetlen is, nem teszi könnyebbé a megbirkózást vele. Mégis, az elfogadhatatlan elfogadása a döntő lépés az olajcsúcs gazdasági hatásaira való felkészülésben. Minden jövőre vonatkozó feltételezésünket felül kell vizsgálnunk egy zsugorodó gazdaság fényében, amelyben a pénz és az elvont vagyon más formái többé nem garantálnak hozzájutást árukhoz és szolgáltatásokhoz.
Érdemes felidézni, hogy nem is olyan régen a pénz gyakorlatilag igen kis szerepet játszott a gazdasági összképben. Még jóval 1700 utánig a nyugati világban az áruk és szolgáltatások több, mint fele háztartásokban és közösségi gazdaságokban került megtermelésre és elfogyasztásra és szokásjogon alapuló hálózatokban került cserére, amelyeket a kötelesség és kölcsönösség irányított, nem a kereslet és a kínálat. A legtöbb háztartás megtermelte a saját élelmiszerét, ruházatát és más szükségleteit, a többletet pedig más helyi termelőkkel folytatott cserekereskedelemben használta fel azok portékájáért. A pénz olyan termékek csereeszközeként szolgált, amelyeket annyira messze állítottak elő, hogy a szállítási költség és a romlás lehetetlenné tette a bartert. Csak az olcsó, bőséges fosszilis energiahordozók tették lehetővé az annyira olcsó szállítást, hogy a termékek központosított gyártása és forgalmazása kiszoríthatta a helyi fogyasztásra szánt helyi termelést.
Az olajcsúcs után az ilyen helyi gazdaságok a jövő hullámai és a jelen és közelmúlt pénzgazdasága egy anakronizmus. Mivel azonban a fosszilis energiahordozók kimerülése egy fokozatos folyamat, a változás nem fog egyszerre mindenestől bekövetkezni. Ez egy jó dolog, mert ma az ipari világban az emberek többsége nem rendelkezik olyan ismeretekkel és eszközökkel, amikkel egy helyi gazdaságban tevékenykedhetnének. Munkahelyeik - a menedzserekétől a tanácsadókon át az eladókig és irodai dolgozókig, és az összes többi fészek a nagyvállalati kasztrendszer galambdúcában - az ipari gazdaság belső funkcióit szolgálja ahelyett, hogy olyan termékeket, vagy szolgáltatásokat állítanának elő, amikre az embereknek szüksége van.
Ezzel ellentétben az ipartalanodott gazdaságban azok a munkahelyek fontosak, amelyek közvetlenül kielégítik az emberi igényeket. A klasszikus példa a földművelés. Ha terményeket állítasz elő a saját munkáddal, igazából nincs szükséged a pénzgazdaságra, kivéve amennyire az saját magát rádkényszeríti az ingatlanadó és hasonlók formájában. A munkád közvetlenül értéket nyújt számodra, mivel a terményeid egy része saját asztalodra kerül, a többi kicserélhető a számodra szükséges áruk és szolgáltatások más helyi forrásaival, a szomszéd varrónővel, az utcavégi kováccsal, a városi vegyesboltban. A pénz e cserék kényelmes közvetítője, de nem nélkülözhetetlen, éppúgy folytathatsz cserekereskedelmet, húzhatod a rovásokat, vagy használhatod az értékcsere bármilyen egyéb rendelkezésre álló módját. Mivel az, amit termelsz, értékkel rendelkezik más emberek számára, ezeket elcserélheted olyasmikre, amit mások állítanak elő és számodra szükségesek, akár jelen van a pénzgazdaság e kereskedelem közvetítőjeként, akár nincs.
Hasonlítsd a farmert egy nagyvállalati marketingasszisztenshez, vagy egy öntödei munkáshoz és a különbségek világossá válnak. A marketingasszisztens egy olyan szolgáltatást nyújt - marketingterveket segít létrehozni és fenntartani egy nagyvállalatnak - amelynek nincs értéke a pénzgazdaságon kívül. Ha élelmiszerért cserekereskedelmet szeretne folytatni egy farmerrel, valószínűleg nem sokra menne azzal, hogy felajánlja segítségét a farmer vállalati arculatának menedzseléséhez egy médiakampány útján! A gyári munkás egy árnyalattal jobb helyzetben van. Ha a pénzgazdaság szétmállik, a gyár tulajdonosai esetleg öntvényekben fizetik a bérét, amit ő megpróbálhat elcserélni a számára szükséges javakra és szolgáltatásokra; pontosan ez a megoldás volt általános a volt Szovjetunióban az 1990-es évek elejének gazdasági összeomlása idején. Azonban ő is rá van utalva a gyárra és annak tulajdonosaira, hogy azok munkahelyet és a fizetség valamilyen formáját nyújtsák számára és helyzete egy ingatag, szétmálló gazdaságban kétséges.
Az ipartalanodott korban a farmer gazdasági modellje az életképesebb, mert ő elvan a pénzgazdaság közvetítése nélkül. Más foglalkozások, amelyek nélkülözhetetlen javakat és szolgáltatásokat termelnek, ugyanebben a kényelmes helyzetben lesznek, mivel az embereknek továbbra is szüksége lesz ennivalóra, ruhára, cipőre, szerszámokra és hasonlókra, és ezeket el fogják cserélni bármire, ami a kezük ügyében lesz. A legnehezebb idők kivételével szintén készek lesznek a cserére olyasmikért, amik nem igazán létfontosságúak. Például, ha valaki jó sört főz, számíthat rá, hogy lesz piaca a termékének, kivéve a legapokaliptikusabb időkben, de nagy valószínűséggel még akkor is.
Mivel a pénzgazdaság alkonya egy fokozatos folyamat lesz, nem feltétlenül lesz lehetséges az egyének számára az átmenet egy ipartalanodott karrierre egyetlen ugrással. Amivel most azonnal meg lehet és kell kűzdeni, az a tanulási folyamat, amelyet e szakmák mindegyike megkövetel. Például nem elég, ha a polcaidat megtöltöd a biokertészetről szóló könyvekkel, el kell kezdened szerszámokat venni, ágyásokat felásózni és saját terményeidet termeszteni, mindezt minél hamarabb, mert a biokertészkedés mesterségének az elsajátítása időt igényel. Ugyanez vonatkozik arra, ha a kovácsmesterség, sörfőzés, háztartásieszköz-javítás, vagy bármilyen más hasznos szakma művelését választod: meg kell szerezned a szerszámokat és el kell kezdened a mesterséget tanulni,hogy a B-Terved szilárdan a helyén legyen, amikor a pénzgazdaság szétfoszlik alólad.
A helyi cserében résztvevő mesterségek részei az összképnek, de egy másik rész éppolyan létfontosságú: – a háztartás-gazdaság újrafelfedezése. Nem túl sokkal ezelőtt a gazdasági érték egy nagy része a háztartási szektorból jött. Sokan emlékszünk még a nagymamákra, akiknek mindig volt házilekvárja a polcokon és horgolótűk táncoltak a kezeikben, meg a nagyapákra, akik garázsai tele voltak megkopott szerszámokkal, kertjeik pedig érett paradicsomokkal. A marketingkampányok, amelyek a háztartás-gazdaság utolsó maradványait is kiszorították a létezésből, hobbinak bélyegezték ezeket a tevékenységeket, és azon belül is fapados hobbiknak, de ezek valamikor sokkal többet jelentettek és egy, az ipartalanodás szélén álló világban létfontosságú az újjáélesztésük.
Az embereknek eltérőek a lehetőségei és a képességei, garantáltan nincsenek mindenki számára megfelelő megoldások. Azoknak azonban, akik rendelkeznek kertészkedésre alkalmas területtel, egy konyhakert valószínűleg az elsőszámú teendő e téren. Nem szükséges, hogy az összes saját ennivalódat, vagy akár össz kalóriabeviteled egy nagy részét magad állítsd elő ahhoz, hogy ez jelentős hatással legyen életminőségedre. Legalábbis Amerikában a tömegtermények, mint a gabonafélék és más szemestermények valószínűleg elérhetők lesznek a pénzgazdaságon keresztül még sok éven át. A gyümölcsök, zöldségek és állati eredetű élelmiszerek, tehát a vitaminok, ásványok és fehérjék forrásai egy más kérdés. Egy zöldségeskert, egy pár gyümölcsfa és esetleg egy nyúlketrec, vagy egy víztartály ponty, vagy tilápia számára a rosszultápláltság és az egészség közötti különbséget jelentheti.
Ha nem rendelkezel kertészkedésre alkalmas hellyel, fontold meg egy, vagy két hasznos kézimunka megtanulását. Edna nénnye szokása, hogy boldog-boldogtalannak kardigánokat kötött, idejétmúltnak tűnhetett az ipari gazdaság fénykorában, de amikor a távfűtést elérhetetlenné teszi az ára és a szállítási költségek végetvetnek a ruhaimportnak a harmadik világbeli éhbéres üzemekből, a meleg ruha, amit képes vagy saját kezeddel előállítani, kézenfekvő értékkel bír, továbbá hasznos csereeszköz is lehet. Ugyanez vonatkozik sok más kézimunkára is, a szappankészítéstől a gyógyfüvességen át az ezermesterkedésig, amely lehetővé teszi a vízvezetékek, bútorok és háztartási eszközök otthoni javítását.
Az ipartalanodás korában még egy, az emberi kívánságokra és szükségletekre adott válasz is létfontosságú lesz, amelyet amilyen gyorsan csak lehet, újjá kell éleszteni és alkalmazni kell. Ez pedig a “megvagyok nélküle” művészete. Az ipari gazdaság rászoktatott minket arra a gondolkodásmódra, hogy hogy az egyetlen dolog, amit egy vággyal tehetünk, hogy kielégítjük, lehetőleg pénzt költve valamilyen fogyasztói temékre. Az ipartalanodó kor zsugorodó gazdasága nagyon kevés teret fog hagyni ennek az önkényeztető gondolkodásnak. A Hubbert-csúcs utáni lejtőn túlélési képességedet nagyrészt azon dolgok számával mérheted majd, amelyek nélkül meg tudsz lenni. Az is aligha véletlen, hogy a világ spirituális hagyományai szintén értéknek tartják, hogy legyünk érzéketlenek az anyagi dolgokra.
Azok között a dolgok között azonban, amelyek nélkül meg kell tanulnunk élni, talán a legfontosabb egy egyáltalán nem anyagi dolog, hanem egy szokás – a haszontalanság szándékos gyakorlása “szabadidő” néven. Csak egy olcsó energiában bővelkedő társadalom győzhette meg magát arról, hogy az emberi élet legfőbb célja, hogy semmit téve egy helyben üljünk, és még így is a média szüntelen lármáját igényli, hogy elszakítson minket attól a ténytől, hogy a semmittevés közbeni egy helyben ülés a legunalmasabb az összes emberi tevékenység közül. Nagyszüleink nemzedéke és elődeik nagyon is tudták ezt, ezért volt, hogy a szabadidős tevékenység egy évszázada hasznos tevékenységekkel telt lustálkodás helyett, és ezért kötötte Edna nénnye azokat a kardigánokat jóval azután, hogy az ipari gazdaság szükségtelenné tette a házi készítésű ruházatot. Az ipari civilizáció alkonyával más korábbi civilizációk lehanyatlásához hasonlóan kétségkívül rengeteg felfordulás és ordibálás fog járni, de az igazi történet – a jel mindezen zaj mögött – egy sokkal halkabb hang lesz: Edna nénnye kötőtűinek lágy csattogása, amint kezdi megkötni egy új és fenntarthatóbb világ szövetét.
2006. október 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése