A Gates Alapítvány Monsanto részvényeket vásárol

A világ civil- és gazdaszervezeteit egyaránt felháborította, mikor a közelmúltban fény derült a Bill and Melinda Gates Alapítvány és a mezőgazdasági óriáscég, a Monstano közötti kapcsolatra.

  

Nemrég egy pénzügyekkel foglalkozó honlap megjelentette a Gates Foundation befektetési portfolióját, benne azzal a 2010 második negyedévében vásárolt 500 000 Monsanto részvénnyel, melynek értékét 23.1 millió dollárra becsülik.

„Az alapítvány Monsanto-s befektetései    két   alapvető szempontból is problematikusak" - mondta Phil Bereano, a University of Washington professzora, aki a géntechnológia elismert szakértője. „Először is, a Monsanto híres arról, hogy világszerte durván figyelmen kívül hagyja a kistermelők érdekeit és jóllétét, emellett a környezetvédelmi   bizonyítványa is döbbenetes. A Monsanto-val ápolt erős kapcsolat igencsak kérdésessé teszi egy olyan alapítvány hitelességét, mely az afrikai mezőgazdasági fejlődés egyik motorja kíván lenni, s melynek az az állítólagos célja, hogy az ilyen kisgazdaságok segítésével felszámolja a szegénységet és az éhínséget. Másodszor, ez a befektetés szemet szúró összeférhetetlenségről árulkodik."

A Monsanto már eddig is negatív hatással volt az afrikai mezőgazdaságra. Például 2009-ben, Dél-Afrikában a nagyobb hozamot ígérő génmódosított kukoricájuk nem hozott termést, több száz gazdát tönkretéve vele. Mariam Mayet környezetvédelmi jogász, a johannesburgi Africa Centre for Biosafety (Afrikai Biológiai-biztonsági Központ) igazgatója szerint egyes kistermelők termésük közel 80 %-a is tönkrement. Míg a Monsanto kárpótolta azokat a nagybirtokos gazdákat, akik számára közvetlenül értékesítette a hibás terméket, semmit sem adott a kistermeiknek, akiknek marketing célokra kis tasakokban ingyenesen osztogatták a magokat. „Ha Bill Gates gazdasági ereje társul a Monsanto felelőtlenségével, az afrikai kistermelők kilátásai nem túl fényesek." - mondta Mayet. Ráadásul agresszív szabadalmi eljárásai révén a Monsanto úgy tudja monopolizálni a vetőmagpiacokat, hogy megfosztja a termelőket választási szabadságuktól, egészen odáig menve, hogy bepereljen - és tönkretegyen - kistermelőket a „szabadalmi jogok megsértése" miatt.

A Monsanto bevett „trükkje", hogy a vetőmagok mellé növényvédőszert is gyárt, a legismertebb a Roundup. A Roundup nevű totális gyomirtó csak a Monsanto által szabadalmaztatott haszonnövényeket hagyja életben, a többi növényt azonban elpusztítja. A néhány év alatt alkalmazkodó természetben azonban szupergyomok jönnek létre, melyekre nem hat az eredeti gyomirtó. Így ha valaki a Monsanto magjait használja, és azt akarja, hogy növényei megmaradjanak, akkor kénytelen megvenni a vállalat által gyártott újabb és újabb növényvédőszer fejlesztéseket is. A világ legszegényebb régiójában élő kistermelőknek természetesen erre nincs pénzük - úgy hogy „tiszta sor", gyorsan kiszorítja őket a nagyüzemi mezőgazdaság.

Az olyan transznacionális vállalatok, mint a Monsanto, a Gates Alapítvány, illetve az ACRA (Alliance for a Green Revolution in Africa, azaz a Szövetség az Afrikai Zöld Forradalomért)   kulcsfontosságú partnereiként Afrika-szerte propagálják a nagyüzemi mezőgazdaságot. E termelési modell olyan költséges inputokra épít, mint a vegyszerek, növényvédőszerek, műtrágyák és a génmódosított vetőmagok. Bár ez a technológia kitűnő marketing lehetőségeket jelent a magánszektor számára, számos civil szervezet szerint még több gazdálkodó kényszerül emiatt földjei elhagyására, s végeredményben ez csak növeli az éhínséget, valamint az elvándorlást olyan már most túltelített városokba, amelyek képtelenek az új munkaerő felszívására. A kenyai Biodiverzitás Koalíció képviselője szerint „mezőgazdasági rendszerünk és a megélhetésünk szempontjából az AGRA méreg. Azon címke alatt, hogy zöldítik a mezőgazdaságot, az AGRA fokozatosan felemészti azt, ami még megmaradt a kisléptékű fenntartható gazdálkodásból."

A leegyszerűsített technológiai részmegoldásokra való támaszkodás - mint amilyenek a transzgénikus növények - nem csökkentik az éhínséget és a szegénységet, s éppenséggel fokozhatják a környezeti problémákat és a társadalmi egyenlőtlenségeket. Felmérések főbb eredményei arra utalnak, hogy a kisléptékű agro-ökológikus termelés az egyik legjobb megoldást kínálhatja az éhezők táplálására - úgy, hogy közben a bolygót is védi. Heather Day, a CAGJ igazgatója úgy véli 'a Gates Alapítvány egy technológia-központú ideológia rabja" márpedig a technológia önmagában „nem oldja meg a problémát"

A Gates Alapítvány egyes befektetéseit már korábban is megkérdőjelezték. 2007-ben a Los Angeles Times kiderítette, hogy az Alapítvány „számos olyan cégben rendelkezik érdekeltségekkel, amelyek  - környezetvédelmi mulasztások, munkahelyi diszkrimináció, munkajogok megsértése vagy etikátlan eljárások miatt - nem tesznek eleget a társadalmi felelősségvállalásnak".

A Times szerint az Alapítvány rendszerint „behunyja a szemét" figyelmen kívül hagyva, hogy tőkéjének legalább 41 %-át „olyan cégekbe fekteti, melyek éppenséggel az Alapítvány jótékonysági céljai és társadalmilag felelős filozófiája ellen dogoznak"

Csillag Gábor

Forrás: BioHolMi

Baji Béla könyvbemutatója és előadása a permakultúráról

Első rész



Második rész



Harmadik rész

Mi a fenét keresek én itt tulajdonképpen?

részlet a "Mi a fenét keresek én itt tulajdonképpen?" című könyvből.
Szerzője: Ghislaine Saint-Pierre Lanctot
http://www.ezvankiado.hu/miafenet2.jpg

Hova Megy a Pénzem?
Az öt-ujj teszt megmutatja, hogyan illan el a pénz.

1. A HÜVELYKUJJ, a kormány. Hatalmas összegű pénzt szív el a jövedelemadón és az árucikkek és szolgáltatások egyéb adóin keresztül. Ez A HIVATALOS MAFFIA, ami a félelem révén tulajdonítja el a pénzt. Erőszakkal tartatja be törvényeit, törvényességét: rendőrség, katonaság és börtönök. A hüvelykujj a legfontosabb az ujjak közül,mert biztosítja „a szorítást” a többi négy ujj számára. A hüvelykujj nélkül a többi ujj
nem működne.

2. A MUTATÓUJJ, a bankok. Hatalmas haszonra tesznek szert úgy, hogy nem csinálnak semmit. A hüvelykujj adja meg nekik a kizárólagos jogot, hogy a puszta levegőből pénzt
teremtsenek, kamatra adják kölcsön, visszafizetést követeljenek, és nemfizetés esetén erőszakkal elvegyék a kölcsönvevő tulajdonát. A bankok közvetlenül és közvetetten elszegényítik az embereket a kormány közreműködésével, azáltal, hogy a kormány eladósodik feléjük.

3. A KÖZÉPSŐ UJJ, a biztosító társaságok. Ők szintén hatalmas hasznot húznak, azáltal,
hogy ijesztgetnek minket. Félelmeink és a biztosítás fajták: A halálfélelem
(életbiztosítás), félelem a betegségtől (egészségbiztosítás), félelem a tartós
fizikai munkaképtelenségtől (rokkantsági biztosítás), félelem a bevétel kieséstől
(jövedelembiztosítás), félelem a tűztől (tűzkár elleni biztosítás), félelem a lopástól
(lopás elleni biztosítás), félelem a beperléstől (harmadik fél biztosítás), félelem a
szenvedéstől (gyógyszerbiztosítás). Minden, amit tenniük kell, teremteni, vagy
kitalálni egy félelmet, aztán biztosítást kötni az ellen, és csinos hasznot húzni. Nem
más, mint a kormány maga nyújtja ezt a kizárólagos jogot a biztosító társaságoknak.

4. A GYŰRŰSUJJ, a befektetések. Brókerházak, kölcsönös alapok, bejegyzett nyugdíj pénztárak,
értéktőzsde… mind hatalmas profitot vágnak zsebre a hazárdjátékkal, amit a mi
pénzünkkel játszanak, amit rájuk bízunk a nyugdíjalapok közreműködése révén,
amelyekbe sápot fizetni kényszerítenek bennünket. Ez a súlyos pénzelvonás
állítólagosan „az öregkorra van félretéve”. Azt sulykolja belénk, hogy megöregszünk, és
képtelenek leszünk pénzt termelni. Nyomasztó és drága állítás.

5. A KISUJJ, a multik. Elárasztják a helyi piacokat, az olcsóbb termékeket (kereskedelem),
és/vagy munkahelyteremtést (ipar) használva, mint csalit. Először tönkreteszik a
helyi üzleteket, és elszegényítik a körzetet. Az állami monopóliumoknak – mint
pl. az egészségbiztosításnak – ugyanez a funkciójuk. Másodsorban felháborítóan,
a kimerülésig kiszipolyozzák az erőforrásokat, míg ugyanakkor a kormánytól
tekintélyes anyagi támogatást és kedvezményeket élveznek. Mindkét esetben
elszívják a helyi pénzt, és külföldre juttatják. Ahová csak lépnek otthagyják a
nyomukat: kizsákmányolás és pusztítás.

A „Cipzár” Megoldás

Ami engem, Alizát illet, rájövök, hogy a félelem és a tudatosság hiánya miatt eltékozlom a pénzemet,
és szükségben találom magam. Megteremtem a saját nincstelenségemet. Ugyanígy meg tudom
teremteni a saját bőségemet is. Bezárom a zsebeimet, megtartom a pénzemet és meggazdagszom.

1. A HÜVELYKUJJ, a kormány a benső Ególiátom külső képe. Mindkettőjük
uralkodik és hazudik. Véget vetek mesterséges személyiségemnek, mint
„adófizető”. Nem töltök ki semmilyen adóbevallást, és nem küldök pénzt.
Véget vetek mesterséges személyiségemnek, mint „munkavállaló” és
kicserélem a foglalkoztatási űrlapomat (lásd az Igazságszolgáltatás fejezetet).
Nem fizetek adót, és nem kényszerítek erre másokat sem. Nyíltan dolgozom.
Az ügyfelek tudják, miért fizetnek, amikor megveszik a szolgáltatásaimat vagy a termékeimet
GAME egységekben vagy készpénzben fizetnek számla vagy vásárlási blokk nélkül.
Nem vagyok adóbehajtó, hogy plusz százalékot szedjek be egy hivatalos maffia javára,
aki azzal fenyeget, hogy „összetöri a csontjaimat”, ha visszautasítom a védelmét.
PÉLDA
Használt autót veszek, amely sokkal kevesebbe kerül, mint egy új. Megvannak az eszközeim ahhoz,
hogy egy helyi szerelővel csúcs állapotba hozassam. Négy célt érek el eredményként:
• Helyben teremtek munkát, és baráti köteléket alakítok ki a műhely
tulajdonosával.
• Inkább helyben áramoltatom a pénzt, mint kiküldöm az országból valamelyik
multi kincsesládikájába.
• Gyarapítom a közösséget azzal, hogy helyi pénzzel, GAME-mel fizetek vagy más
módon, amit helyben fogunk elkölteni.
• Elkerülöm a különböző adók fizetését az új autóra, és ily módon elkerülöm az
együttműködést a hivatalos maffiával.
MIT KEZDEK A PÉNZEMMEL?
1. Visszafizetem az adósságaimat.
2. Kényeztetem magam azokkal a dolgokkal,
amelyekre mindig is vágytam.
3. Befektetem a közösségembe, mint
• tulajdonos
• résztvevő
• kölcsönadó

2. A MUTATÓUJJ, a bankok, akiket attól való félelmemben tápláltam, hogy kirabolnak vagy
átvernek. Nem félek többé. Én vagyok az, aki isteniként meg fogja teremteni a
jövőmet annak érdekében, hogy elérjem a célomat. Nincs többé szükségem a
bankokra. Kiveszem az összes pénzemet és megszüntetem a számláimat, mielőtt
itt ugyanúgy bezárnak a bankok és befagyasztják a bankszámlákat, mint ahogy ez
Argentínában konkrétan megtörtént nemrégiben. (Az eseményről készült videokazetta
elérhető a kiadóban – a kiadó.)

3. A KÖZÉPSŐ UJJ, a biztosító társaságok, akiknek azért fizettem, hogy megszabaduljak a
félelmeimtől. Öregem, micsoda félelmeim voltak! Mindig készek voltak felhívni a
figyelmemet az összes fajta veszélyre, ami rám leselkedik, amikor kezdtem lerázni
magamról egy párat ezekből a félelmekből. Hála az égnek, ennek vége. Kihajigálom
az összes félelmemet az ISzT (Igazság-Szeretet-Tett) recept segítségével. Ez
lényegretörő, könnyű használni és működik. Mindig, amikor egy tál eltűnik a
félelmek svédasztaláról, jelentős mennyiségű pénz jelenik meg újra a zsebemben.
Jobban megy a sorom, eufórikusan érzem magam. Pénzt keresek azáltal, hogy
nem félek többet. Gondolj csak bele azt hittem, hogy a pénz csak munkából jön.
Megszüntethetem még a bevétel kiesés elleni biztosításomat is!

4. A GYŰRŰSUJJ, a befektetések, amelyek lenyelik és befagyasztják a pénzemet azon félelmem
miatt, hogy nincs nekem belőle elég öregkoromra. Most, biztos lévén abban, hogy
egészségi állapotom a tudatosságom függvénye, nem öregszem, sőt, fiatalabb
leszek. És mivel a bőség követi a tudatosságot, biztos vagyok benne, hogy
gazdagságot teremtek. Visszaszerzem munkám gyümölcsének tulajdon jogát, és
arra használom, hogy időt fordítsak önbeteljesítési célom elérésére.

5. A KISUJJ, a multik, amelyeket az alacsony ár hisztéria táplál azon a félelmemen keresztül,
hogy nincs elég. Most már ismerem vásárlóerőm mindenhatóságát
és a gazdagságot, amit okoz. Inkább magam és a helyi közösségemet
gazdagítom.
A kéz ujjai bezárulnak, és a pénz többé nem folyik ki a markomból.
Kinyilvánítom mindenhatóságomat.
Bőséget teremtek, és jólétet hozok létre magamnak,
a közösségemnek és a bolygómnak.
ISTEN VELED SZEGÉNYSÉG.
ISTEN HOZOTT JÓLÉT!

Néhány Elkerülendő Csapda

A NAGY NEHEZEN MEGSZERZETT ELŐNYÖK ŐRIZGETÉSE. Ezek túlélési előnyök, az egyenlőségért
és méltányosságért harcoló lakosság által a hatóságokból kicsikart engedmények. Ególiátom
páncélját alkotják, aminek napjai megszámláltattak. Elengedem korlátolt előnyeimet. Újra
felfedezem képességeimet, lehetőségeimet! Nagyon hálás vagyok a befektetésről szóló többoldali
egyezménynek, amelyet titokban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet dolgozott
ki, mely összehozta a világ 29 leggazdagabb nemzetét. A multik végső szuverenitását javasolták
a nemzeti kormányok, a közösségek és az állampolgárok felett. A lakosság egy része ellenezte,
ráébredve, hogy milyen ördögi ez a terv. Brávó!
Ami engem, Alisát illet, abbahagytam a hadviselést és önmagam megvédését egy
világkereskedelmi szervezet csalásai ellen. Nem reménykedem többé a jó pásztorban, és
abban a kevés engedményben, amelyet a hatóságok tesznek. Túllépek mindezeken. Egyéni
szuverenitásomat gyakorlom és visszaveszem határtalan jogaimat, amelyeket a szuverenitásom
biztosít nekem.

AZ INTÉZMÉNYEK MEGŐRZÉSE. Például az univerzális egészségbiztosítási pénztár valójában
egy állami monopólium, útban a privatizálás felé. Nincs ebben semmi új – pontosan ugyanaz a
régi történet. A monopólium az monopólium, egy rabszolgapiac, ahol egy kizárólagos kontrollal
bíró hatalom diktál. Szemben azzal, amit mondanak nekünk, semmi köze az „egészséggondozást
mindenkinek” célhoz. Még kevésbé van köze a nemzeti vagyon méltányos elosztásához. Mert a
nemzeti vagyon már rég el van osztva méltánytalanul, és semmilyen társadalmi egészségpénztár
(TB) nem fogja ezt megváltoztatni, a legkisebb mértékben sem. Mindenesetre a Nagy Pénz
kihasította magának a nemzeti vagyon oroszlán részét89. A lakosságnak az maradt, hogy a
morzsákon marakodhat. Amiről itt egyáltalán szó lehet, az a maradék méltányos újraosztása. Adjuk
fel az olyan korlátozó túlélési intézményeinket, mint az univerzális egészséggondozás. Nincs rá
többé szükségünk. Abba kell hagynunk a pénzelésüket és készüljünk arra, hogy megteremtsük
a saját egészség szolgálatunkat. Rendelkezésünkre áll az összes emberi erőforrás az állások
betöltésére. Annyi épületünk és pénzünk van, amennyit csak akarunk. Érezzük jól magunkat!

MEGŐRIZNI A SZOCIÁLIS PROGRAMOKAT. Ezek is halálra vannak ítélve. Hagyom őket eltűnni. Mint
a kormány által nyújtott szociális háló, egy másik módját alkotják örökségünk – a Nagy Pénz
által meghagyott morzsák – újraosztásának. Nem a morzsákat akarom. Az egész tortát akarom. Ez
a bankároké ebben a pillanatban. Minden, amit tennem kell, bezárni kezem öt ujját, és az egész
torta vissza fog szállni rám. Ekkor leszek abban a helyzetben, hogy ellássam magam mindazokkal a
szolgáltatásokkal, amelyekről álmodom, és azokkal is, amikről még nem is álmodom!

KIHASZNÁLNI A LOTTÓZÁST. A népnek ez az ópiuma hamis reményt nyújt mindazoknak, akiknek
az a benyomásuk, hogy nincs reményük. Ez az ópium segít nekik egy kicsit tovább
túlélni, és megkopasztja őket, mielőtt végül is öngyilkosok lennének. Törvényes
drog, az Állam monopóliuma, amelyet támogatnak a hatóságok, a médiában
reklámozva. Függőséget okoz, amely erkölcsi és pénzügyi szinten megsemmisítő. A
hatóságok ügyes trükkje, hogy a nemzeti adósságot finanszírozza.
Egy kis józan észt, kérem!

A BŰNÖZŐ MAFFIA MEGSZÜNTETÉSE. A bűnöző maffia vetélytársa a törvényesített maffiának, a
kormánynak.. A kormány meg akarja szüntetni bűnöző névrokonát azzal, hogy létrehozza a saját
kábítószer kereskedelmi monopóliumát. A jogot és a jogi apparátust használja, hogy megszüntesse
a konkurenciát. A bűnöző szó a kormány tisztviselő szájából a konkurenciát jelenti. Ne feledkezzünk
meg róla, hogy a világ egyik legnagyobb kábítószer kereskedője Anglia koronája60.
Kanadai bankokat is felhasznál a drogból származó pénz tisztára mosására. Kanada, Svájc után a
második, az erre szakosodott pénzügyi területek közül.

HARC A MUNKANÉLKÜLISÉG ELLEN. A fejlődés szerencsétlen következménye… Örvendezem a
munkanélküliség miatt; az egy áldás. „Tudtunkra adja a szellemi energia kiszabadulását bilincseiből; két
felszabadított kéz és egy szabad fej a gondolkodásra.” állította Teilhard de Chardin. Kevesebbet dolgozni,
hogy biztosítsuk a túlélésünket, hát ez nem szuper? Igen, Deee nincs elég pénzem! Ez csak
addig igaz, amíg azt hiszem, hogy a pénz a munkából jön: nincs munka, nincs pénz. Micsoda
zsákutca! Rájöttem, hogy munkám elvesztése egy ajándék, amelyet annak érdekében teremtettem,
hogy fejlődjek. Üdvözlöm, és előnyt kovácsolok belőle azzal, hogy megtanulom, hogyan állítsam
meg azt, hogy „dolgozom, hogy megkeressem a megélhetésemet”.

SÁPÍTOZNI A NŐK SZEGÉNYSÉGE MIATT. A petefészkek nem teremtenek szegénységet, és a
szegénység nem női előjog. Ideje, hogy véget vessünk ennek az áldozat-rögeszmés felfogásnak,
amely erősíti a felelőtlenséget és a tehetetlenséget. A szegénység, ugyanúgy, mint a betegség,
nem létezik. Egy illúzió. Nincs semmilyen „szegény” legyen az férfi vagy nő. Csak isteni lények
vannak, akik a szegénységgel kísérleteznek, annak érdekében, hogy újra felfedezzék isteniségüket.

„MEGÉLHETÉSI SEGÉLY” KÖVETELÉSE, más szóval egy állampolgári jövedelem vagy általános
juttatás követelése. Ez nagyon divatos gondolat: minden állampolgárnak adni egy minden
feltételtől mentes minimális bevételt. Azt mondják, hogy az életben maradás egy jog, és mint ilyen,
kikövetelhető. Nem kisebb entitások állítják ezt, mint a nemzeti kormányok, sőt a világkormány.
Képzeld csak el, hogy a nagy gonosz farkast kérik fel, hogy etesse a birkákat! Felhizlalja a birkákat
azért, hogy jó ízűt lakmározhasson belőlük! A megélhetési segély egy általános szociális juttatás.
Egyenesen a rabszolgaságba vezet: add oda a létminimumot az embereknek, és aztán dolgoztasd
őket ingyért, a semmiért. A magam részéről véget vetek a szociális hálónak! Visszaszerzem az
örökségemet a kezem öt ujjának bezárásával, és ily módon bőséget teremtek!

ADAKOZNI JÓTÉKONYSÁGI CÉLOKRA és TÁMOGATNI A HUMANITÁRIUS CSELEKEDETEKET. Ami engem,
Alizát illet, véget vetek ennek a képmutatásnak, és elfogadom felelősségemet, mint a szabadság,
az éhínség és a háború teremtnője. Nincs több bűnrészesség, bezárom kezem öt ujját, és rögtön
megjelenik a bőség, a béke, az osztozás és a szeretet az egész bolygón.
Ami engem, Alizát illet, véget vetek ennek a képmutatásnak, és elfogadom felelősségemet,
mint a szabadság, az éhínség és a háború teremtő istennője. Nincs többé bűnrészesség,
bezárom kezem öt ujját, és rögtön megjelenik a bőség, a béke, az osztozás és a szeretet az
egész bolygón.

Lélek biznisz

A vallás és a spiritualitás pontosan az az isteniségünknek, ami az orvoslás az egészségünknek:
a félelem hasznot hajtó kihasználása. Az orvostudomány kihasználja a haláltól való félelmünket,
míg a vallás az attól való félelmünket, ami a halál után jön. A nagyobb vallások multinacionális
vállalatbirodalmakká nőtték ki magukat, és ezzel létrejött a lélekbiznisz, ami elképesztően
jövedelmező. Piacuk globális – hatmilliárd ember (6 000 000 000).
Vannak régen alapított vallások és új vallások, amelyek konkurálnak velük. Aztán vannak a
spirituális mozgalmak és szervezetek. Sikerük abból a tényből származik, hogy olyan biztosítást
adnak el, amiért előre kell fizetnünk, de csak a halálunk után jelentkezhetünk a térítésért.
A vevőnek egy életen keresztül igazolnia kell a hitét. Ez egy örökélet-biztosítás – védelem az örökpokol
ellen.
Az emberiségnek van egy veleszületett spirituális törekvése, egy keresés, valami az anyaginál
nagyszerűbb – az abszolút, a teljesség, a tökéletesség, a végtelen, az isteni – iránt. Mi fog történni,
amikor az emberiség felfedezi benső isteniségét?
A spiritualitás vált a népszerű válasszá erre a kérdésre. Ez az „alternatív” vallás azokat vonzotta,
akiket nem elégítettek ki a hivatalos vallások, ugyanúgy, mint azok, akik az „alternatív” orvosláshoz
fordultak a hagyományos orvoslástól megcsömörödve. Habár ez az „alternatíva” semmivel sem
hatékonyabb, mint hagyományos ellenpárja abban, hogy megóvja az embereket a haláltól. Mi fog
történni, amikor az emberek felfedezik, hogy meg tudják gyógyítani magukat, amikor ráébrednek
benső gyógyító erejükre?
A hivatalos vallások a kormány segítségével háborút viselnek a spirituális mozgalmak ellen. Ez
„boszorkányüldözés” hangulatot teremtett – semmi újdonság nincs ebben!
A spiritualitás a lélek-biznisz utolsó bástyája. Ezek a mozgalmak egy fejlettebb víziót
terjesztenek, amely módot nyújt hívőinek arra, hogy a végítéletet elkerülhessék. Azonban továbbra
is fenntartják azt az állapotukat, hogy ők csupán a szegény szerencsétlen áldozatok, birkák, egy
mindenható külső teremtő esendő teremtményei. A spiritualitás lecsendesíti a lelkiismeretet.
Híveinek megadja a jónak lenni, jókat tenni illúzióját. Áthárítja a felelősséget másokra, a be nem
avatott, rossz másokra. Kettősséget teremt, van a jó és van a rossz.
A vallásokkal és a spirituális mozgalmakkal ugyanaz a probléma: fenntartják a teremtő és a
teremtmény szétválasztását, amely a megosztás és a konfliktus elsődleges forrása. Amíg ez a
szétválasztás létezik, mindig lesz helye egy közvetítőnek, ennél fogva a hierarchiának.
Amíg a jó pásztor folytathatja a birka győzködését a pásztor fontosságáról, a lélekbiznisz
továbbra is gyarapodni fog, és a pásztor megtarthatja az állását. Azon a napon,
amikor az emberi lények tudatára ébrednek benső isteniségüknek, a lélek-biznisz
csődbe megy, és a pásztor azon kapja magát, hogy új állást kell keresnie.

VALLÁS, SPIRITUALITÁS KONTRA ISTENISÉG

Mennyit Ér a Lelkem?
A legbecsesebb kincsem a lelkem. Ez a fizikai házam alapja. A létezésem
az, amelyen birtoklásom nyugszik, és amire épül. Egészséges lélek, egy
egészséges testben békét, boldogságot és szabadságot hoz. Elvezet az
isteniséghez, és meg teremti a Paradicsomot a Földön, itt és most. De csak egy
feltétellel: hinni kell benne és magamban, bármiféle biztosíték NÉLKÜL. Vak
engedelmességgel lelkemnek-lelkiismeretemnek.
Deee nem ez az az állapot, amit az Ególiátom akar. Kétséget hint el
az elmémben. Addig mossa az agyamat, amíg azt nem hiszem, hogy egy
alsóbbrendű és gyarló teremtmény vagyok. Nálamnál felsőbbrendű lényekre van szükségem
ahhoz, hogy túléljek a Földön, nélkülük végem! Kitalál vallásokat, amelyek biztosítják nekem az örök
Paradicsomot életem végeztével. De egy feltétellel, bennük kell hinnem, nem magamban, és ezt
bizonyítanom is kell. Vak engedelmesség Isten törvényeinek, az Egyház törvényeinek, a feletteseim
törvényeinek...
Hogy a mennybe jussak, el kell adnom a lelkem a Földön. Áruba kell bocsátanom
magam, el kell adnom magam Lucifernek és földi képviselőinek: a vallásos-, spirituális-, szülői-,
kormányhatóságoknak... Mennyiért? Az ár az eladó lelkek számától függ. Minél több lelket adok el,
annál nagyobb árat kapok. Minél nagyobb a jutalom (HGP répák), annál kevesebb a büntetés (KME
botok).
A lélek-biznisz a kereslet-kínálat törvényének engedelmeskedik. A vallás képviseli a legjobb
minőség/ár arányt, a legjobb üzletet. Mind közül a legjobb répát, a Paradicsomot biztosítja
napjaim végeztével. Mindvégig enyhíti a tudatosságom hiányának feszültségét, a léleknek való
engedelmeskedés illúzióját nyújtva. Az ár, amit fizetnem kell: a HOZZÁJÁRULÁS, a hallgatás. Minél
több répát akarok, annál inkább prostituálnom kell magam. Minél magasabbra kapaszkodom a
társadalmi ranglétrán, annál jobban prostituálom magam.
A Beavatások
Egy szervezet minden szintjén be kell szolgáltatnom az árut, ez a beavatás. Minden
beavatáskor eladom lelkem egy részét. A hierarchia alján egy kis darabot, és ahogy emelkedem a
ranglétrán, egyre nagyobb és nagyobb darabokat. Bizonyos szervezetekben még ölni, lopni, nemi
erőszakot elkövetni, kínozni, felnőtt és gyerek áldozatot bemutatni is képesnek kell lennem, hogy
bizonyítsam vak engedelmességemet a feljebbvalóimnak. „Nem az a dolgod, hogy megkérdőjelezd
a Páholytól kapott parancsokat, hanem hogy végrehajtsd őket”, írja Clotilde Bersone12. Ha nem fizetsz,
nem emelkedsz. Senki sem maradhat ártatlan. Ez az az ár, amelyet a társadalom minden térületén
található „nagyok” mindegyike megfizetett: a politikusoktól a művészekig, a bankároktól a
szerzetesekig, az üzletemberektől a sportolókig. Lucifer jól megjutalmaz, cserébe megköveteli az
árut, a lelkedet. Amikor a csoportos foglalkozásokon szóba hozom ezt a témát, mindig van egy
vagy két ember, aki azt mondja nekem: „Nos, én évek óta tagja vagyok egy ilyen és ilyen szervezetnek, és
soha sem láttam ehhez hasonlót.” Ekkor rákérdezek: milyen szinten vannak? Kiderül, hogy az alacsony
szintek valamelyikén: nos ott még nem sok lelket adnak el. Úgy van ez, mint a vidéki pap esetében:
Tudja ő, hogy mi folyik a Vatikánban? Nyugodt lélekkel folytathatja bűnpártoló tevékenységét
anélkül, hogy bármilyen kérdést is feltenne magának.

Ami engem, Alizát illet, tisztán és messzehangzóan kimondom:
A LELKEM NEM ELADÓ! Nem prostituálom többé a lelkemet, semmilyen
körülmények között. Csak a lelkiismeretemnek engedelmeskedem. Csak
a lelkem-lelkiismeretem szerint tevékenykedem, tudva, hogy minden
intézmény Lucifert szolgálja. Azok nem mások, mint tükrök, amiket én
teremtettem saját képemre és hasonlatosságomra, hogy tudatára ébredjek
a túlélés következményeinek. Ez megtörtént. Nincs szükségem többé rájuk.
Nem leszek többé a RENDSZER cinkosa. Többé már nem félek a pokoltól,
egyébként már ott is vagyok. Megteremtettem a Poklot a Földön, és tanultam
belőle. Ennyi!
Vallások, Rendek, Szekták és Titkos Társaságok
Mi különbözteti meg ezeket? Semmi! Ugyanannak a meghatározásnak felelnek meg:
egy hierarchikusan strukturált szervezet, amelynek titkos célja az uralkodás. Amely meghozza saját
törvényeit, és megköveteli a törvényeknek való engedelmességet büntetés, kizárás vagy halál
terhe mellett.
Nincsenek jó vagy rossz VRSzTT-k (Vallások, Rendek, Szekták és Titkos Társaságok). Ezek szervezetek,
amelyek a lélek piacán konkurálnak. Mindegyiküket ugyanazon az alapon szervezték, a TAG-HAJÓ, TAG-SÁG
modell alapján (angolul MEMBER-SHIP: TAG-HAJÓ, TAG-SÁG – a ford.)
A TAGOKat hívőknek, testvéreknek, adeptusoknak, tanítványoknak, beavatottaknak hívják.
Isteni személyek, akik elhatározták, hogy eladják lelküket, hogy beléphessenek a juhakolba, hogy
menedéket találjanak. Most már tagok, részei a nyájnak, ahova beleolvadnak, és elvesztik identitásukat
és felelősségérzetüket. Most már részei a mindenségnek, egy test(ület), egy hajó tagjai.
A HAJÓ a test(ület), egy mesterséges személy lélek nélkül, a neve egyház, Nagy Keleti Páholy
(Grand Orient), Tengeri Szervezet (SeaOrg), egyházközség, páholy vagy rend. A testet tagok alkotják,
egy vezetővel a kormánynál, a kapitánnyal. Ő hozza a törvényeket, és vak engedelmességet
követel. A tagok nem tehetnek semmit a parancsa nélkül. Fenntartja a félelem uralmát. Olyan nevei
vannak, mint a Pápa, Dalai Láma, a Főrabbi, Pátriárka, Nagy Mester, Swami, Rektor, Commodore és
Monsignor. Címei között szerepelnek: Őszentsége, Őeminenciája, Nagytiszteletű és így tovább.
A VRSzTT-k különbségeket mutatnak megjelenésükben és módszereikben, ahogy
meghódítják a piacot, annak érdekében, hogy a lehető legtöbb tagot toborozhassák soraik
felduzzasztásához. A VRSzTT-k lépést tartanak a piac igényeivel, „fejlődnek”. Némelyik szigorú és
igaz hagyománytisztelő: ők az integristák. Mások világiakká válnak és hangsúlyozzák a „személyes
spirituális elkötelezettséget”. Ismét mások inkább egy életfilozófiaként határozzák meg magukat,
mint vallásként. Láthatunk „karizmatikus feltámadást” is. Néhányan elrejtik vezetőiket, míg mások
parádéznak az övéikkel a televízióban. Minél több tagjuk van, annál nagyobb a hatalmuk. Amikor
a Pápa megtiltja a fogamzásgátlást, és közel egymilliárd ember megfogadja, az bizony hatalom!
Amikor a Szabadkőművesség megteszi egyik tagját az ország elnökévé, és ő elnökként továbbra
is Mesterének engedelmeskedik, az hatalom! Lehet, hogy mesterséges hatalom, egyetértek,
de ez az, amiért a VRSzTT-k harcolnak. (A választásokon induló politikai „ellenfelek” ugyanazon mesternek
tartoznak engedelmességgel a titkos hatalmi piramisban – a szerk.) Nagyon könnyű felismerni egy VRSzTT-t.
Ha hierarchiája van, akkor ő, egy közülük. Ha megvan benne a jó és rossz kettőssége, akkor ő egy
közülük. Ha engedelmességet találsz benne egy tekintélynek, akkor ő egy közülük. Ha nőgyűlölő
és szétválasztja a férfit és a nőt, akkor ő egy közülük. Ha vannak törvények és szabályzat, akkor ezek
mind egyek közülük. Igencsak szép számmal találhatóak körülöttünk!

Milliárdokat vesz ki a magyar állam zsebéből még idén a Tesco

A Tesco mégiscsak megválik magyar beszállítói nagy részétől, ugyanis olyan szerződést próbál rájuk kényszeríteni, ami a magyar vállalkozások számára gyakorlatilag vállalhatatlan. Így várhatóan sok magyar termék tűnik el a magyarországi Tesco polcairól a következő fél év során, az átállás ugyanis októberben kezdődik. Természetesen mindez együtt jár a korábban már általam leírt adóelkerüléssel, valamint a transzferárak manipulálásával. Sajnos a sajtót eddig nem érdekelte, félő, hogy később már késő lesz – írja olvasónk, alább pedig helyzetelemzése.

Milliárdokat vesz ki a magyar állam zsebéből még idén a Tesco!

Sokat hallani mostanában a Tesco zavaros ügyeiről. Nem fizet túlórát? Mindenki tudja! Teljesen „normális”, hogy egy Tesco-dolgozó az előírt munkaidejénél többet dolgozik a valóságban, amit senki sem fizet meg neki. A dolgozóktól ellopott pénz azonban semmi ahhoz képest, amire most készül a Tesco gőzerővel.

Már korábban felkapták a különböző sajtóorgánumok a hírt, miszerint a Tesco kiszórja magyar beszállítóit és szlovákoktól vásárol a jövőben. A hír csak részigazság.
A valóságban őrületesen nagy adóelkerülés van a háttérben. A Tesco a non-food (nem élelmiszer) beszerzését szervezi ki az angliai központba, a raktározást pedig Pozsonyba.

A valóságban a magyar beszállítók többsége továbbra is szállít majd a Tescónak, azonban ezt már nem magyar telephelyre, hanem a pozsonyi központi raktárba teszi majd. A számlát pedig a Tesco egyik ún. szlovákiai leányvállalatának állítja ki.

Nézzük, miért jó ez a Tescónak? Amíg itthon vásárolt, minden egyes termék beszerzésekor a számla végösszege tartalmazott 25% áfát. Ez azt jelentette, hogy minden 1000 forintnyi árukészlet vásárlásakor 250 Ft-ot a „semmire” költött el az áruház. Igaz, hogy mindezt csak a szállítást követő 60 nappal később fizette meg a beszállítónak. Addig pedig a beszállító finanszírozta ezt az állam felé. Többségében kimondható, hogy a 60 nap alatt nem fordul át a Tesco non-food készlete, vagy ha mégis, akkor is milliárdos nagyságrendű áfával operálnak folyamatosan. Ennek a végére kerül pont, hiszen az ún. Szlovákiába történő szállítás és számlázás unión belüli értékesítés, így nincs áfa-tartalma. A Tesco pedig szépen visszahozza Magyarországra és az áfát így már csak akkor kell megfizetnie, ha eladta a terméket!

Pontos adat nem áll rendelkezésre, de könnyen belátható, hogy a magyar Tesco közel 100 hiperével sok milliárdos non-food árukészletet tart, így nem túlzás azt sem kijelenteni, hogy rövid távon (5-6 hónap alatt) több milliárd forintnyi áfát vesz majd ki az állam zsebéből, ami természetesen jelentős költségvetési, bevételi hiányt fog okozni.

Ez azonban egy rövid távú, egyszeri, igaz jelentős könyveléstechnikai/pénzügyi eredmény a Tesco számára. Sokkal jelentősebb a másik eredménye: a nyereség keletkezésének helyét szabadon tudja a Tesco megválasztani. Nem véletlenül Szlovákiára esett a választása.

Valamit megvett eddig 1000 Ft+áfáért, azaz 1250 Ft-ért és 2000 Ft+áfáért, azaz 2500 Ft-ért kitette a polcra, akkor keletkezett 1000 Ft árrése, ami után Magyarországon adózott le. Ezután megveszi nettó 1000 Ft-ért (áfát ugye nem fizet ekkor még), majd a szlovákiai Tesco a magyar Tescónak tetszőleges áron leszámlázza. Például 1800 Ft + áfa áron. A végár ugyanaz lesz, azonban 800 Ft árrés Szlovákiában keletkezett, 200 Ft pedig Magyarországon. Adózni pedig csak a nyereség után kell!

Ebben az esetben sem túlzás kijelenteni, hogy a Tesco iszonyatos mértékű iparűzési és társasági, illetve nyereségadó elkerülést visz ezzel véghez. Hogyan lehet ezt elkerülni az állam részéről? Nehéz ügy, mert mindezt teljesen jogszerűen teheti meg a Tesco az Unión belül.

Ügyesen, „trükkök százaival” lehetne felvenni a versenyt a törvényes adóelkerülőkkel szemben: a környező országoknál alacsonyabb adókkal és a magyar cégek nagyobb arányú támogatásával. Érdemes lenne végre belátni, hogy a kereskedelem nem fogja Magyarországot eltartani, a magyar tulajdonú gyártást kell erősíteni, ami azt a bizonyos "1000 Ft"-os terméket majd eladja a Tescónak, akárhová a világon!

Dr. Taxscientist

A Parlagfű-tea allergia elleni gyógyszer!

A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig: Ambrosia trifida. A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. Az ürömfélék hasznos növények gyógyításra és ételek, italok készítésére használják őket.
Például a likőrök, borok közül nagyon finom az ürmösbor, vagy a likőr. Az egyéb hasznosságot illetően még 1973-ban, amikor először találkoztam személyesen Lajos Atyával, a lazarista missziós pappal Adonyban, úgy tudtam, hogy a parlagfű haszontalan gyomnövény, beszélgetés során szóba került a parlagfű mint allergén növény.
Lajos Atya védelmébe vette és elmondta róla, hogy régi gyógynövény könyvek leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert nagyon sok vitamint tartalmaznak a levelei és a virága, meg a pollenje is. Ezért szeretik legelni az állatok is. Elmondta, hogy a múlt századelőn az előkelő szalonokban az ambrózia illat volt az úri, és az előkelő illat. Ez pedig a parlagfű, az ambrózia artemisifolia illata volt. Aroma olaját aroma mécsesekben hevítették, de lehetett kapni, a szárított, összesodrott leveleiből készített füstölőt is.
A parlagfű egy ősi, nagyon intelligens növény. A parlagfűnek az a természetben a feladata, hogy megóvja a földet a kiszáradástól!! Ahol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik, hogy megóvja, az adott föld területét. Ahogy megóvta, azután átadja a helyét más növényeknek, amelyek az így megóvott talajon már képesek voltak megmaradni és szaporodni. A búzára, a búzából készült ételekre a lakosság 40 %-a, a szarvasmarha tejére és az ilyen tejjel készült tejtermékekre a lakosság 40 %-a allergiás és mégsem irtják ki sem a teheneket, sem a búzát a földeken. Ezt az érzékenységet nem allergiának hívják, hanem glutén- és laktóz érzékenységnek!
Ugye mekkora csúsztatás! Nagyon sokan allergiásak a pollenekre (ürömfű, repce, paréj, libatop, stb), s nemcsak a parlagfű pollenjeire, s mégis a parlagfű van kikiáltva fő ellenségnek! Legalább annyi ember allergiás az állati szőrökre, különösen a kutya- és macskaszőrökre és ezen állatok ürülékeire, mint a parlagfű pollenjeire, s mégsem irtatják ki. 10 évvel ezelőtt két kisbusznyi allergiás gyermek lett kirándultatva Dobogókőre. A gyermekek allergiás betegek voltak, s Dobogókőn a parlagfűben játszottak, pedig akkor volt a virágzása, és senki sem prüszkölt, senki sem váladékozott tőle! Sokan szedtek csokorba parlagfüvet, hogy otthon büszkélkedjenek vele, hogy már nem allergiásak a parlagfűre.
Ahogy a buszok beértek a Flórián tér közelébe, szegény gyermekek elkezdtek prüszkölni, köhögni. Vajon miért? Azért mert az autók kipufogó gázai lemarták a pollenek védőburkát, amely védőburok alatt a polleneknek a bogáncsra hasonlító kis karmai vannak. Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit. Addig, amíg ép volt a védőburok, addig nem allergizáltak!!!
Akkor most ki a hibás a parlagfű, amelynek a pollenje védőburokkal van ellátva, hogy ne sértse meg a légutak nyálkahártyáit, vagy a a kipufogó gázok, amelyek lebontják (lemarják) a védőburkot? Nem az autókat kellene inkább irtani, vagy a városokból kitiltani? Vajon miért erőltetik még a kőolajszármazékokból nyert hajtóanyagokkal üzemelő motorok gyártását, üzemeltetését, amikor van, vannak sokkal környezetkímélőbb, környezet tisztább üzemanyagok, hajtóanyagok is?
Tagja vagyok a Palocsa Egyesületnek. Ezzel az egyesülettel még a múlt évezred utolsó éveiben Alcsútdobozon (Fejér Megye), egy több hektáros területet hagytunk parlagon, szándékosan, hogy mi lesz ezzel a földdarabbal a természet törvényei szerint.
Első évben teljes területét beterítette a parlagfű (hogy honnan tudta meg, hogy ott van egy üres földdarab?). A második évben már a parlagfű több, mint 50 %-ban visszaszorult és átadta a helyét más növénykultúráknak (megjelent a lóhere, a gyermekláncfű, az útilapu (bojtorján), a lósóska, fehér üröm, máriatövis, paréj, libatop, stb).
A következő évben már 20 % alá esett vissza a parlagfű aránya az adott területen, pedig senki sem irtotta!!. Öt év elteltével pedig mindössze az eredeti terület 1-2 %-án volt csak parlagfű!! Nem kell tehát irtani, visszafogja az önmagát is a szaporodásban, ha nincs megműveletlen terület, mert neki az a rendelt feladata, hogy megóvja a termőföldet a kiszáradástól, s teszi a "dolgát"!
Az a tény, hogy az orvostudomány gyógyítani nem tud, csak kezelni, régóta ismert.
"Medicus curat, natura sanat."
Csak a beteg tudja saját magát meggyógyítani.
Az orvos csak kezel (kúrál), a (saját) természet gyógyít. Hippokratész és Galénusz óta semmi sem változott. De a gyógyszeripartól sem várhatjuk el egészségünket. Az is egy iparág méghozzá jövedelmezőbb, mint a hadiipar, amely a gyógyszerek eladásából él. Ha a gyógyszerek meggyógyítanának, nem csak szimptómákat szüntetnének meg vagy enyhítenének, rövidesen minden beteg egészséges lenne, és senki nem venne többé gyógyszert. Mindenki előtt világos, hogy egészséges nép egyidejűleg "halott gyógyszeripart" jelentene.
Ehhez nézzünk meg néhány idézetet. "Az orvostudomány (beleértve a gyógyszeripart) közvetlenül a szívinfarktus és a rák után az emberiség legveszélyesebb kórokozója lett. Egy átlag német ma kb. ötször annyi gyógyszert fogyaszt, mint közvetlenül a második világháború előtt. Vajon ettől legalább ötször olyan egészséges is? Természetesen nem. Ellenkezőleg: a német lakosság átlaga ma sokkal gyakrabban beteg, mint azelőtt... Hirtelenül így lett egy olyan iparágból, amely azért keletkezett, hogy betegségeket gyógyítson, új betegségek kiindulópontja." (Kurt Blüchel: Weisse Magier, Fischer Verlag, 1976 Az emberi szervezet tökéletes.
Még az önmaga iránt tanúsított barbár magatartás ellenére is az esetek többségében legalább 30-40 évig betegeskedés nélkül él. Az ember korábban nem érzett fájdalmakat, de egyszer csak számos betegség támadja meg. Azonnal a kórházhoz fordul segítségért, az orvos pedig, amikor felteszi neki a kérdést, honnan erednek ezek a kórok, azt feleli neki: "Mit akar Ön, hiszen ezek a korral járó betegségek."
Szemüveget rendelnek a betegnek, eltávolítják salakanyagokkal, kövekkel, baktériumokkal telített szerveit, kioperálják daganatait, stb. Az okok pedig, melyek ehhez az állapothoz vezettek, senkit nem érdekelnek, beleértve magát a beteget is.
Az emberek kifejlesztették a vegyi alapú gyógyszereket. A szervezetet azonban nem lehet becsapni. A szervezetnek csakis természetes eredetű gyógyszerekre van szüksége. Mi pedig tulajdonképpen egy tömegpusztító élelmiszer- és gyógyszeripari korszak feltételei között élünk. Azt hiszem, az emberek többsége józan ésszel gondolkodva egyetért azzal, hogy nem az a járható út, hogy kiirtunk mindent körülöttünk, ami virágzik, pollent termel mindent ami élő.
Az sem megoldás, hogy az allergiások szervezetét teletömjük kemikáliákkal, gyógyszerekkel, mert így olyan mellékhatások alakulhatnak ki, amelyek súlyosabb betegségeket idézhetnek el~o, mint maga az alapbetegség. Abból kell kiindulni, hogy miért van ma annyi beteg, így pollenallergia is. 60-80 évvel ezelőtt kevesebb ember volt és több pollent termelő növény, tehát egy emberre fajlagosan több pollen jutott, mint napjainkban, és mégsem volt ennyi allergiás, asztmás beteg. A virágporok nem veszedelmesek, hanem hasznosak (az egyik legértékesebb táplálékunk). Van, aki a lisztre érzékeny, és mégsem mondjuk, hogy veszedelmes a liszt. Korábban tisztább volt a környezetünk és az emberek is egészségesebben táplálkoztak, többet mozogtak, türelmesebbek voltak egymáshoz, nem zúdult rájuk annyi stressz, annyi elektroszmog, mint napjainkban. A táplálkozás is nagyon sokat jelent az immunrendszer erősítése szempontjából. A mai átlagember sietve, kapkodva eszik, akár otthon van, akár úgynevezett gyorsétkezdékben. Nem rágja meg jól az ételt, emellett egyoldalúan táplálkozik, az élelmiszeripar által gyártott különféle tartósítószereket, ízfokozókat, állományjavítókat, mesterséges színezékeket, "természet azonos" aromákat, emulgeáló-szereket, stb. tartalmazó, agyon sütött-főzött, hőkezelt ételeket fogyasztja. Az ipari élelmiszerekben levő különböző vegyszerek annyira feldúsulnak az ilyen táplálékokat fogyasztó emberekben, hogy a szervezetük immunrendszerét teljesen leköti az ezen anyagok elleni küzdelem, s ha ilyenkor virágzik egy parlagfű, egy fűzfa, egy ürömféle, akkor annak az egyébként hasznos pollenjei már teljesen megzavarják a szervezetet (autoimmun reakciók).
De nemcsak az ipari élelmiszer-előállítás során mérgeződik az étel, hanem a megtermelés során is, mivel többnyire ez is iparilag történik. Például az állatok, hogy minél előbb vágásérettek legyenek, különböző kémiai anabolitikus szereket kapnak, hogy minél előbb meg legyen - mozgás nélkül - az izomtömegük. Az ember az ilyen szereket a hússal együtt elfogyasztja, ezek a szerek egy idő után feldúsulnak, kumulálódnak a szervezetben, ami aztán mérgezi a szervezetet, gyengíti az immunrendszert.
Régen az állatok izomzata a mozgástól (legelő, rét) alakult ki, nem tartalmazott ilyen szereket. Az állatok tápláléka sem tartalmazott annyi káros anyagot, mint napjainkban. Az iparszerűen tartott állatok, hogy ne kapjanak el egymástól különböző állatbetegségeket (száj- és körömfájás, tüdővész, takonykór, streptococcus, fakultatíve patogén baktériumok stb.), állandóan, tápba keverten- különböző gyógyszereket, antibiotikumokat kapnak, melyeknek maradványai szintén belekerülnek a húst fogyasztó ember szervezetébe.
Ma már antibiotikumért nem a patikába kell menni, hozzájutunk a hús- és a tejboltok termékeiből is. Az állatok táplálékának egy részét a közutak, szennyező ipari üzemek közvetlen közelében termelik meg. Az árokparti széna még alomnak sem alkalmas, nemhogy tápláléknak. Benne van a kipufogógázok szennyeződése, az úton elrobogó járművek gumipora, fékbetét pora, kuplungbetét pora, stb. Az elektromos vezetékekkel körülvett nagyüzemi csirkék és pulykák mindegyike leukémiás! Beteg állatokat etetnek a húsevőkkel! Ez is bioterrorizmus!
A közutaktól számítottan 50-80 méteren belül termelt növények annyi koncentrált mérget tartalmaznak, hogy ha el is keverednek a többi, távolabb termelt növénnyel, akkor is mérgezik az állatok szervezetét, így a húsát, tejét, tojását is. Az ember közvetlenül is fogyaszt ilyen módon termelt élelmiszereket, amelyek szintén az immunrendszert gyengítik. A megoldás az lenne, hogy ha minden út mellett kb. 50 méter széles, minden gyár, légszennyező üzem mellett kb. 100 méter széles erdősávot telepítenének, ami felfogná a gépjárművek, gyárak által kibocsátott mérgeket és tisztítaná a levegőt. Be kellene indítani egy olyan mozgalmat, hogy "Erdősávot az utak, a gyárak mellé!", a parlagfű irtása helyett. A közönséges diesel motorok kipufogógázának koromszemcséit kiszűri az orrunk csillószőrzete. A legújabb "korszerű" HDI, TDI diesel motorok üzemanyagát olyan finomszemcsékké porlasztják szét, hogy azt már nem szűri ki a csillószőrzetünk, hanem belekerül a tüdőnkbe, ott lerakódik, megbetegíti azt. A különböző mesterséges illatanyagok (dezodorok, öblítők, WC szagtalanítók, légfrissítők, stb.) is feldúsulhatnak, de e nélkül is kiválthatnak allergiás reakciókat. Hasonló hatást vált ki a molyirtó naftalin is.
A természetes életmód, a természetes ételek, a "kóser" dolgok adják meg a lehetőséget a túlélésre. Ha megszegünk egy törvényt úgy, hogy nem tudjuk, hogy amit tettünk az törvénysértő, megbüntetnek, ugyanis van egy szabály, miszerint a törvények nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól. A természet törvényeinek nem ismerése sem mentesít a felelősségre vonás alól. A felelősségre vonás betegség formájában jelentkezik! A "kóser" étel vércsoport szerint fogyasztva védi az emberek egészségét és szaporodóképességét! Nemcsak a hús- és húskészítmények, valamint a tej- és tejtermékek fogyasztását kell kerülnie az allergiás, asztmás betegnek, hanem az egyéb gyorsan bomló fehérjefélék - gomba, tojás, stb.- fogyasztását is. Ez még a biohúsra is vonatkozik. A hullamérgek az állat leölése után azonnal megjelennek az állat szervezetében. (Nem véletlenül hívják a vegetáriánusok - én is az vagyok már 16. éve- a húslevest hullateának vagy dögteának!) A gombák esetében is hamar keletkeznek olyan fehérje méreganyagok (toxinok), amelyek akár halálosak is lehetnek. S hogy a hús ne büdösödjön, szebb színe legyen, iparilag salétrommal és egyéb olyan szerekkel kezelik, amelyek szintén mérgezést okoznak. Az utóbbi idők döghús-botrányairól, pestises, madár-influenzás, prionos húsairól már nem is szólok, mert ezek önmagukért beszélnek! Mi természetgyógyászok holisztikus szemlélettel gyógyítunk, a test, a lélek, a szellem vizsgálatával és figyelembevételével, tehát nemcsak tüneti síkon kezelünk. Lelki dolgaink, lelki jelenségeink kivetülnek a fizikai-testi síkra is. A test a lélek temploma és a lélek megbetegítheti és meg is gyógyíthatja a testet.
Az emberiség legnagyobb megtartó ereje a szeretet, ami annyit jelent, hogy elfogadom a másikat, a másságot, azaz szeretem. A szeretettel gyógyítani lehet magunkat is, mást is. Magunkat is szeretni kell. El kell fogadtatni magunkat a világgal. Örülni kell annak, hogy egyáltalán vagyunk, élünk. Sajnos a civilizálódás, az urbanizáció távolabb sodorta egymástól az embereket, a szeretet helyett a harag, a gyűlölködés, az irigység, a közömbösség dominál. Minél kevésbé tudja valaki elfogadni a másikat, tudata alatt az énje is válogat, hogy kit szeret, kit nem. Erősen válogatnak az emberek azok közül, akiket szeretni lehetne. Akiket nem szeretnek, azokra allergiásak, mérgesek. Tüsszögéssel, köhögéssel fejezik ki, ha valakit vagy valamint nem tudnak elfogadni, szeretni. Persze ezt nem szemtől-szembe nyilvánítják ki, ahhoz nem elég bátrak (főnökök, rokonok). Az el nem fogadott dolgok, helyzetek, személyek helyébe alacsonyabb tudati síkú dolgokat helyeznek, amelyek nem tudnak visszavágni, ilyen például a virágpor, a kutya-, macskaszőr, a szőnyegpor, a poratka, ásványi anyagok, gázok, gőzök, stb. Ezek az emberek tudat alatt védekeznek a szeretet ellen, mert nem bírják elviselni annak terhét, mivel akkor nekik is viszontszeretniük kellene. Allergiások másokra és mindenre. (Javasolom elolvasásra Don Miguel Ruiz: A toltékok ősi bölcsessége c. sorozatának könyveit.) Sokan vágynak a szeretetre, ezért tartanak kutyát. A kutyába bele lehet rúgni, meg lehet szidni, akkor is szereti a gazdáját. Minél inkább szeretettel közelítünk él~o és élettelen környezetünk felé, ez a szeretet visszasugárzódik, visszatükröződik felénk, meggyógyulunk. Ha mosolygunk valakire, legtöbbször mosolyt is kapunk vissza! A mosoly nem kerül pénzbe! A homo sapiens nem arra teremtetett, hogy ölje egymást.
Ha mi öljük a természetet, az is öl bennünket. Nem igaz, hogy nem előzhető meg az allergia, az asztma és nem gyógyítható meg teljesen a beteg. Nem a természetet kell kiirtani, hanem nekünk kell visszaidomulnunk a természethez. Az evolúciós folyamatban az ember szervezete évezredek alatt alakult ki és mindig harmóniában volt a természettel. Az utóbbi 50 évben annyira eltávolodtunk a természettől, hogy ilyen gyorsan nem tud az emberi szervezet reagálni a változásokra, s diszharmónia alakul ki, megbetegszik. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, az embernek megvan a tudása, megvannak az eszközei, csak nem használja egyiket sem, vagy nem úgy használja, ahogy kellene. A természet körforgásában minden növénynek, állatnak megvan a szerepe. Ha ezt a körforgást megbolygatjuk, ennek előre be nem látható következményei lehetnek, felbomlik az ökológiai, biológiai egyensúly. Nem a parlagfüvet, nem a libatopot, nem a fűzfát, nem a lisztet adó búzát, stb. kell kiirtani, hanem helyes életmóddal, helyes táplálkozással kell erősíteni az immunrendszerünket, kerülni kell a káros geopatogén zónákat (vízér, Hartmann-háló), és akkor az sem árt meg, ha virágporfelhőben járunk. Hazánkban úgy akarnak védekezni az allergia ellen az illetékesek és mindenféle egyletek, hogy a parlagfű irtására szólítanak fel. A parlagfüvet csak vegyszerekkel tudnák véglegesen kiirtani, ha egyáltalán véghez lehetne ezt vinni. A parlagfű is a természet része és kipusztításával felborulna a természet rendje. A vegyszeres irtás több kárt okozna az embereknek és a természetnek, mint a parlagfű az embereknek. A parlagfű után aztán jönnének a többi allergének, az ürömfélék, a libatop, a nyírfák és még sorolhatnám a növényeket s végül nem volna körülöttünk természet, mert a kultúrnövényeket is irtani kellene, mert aki allergiás, az előbb-utóbb a kukorica, a búza, stb. pollenjeire is érzékennyé válna, s így lassan kipusztulna az emberiség is. Engem nem tudnak megbüntetni a parlagfű nem irtása miatt, ugyanis én úgy irtom a parlagfüvet, hogy megeszem!
A parlagfű az emberek számára is ehető, s azóta rendszeresen fogyasztom, az év minden napján. Ilyenkor, amikor még zsenge, összevágom apróra egy kis petrezselyem-, vagy zeller-zölddel, - önmagában sem rossz!- és rászórom a szendvicseimre, a kiszedett ételeimre ( leves, kása, tészta, főzelék, barnarizs). Ebben a zsenge korban nagyon sokat leszedek és leszárítom, majd szárítva tárolom, s így egész évben tudom az ételeimbe, ételeimre tenni a szárított, megőrölt porát. Sokan nem hitték el, hogy jómagam eszem a parlagfüvet, ezért rám küldték a különböző tv-s társaságokat is, akik felvették, ahogy a parlagfüvet fogyasztom. Veterán dobóatléta vagyok és sokszor vannak olyan monstre versenyek, ahol több órán keresztül kell dobálni különböző súlyú nehézkalapácsokat. Ilyenkor szoktam a teljesítményem fokozása céljából a verseny színhelye körült talált parlagfűből fogyasztani, önmagában és nyersen. El is neveztek a sporttársaim fűevőnek. Aztán megdöbbentette őket, hogy a parlagfű-evésem után kb. 20 percen belül egyre javultak az eredményeim. Néhány követőm is akad majdnem mindig és náluk is hasonló teljesítmény javulásokat lehetett tapasztalni. Pár évvel ezelőtt el akartak adni nekem egy gyufás-skatulyányi zöld port több tízezer (!) forintért. Kérdeztem, hogy mi van a dobozban és miért olyan drága? Erre azt felelték, hogy a szervezet őssejt termelését fokozza a zöld por és ezáltal minden betegséget helyrehoz a szervezetben. Nem vettem meg a port pedig tudtam, hogy egy keletet, nyugatot is megjárt, neves magyar orvostól származik, hanem megízleltem s megszagoltam. Kellemes volt a meglepetésem, ugyanis a zöld por, a parlagfű pora volt, amelyet jómagam már régóta napi szinten fogyasztok! Az is igaz, hogy akiket eddig meg tudtam győzni arról, hogy a parlagfű rendszeres fogyasztása milyen hasznos, meggyógyultak belőle, a parlagfű allergiából is. A gyógyszerek mellékhatásai következtében, csak Magyarországon minden órában meghal egy ember, de sokkal többen halnak bele abba, amit a patológusok már régóta tudnak, hogy minden második felboncolt embert tévesen diagnosztizáltak és tévesen gyógyszereztek, mivel nem az volt a halál oka, amivel kezelték a betegségüket!

Forrás: Weixl-Várhegyi László feltaláló, mérnök-radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta, életmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeuta, természetgyógyász, a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesület tagja, a  Tudományos Rendőrség alapító tagja és szóvivője

Információ

"Információ önmagában nem létezik. Hozzákapcsolódik mindazoknak a tudata, akik megértik, felfogják vagy létrehozzák. Objektív értelemben tehát nincsenek egyszer és mindenkorra egyaránt hozzáférhető adatbankok, amelyekre csak rá kell hangolódnod. Inkább arról van szó, hogy a tudat, amely hordozta, vagy hordozza, vagy hordozni fogja úgy vonzza az információt,  mint a mágnes... Maga az információ a tudat felé akar haladni. Nem holt vagy véletlen. Nem olyasmi, amit megragadsz, hanem olyan is, amely azt akarja, hogy megragadd. Így vonzódik azokhoz, akik közelednek felé."

Seth

Reményt lelni egy olajutáni társadalomban

Miközben az amerikai társadalom folytatja alvajárását egy energiahiánnyal, éghajlatváltozással és geopolitikai felfordulással fémjelzett jövõ felé, tovább folytatjuk az álmodozást is. Kollektív álmunk azok közé a legszínesebbek közé tartozik, amelyeket közvetlenül ébredés elõtt álmodunk. Ez egy speciálisan amerikai álom egy speciálisan amerikai témában: hogyan tartsuk üzemben az összes kocsit a benzin helyett valami más dologgal. Etanollal fogjuk õket hajtani! Hajtsuk õket biodízellel, szénbõl gyártott mûbenzinnel, hidrogénnel, metángázzal, árammal, használt hasábburgonyasütõ olajjal...!

Az álom lázas köröket tesz meg, miközben az összes benzinpótlék megvizsgáltatik és elégtelennek találtatik. De a vágy az autók üzembentartására olyan hatalmas, hogy az álom csak köröz tovább. Etanol! Biodízel! Mûbenzin...

A szakadatlan energiaválság kibontakozásával egy kegyetlen valóság vár ránk.  Az USA Energiaügyi Minisztériuma szerint a világ olajkitermelése elérte a csúcsát 2005 decemberében egy kicsivel napi 85 millió hordó felett. Azóta abszolút laposan tendált 84 millió körül. Eközben a világ olajfogyasztása töretlenül nõtt a 2001-es napi 77 millió hordóról több, mint 85 millióra az idén. Világos kép bontakozik ki: a kereslet ma meghaladja a világszintû kínálatot. Vagy másképp fogalmazva, az olajkitermelés nem nõtt, dacára az összes érintett heves vágyának és a lehengerlõ ösztönzõnek, miszerint az ár 2001 óta közel megnégyszerezõdött.

Nem kérdéses, hogy bajban vagyunk az olajjal.  A földgázhelyzet hasonlóan baljós, némi különbséggel a technikai részletekben. A földgázkitermelés nem olyan lassan csökken, mint az olajé, egy elõrejelezhetõ haranggörbét követve; egyszerûen megszûnik kijönni a földbõl, amikor egy adott gázkút kimerül. Az is jellemzõ, hogy a földgázt arról a kontinensrõl kapjuk, amelyiken élünk. Ha tengerentúlról akarunk földgázt importálni, azt cseppfolyósítani kell, be kell tölteni egy speciális, drágán megépíthetõ és üzemeltethetõ tankhajóba, majd kitölteni egy erre szakosodott tengeri terminálnál.

Az amerikai otthonok fele gázfûtéses és az áramunk kb. 16 %-át termelik vele. Az ipar a legfõbb nyersanyagként használja a földgázt a mûtrágyák, mûanyagok, tinta, ragasztók, festékek, mosószerek, rovarirtók és sok más mindennapi háztartási cikk gyártásához. A mûgumi és a mesterséges szálak, mint a nájlon nem állíthatók elõ a földgázból készülõ vegyianyagok nélkül. Észak-Amerikában a földgázkitermelés 1973-ban érte el a csúcsát. Olyan gyorsan fúrunk, ahogy csak tudunk, hogy üzemeltethessük a légkondikat és a kályhákat.

Ráadásul az éghajlatváltozás problémái szaporítják, szerteágazóbbá teszik és kölcsönösen erõsítik egymást a rohamosan elfogyó oalj- és gázkészletek problémáival.  Látványos illusztrációja volt ennek 2005-ben, amikor az enyhén melegebb óceáni hõmérséklet által küldött Katrina és Rita hurrikánok rárontottak a Mexikói-öböl partvidékére. Majdnem egy évvel késõbb az öbölben az olajkitermelés kb. 12%-a és a gázkitermelés 9,5%-a még mindig szünetelt, valószínûleg örökre. Sok ilyen kitermelõplatform talán soha nem fog újjáépülni, mivel a lentmaradt olaj és gáz mennyisége nem indokolja a költséget. Ha 50 millió dollár értékû olaj van lent, miért költenének 100 millió dollárt a lerombolt platform pótlására, hogy felhozzák?

Az éghajlatváltozás szaporítani fogja az alternatív üzemanyagokkal kapcsolatos hatalmas problémákat is. Amint ezt írom, az amerikai gabonaövezetet ádáz nyári aszály sújtja. A kukorica és a szója fonnyad Minnesotától Illinoisig, a búza kiég a Dakotákban és Kansasban. Ezzel egyidejûleg a mezõgazdaság "inputjainak" költsége a dízelolajtól a földgázból készülõ mûtrágyákon át az olajalapú rovarirtókig  2003 óta egyenletesen emelkedik, nagy fejfájást okozva a farmereknek. Az idõjárás és az olajárak egyaránt leszorítják a terméshozamainkat, miközben a mezõgazdaság második világháború után kialakult ipari modellje egyre fenntarthatatlanabbá válik. A következõ években nehézségeink lesznek az ennivalónk megtermelésével, nem is szólva a sok országról, amelynek a túlélése függ az amerikai gabonaimporttól. Így hát a gondolat, hogy többmillió hektáron egyszerûen átváltunk élelkmiszerek termelésérõl etanol, vagy biodízel alapanyagokéra, hogy az autókba gyártsunk üzemanyagot, a valóság döbbenetes félreértése.

Mégis széles körben makacsul tartja magát a vágy, hogy az alternatív üzemanyagok valamilyen kombinációja meg fog menteni minket ettõl az olaj- és gázvégzettõl, és lehetõvé teszi számunkra, hogy más eszközök segítségével tovább élvezhessük, amit Cheney alelnök úgy nevezett, hogy "tárgyalási alapot nem képezõ" amerikai életforma. Az igazság az, hogy az alternatív üzemanyagok, vagy õket felhasználó rendszerek semmilyen kombinációja nem fogja számunkra lehetõvé tenni, hogy úgy folytassuk Amerika, vagy akár annak egy jelentõs része mûködtetését, ahogy eddig tettük. Nem fogjuk tudni a Wal-Martot, Walt Disney Worldöt, Monsanto-t, és az Államközi Autópályarendszert mûködtetni nap- vagy szélenergia, hidrogén, etanol, kátrányhomok, olajpala, metánhidrátok, atomenergia, termális depolimerizáció, "zéró pont" energia, vagy bármi más semmiféle kombinációjával. Ezek zömét elszántan használni fogjuk sokféle módon, de valószínûleg csalódni fogunk, amikor kiderül, hogy mennyit tehetnek értünk.

A ránk váró kihívás megértésének a kulcsa, hogy be kell ismernünk, hogy mindennapi életünk összes megszokott tevékenységét átfogóan másképp kell megszerveznünk. Még visszatérek erre a témára, de elõbb fontos, hogy megpróbáljunk számot vetni azzal az elképesztõ mennyiségû önámítással, amely jelenleg megbénítja kollektív képességünket, hogy gondolkozzunk ezekrõl a problémákról.

A széleskörû vágy arra, hogy elszakadjunk az olajtól és gáztól és összes komplex rendszerünket csatlakoztassuk más energiaforrásokra, egy önmagában is elég érdekes és problémás jelenség ahhoz, hogy megérdemeljen némi tárgyalást. Talán a vezetõ illúzió az az elképzelés, hogy energia és technológia egy és ugyanazon dolog, egymással helyettesíthetõk. A médiumokban szüntelenül hangoztatott népszerû gondolat az, hogy ha kifutunk az energiából, egyszerûen megyünk és keresünk valamiféle "új technológiát" a dolgok mûködésben tartásához. Rá fogunk jönni, hogy ez nem egyezik meg a valósággal. Például a kereskedelmi repülõgépek vagy olcsó szénhidrogénalapú folyékony üzemanyagokkal fognak üzemelni, vagy nem lesz kereskedelmi repülésünk abban a formában, ahogy ma ismerjük. Semmilyen más energiaforrás nem eléggé koncentrált tömegû, nem eléggé hozzáférhetõ mennyiségû, és nincs elegendõ kínálata ahhoz, hogy lekûzdje a gravitációt egy megrakott repülõgépen, amit naponta ezrével tesznek meg a légitársaságok a világon. A finomított folyékony szénhidrogéneken kívül semmilyen más módszer nem teszi lehetõvé e kereskedelmi rendszer mûködését abban a nagyságrendben, amihez hozzászoktunk. Az egyetlen ok, ami miatt ez a rendszer létezik az, hogy mostanáig ez a fajta üzemanyag olcsó és bõséges volt. Nem fogjuk lecserélni a világ létezõ repülõgépflottáját, továbbá nincs is más fajta repülõgép az eddig kifejlesztetten kívül, amely másképp mûködne.

Lehetnek más megoldások a dolgok föld feletti mozgatására, például léggömbök, léghajók, vagy zeppelinek. De ezek jóval lassabban fognak mozogni és sokkal kevesebb árut és utast fognak hordozni, mint a repülõgépek, amiket élvezhettünk az elmúlt kb. hatvan évben. A legvalószínûbb forgatókönyv az elõttünk álló évekre az, hogy a repülés egy fokozódóan drága dolog lesz az elit számára, amint az olaj csordogál a vége felé, aztán teljesen megszûnik.

Egy másik fõ hibája azoknak, akik nem figyelnek eléggé, hogy átsiklanak az új technológiák nem várt következményei felett, amelyek többnyire továbbiakkal szaporítják a létezõ problémákat. Az energiaszektorban a leglátványosabb példák egyike a világ utolsó valóban hatalmas olajlelete, a Norvégia és az Egyesült Királyság közötti északi-tengeri olajmezõk rövid története. Ezeket a 60-as években fedezték fel, a 70-es évek végén kezdték kitermelni és a 90-es évek elején teljes gõzzel szivattyúzták õket. Majd 1999 körül elérték a kitermelési csúcsukat és most szélsõségesen meredek hanyatlásban vannak, ami egyes angol mezõk esetén évi 50%-ig terjed. A ténybõl, hogy ezeket a legújabb és legjobb technológiával fúrták, végül az derül ki, hogy megdöbbentõ hatékonysággal lettek kimerítve. Az "Új Technológia" csak meggyorsította Britannia energiaszegénységbe hanyatlását. Most, a húszévnyi északi-tengeri dáridó után, amelynek során a szuburbanizálódás (zöldövezetbe költözés) orgiáját élvezte, Nagy-Britannia újra nettó energiaimportõr. Nemsokára a briteknek egyáltalán nem lesz északi-tengeri olaja és energiadiétájukat a zord 50-es évek szintje alatt fogják találni.

Ha igazán meg akarjuk érteni az USA közvéleménye önámítási hajlamát, akkor fontoljuk meg a következõt: huszadik század-végi vagyonunk nagy részét egy olyan életmód-berendezkedésbe fektettük, amelynek nincs jövõje. Az amerikai kertesház-övezet (suburbia) a világtörténelem legtévesebb tõkeberuházását képviseli. A messzire nyúló családiház-telepek, útmenti bevásárlóövezetek, "nagy doboz"-üzletek valamint a szélsõséges autófüggés többi kiszolgálólétesítménye és tartozéka rosszul fog mûködni, ha egyáltalán mûködni fog egy olajban szegény jövõben. Pont. Ez a dilemma maga után vonja az "elõzõ befektetés" nagyerejû pszichológiáját, ami arra indít minket, hogy elkeseredetten védelmezzük rossz befektetésünket, vagy legalábbis megakadályozza, hogy lemondjunk a jövõbeli értékükhöz fûzött elvárásainkról. Fokozza a katasztrófát az a szerencsétlen tény, hogy az egyre több jövõtlen zöldterületi lakóövezet mániákus építése (az "ingatlanbuborék") alattomosan felváltotta a gyáripart, mint gazdaságunk alapját.

Ezzel egyidejûleg a gyáripar kiszervezése más országokba ösztönözte egy "globális gazdaság" kifejlõdését, amely a média közvéleményformálói, mint pl. Tom Friedman, a New York Times kolumnistája ( A Világ lapos c. könyv szerzõje) szerint a dolgok tartós állapota, amelyhez jobb, ha hozzászokunk. Valószínûleg pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy a globális gazdaság átmeneti gazdasági viszonyok összessége, amely két alapvetõ (és átmeneti) feltételnek köszönhetõen jött létre: fél évszázadnyi relatív béke a nagyhatalmak között és fél évszázadnyi olcsó és bõséges fosszilis energiahordozó. Ez a két egymástól kölcsönösen függõ feltétel a végéhez közeledik, amint a nagyhatalmak elkeseredett vetélkedésbe kezdenek a világ maradék energiaforrásaiért és a világ éppen készül jóval nagyobbá és kevésbé lapossá válni, miközben ezek a gazdasági elõfeltételek szétfoszlanak.

Ez nagyjából az ország helyzete ebben a pillanatban. Mélyen és tragikusan irónikus, hogy úgy tûnik, minél több információ bombáz minket, annál kevesebbet értünk belõlük. Megszámlálhatatlanul sok a kábel TV hírcsatorna és az internetes híroldal, ennek ellenére képtelenek vagyunk feldolgozni ezt az információözönt egy összefüggõ közéleti vitává a civilizációnkat fenyegetõ alapvetõ kihívásokról -- nem is beszélve egy, e nehézségeket kezelõ ésszerû cselekvési tervrõl. Eközben a CBS News azt mondja a nézõk millióinak, hogy az albertai kátrányhomok minden problémánkat meg fogja oldani, vagy (két héttel késõbb), hogy a Montana és Wyoming alatti szénmezõk fenn fogják tartani a normális üzletmenetet, a CNN pedig azt mondja további pár millió nézõnek, hogy mindent üzemeltethetünk itt etanollal, éppúgy, mint a brazilok teszik.

Természetesen a józan gondolkodás legnagyobb akadálya ma Amerikában a legtöbb egyén és intézmény számára a mánia, hogy az autókat bármi áron mûködésben tartsák. Még a környezetvédõk is bûnösek ebben. A kiérdemesült Rocky Mountain Institute egy évtizedig folytatott egy programot egy "hiperkocsi" megtervezésére és kifejlesztésére, amely képes természetfeletti mesés távolságot megtenni egy tankolással, abban a hitben, hogy ez környezetileg hasznos lenne. Mi a rövidlátás e vállalkozásban? Csak népszerûsítette a gondolatot, hogy továbbra is lehetünk autófüggõ társadalom; a project szinte egyáltalán nem ismerte el a gyalog bejárható települések és a tömegközlekedés értékét.

E kollektív eltévelyedettség legdurvább példája hogy még elkezdeni is képtelenek voltunk a nyilvános vitát az USA vasúti személyszállításának helyreállításáról, amely mára olyan lepusztult lett, hogy a bolgárok szégyellnék, ha náluk ilyen lenne. Ez az egyetlen dolog, amit most azonnal megtehetnénk és lényeges hatása lenne olajfelhasználásunkra. Az infrastruktúra máig ott van kint, rozsdásodik az esõben és várja, hogy megjavítsák. A helyreállítása amerikaiak százezreit juttatná értelmes munkához minden szinten. A tény, hogy még csak nem is beszélünk errõl, a politikai spektrum semmilyen pontján a baloldaltól a centrumon át a jobboldalig, megmutatja, hogy milyen alapvetõen komolytalanok vagyunk.

Ez egyszerûen nem elég jó. Ez nem méltó a történelmünkhöz, örökségünkhöz, az áldozatokhoz, amiket elõdeink hoztak. Ez teljesen idegen mindentõl, amit a jövõ iránti kollektív felelõsségünknek nevezhetünk.

Ettõl jobban kell csinálnunk. Azonnal el kell kezdenünk egy másféle elrendezés kialakítását. El kell kezdenünk az átmenetet egy olyan életmód felé, amely lehetõvé teszi számunkra a civilizáció-projekt továbbvitelét - én vitábba szállnék a Daniel Quinn és mások által felvetett elképzeléssel, hogy maga a civilizáció az ellenségünk és abba kell hagynunk. A problémáinkra választ adó cselekvési terv valójában bizonyos pontossággal meghatározható. Másképp kell elrendeznünk a mindennapi élet alapvetõ tevékenységeit.

Általánosságban, a körülmények, amik ránk várnak az energia- és éghajlatváltozás miatt, meg fogják követelni, hogy sokkal lokálisabban éljünk, valószínûleg teljes mértékben úgy.  Élelmünk nagyobb részét kell helyben megtermelnünk, kisebb léptékben, mint ma tesszük, kevesebb mesterséges "input"-tal és valószínûleg több emberi és állati munkával. A földmûvelés nagyobb fokban kerülhet országos gazdasági életünk középpontjába, mint amennyire bármely ma élõ ember életében volt. Ezek a változások nagy eséllyel visszahozhatják olyan társadalmi és osztálykonfliktusok sorát is, amikrõl szintén azt hittük, hogy már magunk mögött hagytuk õket.

A helyi kölcsönös gazdasági függõség hálózatainak újjáépítésével  újjá kell majd szerveznünk a kiskereskedelmet. Az országos kiskereskedelmi láncok elõretörése egy önszervezõdõ reakció volt a huszadik század vége körülményeire. Ezek a körülmények most végetérõben vannak és velük együtt véget fog érni a Wal-Mart típusú üzleti modell is: az ázsiai gyárakig érõ tizenkétezer mérföldes áruellátó lánc, a "kerekeken guruló raktár" amit a konténerhajó-kikötõk és a Nagy Doboz áruházak rakodódokkjai között megállás nélkül körzõ kamionok alkotnak. A "szuperüzletek" által a helyi gazdaságoknak okozott kár kiadós.  Nemcsak a dolgokat készítõ és árusító többszintû helyi hálózatokat rombolták szét, hanem a középosztályt is, amely ezeket üzemeltette és ezáltal szétrombolták a települések kulturális és gazdasági szövetét is. Ezt helyrehozni nagy feladat. Újra kell kezdenünk egyes dolgokat saját magunk számára elõállítani és kisebb léptékû kereskedelmi hálózatokon át eljuttatni a fogyasztókhoz. Végsõsoron kevesebb dolgot kell majd vásárolnunk. Az utóbbi évtizedek bevásárlási õrülete le fog csillapodni, miközben küszködni fogunk az értékes dolgok elõállításával és törvényszerûen kevesebbet fogunk fogyasztani.

Másképp kell elrendeznünk az emberek és áruk szállítását is. Nemcsak a vasút rendszerének újjáépítése létfontosságú számunkra, hanem a villamosítása is, ahogy szinte az összes többi fejlett ország megtette. Ez többszörös elõnnyel fog járni, mivel egyéb dolgokkal is képesek leszünk mûködtetni, nemcsak fosszilis energiahordozókkal.  Számítanunk kell a regionális léptékû tengeri szállítás feléledésre, valamint több hajózásra a folyókon, csatornákon, belvizi utakon. Újjáéledhet sok lepusztult folyami rakpart és a Nagy Tavak haldokló kikötõi. Ha egyáltalán fogunk kamionokat használni, az az áru útjának legutolsó szakasza lesz. Az autó egy eltûnõben levõ lény lesz az életünkbõl, egy luxus, amit irigyelni fognak azok, akiknek többé már nem telik a "boldog autózás" utópiájában való részvételre. Az államközi autópályák fenntartása önmagában több erõforrást fog igényelni, mint amennyit össze tudunk majd kaparni. Legtöbbünk számára a huszonegyedik század nem elsõsorban a szüntelen mobilitásról fog szólni, hanem arról, hogy ott maradunk, ahol vagyunk.

Másképp kell belaknunk Észak-Amerika területét, értve ezalatt a visszatérést a hagyományos nagyvárosokhoz, városokhoz, lakónegyedekhez és a termékeny falusi vidékhez, amely több, mint egyszerûen szép látvány, vagy a kikapcsolódás helye. Valószínûleg meg fogjuk tapasztalni a kétszáz éves trend megfordulását, amelynek során az emberek a falvakból és kisvárosokból a nagyvárosokba áramlottak. Nagyvárosaink valószínûleg lényegesen össze fognak zsugorodni, miközben egyidejûleg újrasûrûsödnek központjaik körül és folyópartjaik mentén. Az Új Urbanisták tevékenysége döntõ lesz a jövõvel rendelkezõ emberi lakóhelyek újjáépítésében. Eddigi eredményeik lényege nem annyira az "új városok" építése, mint pl. Seaside, Florida, vagy Kentlands, Maryland, hanem a várostervezésre vonatkozó tudás, alapelvek és módszerek visszanyerése, amelyek kidobásra kerültek az autós kertvárosok építésére fordított õrült erõfeszítésünk során.

Nehezebb elõrejelezni, pontosan mi fog történni az oktatással és egészségüggyel, kivéve, hogy egyik sem mûködhet tovább a mai pénzszórásként és ezeknek is, mint minden másnak kisebb léptékûvé és sokkal lokálisabbá kell válnia. Központosított iskolakörzeteinknek, amelyek teljes mértékben függenek a sárga iskolabuszok flottáinak számtalan napi útjától és a rabló ingatlanadóktól, kis esélye van a sikeres továbbmûködésre egy energiaszegény gazdaságban. Azonban az olajutáni korban egy szegényebb ország leszünk, ezért nehézségekbe fog ütközni a pótlásuk. Egy új, jobban a helyre alapozott oktatási rendszer helyettük inkább talán az otthoni oktatásból fog kinõni, amint a házon belüli osztályok új, kis lakónegyedi iskolákká állnak össze. A felsõoktatás megszûnik tömegfogyasztási cikk lenni, és esetleg csak a társadalmi elitek részére lesz hozzáféthetõ, ha egyáltalán megmarad. Eközben a "sebesültellátási rangsor" nagyon nehéz idõszaka vár ránk, ahogy az "egészségügyipar" hatalmas erõforrásai elsorvadnak. A szövetségi Medicaid és Medicare rendszerek mai finanszírozási módjukkal még egy ránk fenekedõ globális energiaválság nélkül sem érnék meg a jövõt.

Ami azt illeti, kategorikusan kijelenthetjük, hogy minden, ami gigantikus léptékben van megszervezve a szövetségi kormányzattól az Acme Corporation-ön át a Michigan Egyetemig valószínûleg megrendül az energiaszûkös jövõben.  Ezért ne vesd a reményeidet a multinacionális cégekbe, nemzetközi NGO-kba, vagy más gigantikus szervezetekbe és intézményekbe.

A közelmúlt eseményei sokunkban keltettek félelmet, hogy egy Big Brother típusú kormányzati zsarnokság felé tartunk. Úgy vélem, hogy szerencsések leszünk, ha a szövetségi kormány képes lesz válaszolni a telefonjaira, nem is beszélve bárki életének szabályozásáról az olajutáni korban. Ahogy a hatalom leszivárog a helyi és regionális szintekre, magának a szövetségi rendszerünknek az értelme is megkérdõjelezõdhet. Az állami kormányzatok hatalmas bürokráciáikkal nem feltétlenül járnak majd jobban. Századunk során a késõbbiekben a valódi politikai cselekvés valószínûleg lekerül a helyi szintekre, amint a helyreállított szomszédsági szervezõdések lehetõvé teszik az emberek számára a helyi problémák helyi megoldásait.

Jogos, hogy ez egy rémisztõ jövõkép. És közületek valószínûleg sokan tépelõdnek azon, hogy hogyan õrizhetnék meg a reményt ilyen óriási feladatokkal szembesülve. Itt a puszta igazság, emberek: a remény nem egy fogyasztási cikk. Saját magadnak kell elõállítanod a saját reményed. Ezt azáltal teszed meg, hogy megmutatod magadnak, hogy elég bátor vagy szembenézni a tényekkel és elég rátermett megbirkózni a körülményekkel, amiket ezek jelentenek. Hogy hogyan fogjuk megoldani egy rendes társadalom fenntartását rendkívüli változások közepette, a saját kreativitásunkon, nagylelkûségünkön, barátságosságunkon fog múlni és én biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk megtalálni ezeket az erõforrásokat szíveinkben és kollektíven a közösségeinkben.

James Howard Kunstler "A hosszú rendkívüli állapot" (The Long Emergency) és a "Seholsincs földrajza" (The Geography of Nowhere) c. könyvek szerzõje. Írásai megjelentek a The New York Times Magazine-ban és a Rolling Stone magazinban.

James Howard Kunstler

fordította: Bobkó Csaba, 2007.február 19.

Edna nénnye kötőtűinek csattogása

Ha a gazdasági tájkép a Hubbert-csúcson túl olyan nehéz terepnek bizonyul majd, mint ahogy Fődruida Jelentésem két legutóbbi bejegyzésében vázoltam, hogyan tudnak ehhez alkalmazkodni egyének, családok és közösségek?  Nagy léptékben a cselekvés lehetőségei minimum korlátozottak, nem utolsósorban azért, mert a változékonyság zaja túl könnyen elrejti a hanyatlás jelét.  Amint a legutóbbi olaj- és földgázárcsökkenés megerősítette az illúziót, hogy nem kell tovább aggódnunk az energia miatt, a csúcs utáni gazdaság pozitív oldala: a megszerzett vagyonok, a nyereséges spekulációk, a konjunktúrák, amikor a keresletrombolás leviszi az energiaárakat és úgy tűnik, hogy a világon minden rendben van - mindez megkönnyjti, hogy az emberek meggyőzzék magukat, hogy az ipari társadalom továbbra is sinen van.

Könnyű megérteni ezt a fajta gondolkodásmódot, mivel az alternatívája az elfogadhatatlan elfogadása: beismerni, hogy az iparkorszak végetérőben van és a modern világ átlagos életformáit definiáló luxusok, kényelmek és életszínvonal eltűnőben vannak, nem egy kis időre, hanem örökre. Az, hogy az elfogadhatatlan egyúttal elkerülhetetlen is, nem teszi könnyebbé a megbirkózást vele. Mégis, az elfogadhatatlan elfogadása a döntő lépés az olajcsúcs gazdasági hatásaira való felkészülésben. Minden jövőre vonatkozó feltételezésünket felül kell vizsgálnunk egy zsugorodó gazdaság fényében, amelyben a pénz és az elvont vagyon más formái többé nem garantálnak hozzájutást árukhoz és szolgáltatásokhoz.

Érdemes felidézni, hogy nem is olyan régen a pénz gyakorlatilag igen kis szerepet játszott a gazdasági összképben. Még jóval 1700 utánig a nyugati világban az áruk és szolgáltatások több, mint fele háztartásokban és közösségi gazdaságokban került megtermelésre és elfogyasztásra és szokásjogon alapuló hálózatokban került cserére, amelyeket a kötelesség és kölcsönösség irányított, nem a kereslet és a kínálat. A legtöbb háztartás megtermelte a saját élelmiszerét, ruházatát és más szükségleteit, a többletet pedig más helyi termelőkkel folytatott cserekereskedelemben használta fel azok portékájáért. A pénz olyan termékek csereeszközeként szolgált, amelyeket annyira messze állítottak elő, hogy a szállítási költség és a romlás lehetetlenné tette a bartert. Csak az olcsó, bőséges fosszilis energiahordozók tették lehetővé az annyira olcsó szállítást, hogy a termékek központosított gyártása és forgalmazása kiszoríthatta a helyi fogyasztásra szánt helyi termelést.

Az olajcsúcs után az ilyen helyi gazdaságok a jövő hullámai és a jelen és közelmúlt pénzgazdasága egy anakronizmus. Mivel azonban a fosszilis energiahordozók kimerülése egy fokozatos folyamat, a változás nem fog egyszerre mindenestől bekövetkezni. Ez egy jó dolog, mert ma az ipari világban az emberek többsége nem rendelkezik olyan ismeretekkel és eszközökkel, amikkel egy helyi gazdaságban tevékenykedhetnének. Munkahelyeik - a menedzserekétől a tanácsadókon át az eladókig és irodai dolgozókig, és az összes többi fészek a nagyvállalati kasztrendszer galambdúcában - az ipari gazdaság belső funkcióit szolgálja ahelyett, hogy olyan termékeket, vagy szolgáltatásokat állítanának elő, amikre az embereknek szüksége van.

Ezzel ellentétben az ipartalanodott gazdaságban azok a munkahelyek fontosak, amelyek közvetlenül kielégítik az emberi igényeket.  A klasszikus példa a földművelés. Ha terményeket állítasz elő a saját munkáddal, igazából nincs szükséged a pénzgazdaságra, kivéve amennyire az saját magát rádkényszeríti az ingatlanadó és hasonlók formájában. A munkád közvetlenül értéket nyújt számodra, mivel a terményeid egy része saját asztalodra kerül, a többi kicserélhető a számodra szükséges áruk és szolgáltatások más helyi forrásaival, a szomszéd varrónővel, az utcavégi kováccsal, a városi vegyesboltban.  A pénz e cserék kényelmes közvetítője, de nem nélkülözhetetlen, éppúgy folytathatsz cserekereskedelmet, húzhatod a rovásokat, vagy használhatod az értékcsere bármilyen egyéb rendelkezésre álló módját. Mivel az, amit termelsz, értékkel rendelkezik más emberek számára, ezeket elcserélheted olyasmikre, amit mások állítanak elő és számodra szükségesek, akár jelen van a pénzgazdaság e kereskedelem közvetítőjeként, akár nincs.

Hasonlítsd a farmert egy nagyvállalati marketingasszisztenshez, vagy egy öntödei munkáshoz és a különbségek világossá válnak. A marketingasszisztens egy olyan szolgáltatást nyújt - marketingterveket segít létrehozni és fenntartani egy nagyvállalatnak - amelynek nincs értéke a pénzgazdaságon kívül. Ha élelmiszerért cserekereskedelmet szeretne folytatni egy farmerrel, valószínűleg nem sokra menne azzal, hogy felajánlja segítségét a farmer vállalati arculatának menedzseléséhez egy médiakampány útján! A gyári munkás egy árnyalattal jobb helyzetben van. Ha a pénzgazdaság szétmállik, a gyár tulajdonosai esetleg öntvényekben fizetik a bérét, amit ő megpróbálhat elcserélni a számára szükséges javakra és szolgáltatásokra; pontosan ez a megoldás volt általános a volt Szovjetunióban az 1990-es évek elejének gazdasági összeomlása idején. Azonban ő is rá van utalva a gyárra és annak tulajdonosaira, hogy azok munkahelyet és a fizetség valamilyen formáját nyújtsák számára és helyzete egy ingatag, szétmálló gazdaságban kétséges.

Az ipartalanodott korban a farmer gazdasági modellje az életképesebb, mert ő elvan a pénzgazdaság közvetítése nélkül. Más foglalkozások, amelyek nélkülözhetetlen javakat és szolgáltatásokat termelnek, ugyanebben a kényelmes helyzetben lesznek, mivel az embereknek továbbra is szüksége lesz ennivalóra, ruhára, cipőre, szerszámokra és hasonlókra, és ezeket el fogják cserélni bármire, ami a kezük ügyében lesz. A legnehezebb idők kivételével szintén készek lesznek a cserére olyasmikért, amik nem igazán létfontosságúak. Például, ha valaki jó sört főz, számíthat rá, hogy lesz piaca a termékének, kivéve a legapokaliptikusabb időkben, de nagy valószínűséggel még akkor is.

Mivel a pénzgazdaság alkonya egy fokozatos folyamat lesz, nem feltétlenül lesz lehetséges az egyének számára az átmenet egy ipartalanodott karrierre egyetlen ugrással. Amivel most azonnal meg lehet és kell kűzdeni, az a tanulási folyamat, amelyet e szakmák mindegyike megkövetel. Például nem elég, ha a polcaidat megtöltöd a biokertészetről szóló könyvekkel, el kell kezdened szerszámokat venni, ágyásokat felásózni és saját terményeidet termeszteni, mindezt minél hamarabb, mert a biokertészkedés mesterségének az elsajátítása időt igényel. Ugyanez vonatkozik arra, ha a kovácsmesterség, sörfőzés, háztartásieszköz-javítás, vagy bármilyen más hasznos szakma művelését választod: meg kell szerezned a szerszámokat és el kell kezdened a mesterséget tanulni,hogy a B-Terved szilárdan a helyén legyen, amikor a pénzgazdaság szétfoszlik alólad.

A helyi cserében résztvevő mesterségek részei az összképnek, de egy másik rész éppolyan létfontosságú: – a háztartás-gazdaság újrafelfedezése. Nem túl sokkal ezelőtt a gazdasági érték egy nagy része a háztartási szektorból jött. Sokan emlékszünk még a nagymamákra, akiknek mindig volt házilekvárja a polcokon és horgolótűk táncoltak a kezeikben, meg a nagyapákra, akik garázsai tele voltak megkopott szerszámokkal, kertjeik pedig érett paradicsomokkal. A marketingkampányok, amelyek a háztartás-gazdaság utolsó maradványait is kiszorították a létezésből, hobbinak bélyegezték ezeket a tevékenységeket, és azon belül is fapados hobbiknak, de ezek valamikor sokkal többet jelentettek és egy, az ipartalanodás szélén álló világban létfontosságú az újjáélesztésük.

Az embereknek eltérőek a lehetőségei és a képességei, garantáltan nincsenek mindenki számára megfelelő megoldások. Azoknak azonban, akik rendelkeznek kertészkedésre alkalmas területtel, egy konyhakert valószínűleg az elsőszámú teendő e téren. Nem szükséges, hogy az összes saját ennivalódat, vagy akár össz kalóriabeviteled egy nagy részét magad állítsd elő ahhoz, hogy ez jelentős hatással legyen életminőségedre. Legalábbis Amerikában a tömegtermények, mint a gabonafélék és más szemestermények valószínűleg elérhetők lesznek a pénzgazdaságon keresztül még sok éven át. A gyümölcsök, zöldségek és állati eredetű élelmiszerek, tehát a vitaminok, ásványok és fehérjék forrásai egy más kérdés. Egy zöldségeskert, egy pár gyümölcsfa és esetleg egy nyúlketrec, vagy egy víztartály ponty, vagy tilápia számára a rosszultápláltság és az egészség közötti különbséget jelentheti.

Ha nem rendelkezel kertészkedésre alkalmas hellyel, fontold meg egy, vagy két hasznos kézimunka megtanulását. Edna nénnye szokása, hogy boldog-boldogtalannak kardigánokat kötött, idejétmúltnak tűnhetett az ipari gazdaság fénykorában, de amikor a távfűtést elérhetetlenné teszi az ára és a szállítási költségek végetvetnek a ruhaimportnak a harmadik világbeli éhbéres üzemekből, a meleg ruha, amit képes vagy saját kezeddel előállítani, kézenfekvő értékkel bír, továbbá hasznos csereeszköz is lehet. Ugyanez vonatkozik sok más kézimunkára is, a szappankészítéstől a gyógyfüvességen át az ezermesterkedésig, amely lehetővé teszi a vízvezetékek, bútorok és háztartási eszközök otthoni javítását.

Az ipartalanodás korában még egy, az emberi kívánságokra és szükségletekre adott válasz is létfontosságú lesz, amelyet amilyen gyorsan csak lehet, újjá kell éleszteni és alkalmazni kell. Ez pedig a “megvagyok nélküle” művészete. Az ipari gazdaság rászoktatott minket arra a  gondolkodásmódra, hogy hogy az egyetlen dolog, amit egy vággyal tehetünk, hogy kielégítjük, lehetőleg pénzt költve valamilyen fogyasztói temékre. Az ipartalanodó kor zsugorodó gazdasága nagyon kevés teret fog hagyni ennek az önkényeztető gondolkodásnak. A Hubbert-csúcs utáni lejtőn túlélési képességedet nagyrészt azon dolgok számával mérheted majd, amelyek nélkül meg tudsz lenni. Az is aligha véletlen, hogy a világ spirituális hagyományai szintén értéknek tartják, hogy legyünk érzéketlenek az anyagi dolgokra.

Azok között a dolgok között azonban, amelyek nélkül meg kell tanulnunk élni, talán a legfontosabb egy egyáltalán nem anyagi dolog, hanem egy szokás – a haszontalanság szándékos gyakorlása “szabadidő” néven. Csak egy olcsó energiában bővelkedő társadalom győzhette meg magát arról, hogy az emberi élet legfőbb célja, hogy semmit téve egy helyben üljünk, és még így is a média szüntelen lármáját igényli, hogy elszakítson minket attól a ténytől, hogy a semmittevés közbeni egy helyben ülés a legunalmasabb az összes emberi tevékenység közül. Nagyszüleink nemzedéke és elődeik nagyon is tudták ezt, ezért volt, hogy a szabadidős tevékenység egy évszázada hasznos tevékenységekkel telt lustálkodás helyett, és ezért kötötte Edna nénnye azokat a kardigánokat jóval azután, hogy az ipari gazdaság szükségtelenné tette a házi készítésű ruházatot. Az ipari civilizáció alkonyával más korábbi civilizációk lehanyatlásához hasonlóan kétségkívül rengeteg felfordulás és ordibálás fog járni, de az igazi történet – a jel mindezen zaj mögött – egy sokkal halkabb hang lesz: Edna nénnye kötőtűinek lágy csattogása, amint kezdi megkötni egy új és fenntarthatóbb világ szövetét.

John Michael Greer

2006. október 12.

fordította: Bobkó Csaba, 2006. november 5.

Dollármilliárdok a szélben - Prof. Dr. Györgyi Viktor világszabadalma

Tudományos vita kezdődhet egy magyar találmányról

Borsodi Attila
Egy év alatt 50 ezer munkahely létesülhet Magyarországon, hosszú távon pedig a munkanélküliség teljes felszámolását vetíti előre Györgyi Viktor, a függőleges tengelyű szélerőmű feltalálója, ha újítása kellő fogadtatásra talál. A kutatómérnök szerint találmánya egyszerre válthatná ki a fosszilis tüzelőanyagokat az energiaiparban, és állíthatná helyre a Föld sérült ózonpajzsát. Tar Károly, a Debreceni Egyetem meteorológiai tanszékének vezetője, az MTA energetikai bizottság megújuló energia albizottságának tagja kíváncsi Györgyi Viktor találmányára. A Magyar Szélenergia Társaság alelnökeként vitát kezdeményez az újításról.




A forgalom miatt a megbeszélt időponthoz képest kisebb késéssel érünk Györgyi Viktor felcsúti „főhadiszállására”. Az ötdiplomás, Széchényi-díjas kutatómérnök azonban mosolyogva fogad, látszik rajta, hogy kenyere a türelem, ami az ő szakmájában az egyik legfontosabb tulajdonság. Rögtön el is indulunk a közeli dombtetőn álló szélerőmű prototípusához, amelyet egy drótkerítés vesz körül. A bejáratánál egy pórázon tartott kutya gondoskodik arról, hogy illetéktelenek ne jussanak a kerítésen belülre. – Amit most látnak, az a fejlesztés első állomása. Most még csak a függőleges tengelyű szélerőmű első prototípusa áll itt, hamarosan azonban óriási építkezések indulnak el. Épül ide a mostani, tízméteres magasságú és mindössze hétszáz kilogrammos tömegű toronynál két lényegesen nagyobb erőmű. Kijelöltük a kutatóközpont helyét, ahol a fejlesztéseken dolgozunk majd, és megálmodtam ide egy jelentős oktatási központot is, ahol elsősorban magyar tudósok tanítanának. Szeretném, ha a jövő generációja megismerkedhetne itt az alternatív energiákkal kapcsolatos tudományokkal – avat be terveibe Györgyi Viktor.

Ezután autóba ülünk, és visszatérünk a jelenlegi kutatóközpontba, ahol megismerkedünk néhány szakemberrel, köztük a fiával. – A találmányom története 1993-ig nyúlik vissza, amikor az Antall-kormány energetikai tanácsadója voltam. Már akkor látható volt, hogy a Föld fosszilisenergia-készlete – földgáz, kőolaj és szén – menynyire fogy. A nyugati világ éppen ezért tekintélyes pénzeket áldozott arra, hogy feltárja az új energiahordozókat. Ennek egyik kutatási iránya volt a napenergia, amelynek hasznosításához szükséges berendezések azonban meglehetősen drágák, és nagy helyet foglalnak el. A másik nagyon fontos kutatási irány, az előző mintegy másodlagos terméke: a szélenergia. Ez a vízenergiával együtt a legjobban használható energiahordozó – mutat rá a kutató.
Györgyi Viktor ekkor írt egy tanulmányt, amely a szélenergia lehetséges hasznosítását taglalta. – Megvizsgáltam a Nyugat-szibériai Fennsíkot, ahol akkora ereje van a szeleknek, hogy számításaim szerint Európa energiaszükséglete fedezhető lehetne a felhasználásukkal. Ehhez egy száz kilométer hosszúságú és nyolc kilométer szélességű erőműparkot képzeltem el, amit mi, magyarok építettünk volna meg. A megtermelt energia felét megkaphatták volna az oroszok, a másik felét elhozhattuk volna Magyarországra. Ez fedezhette volna hazánk energiaszükségletét, míg a felesleget eladhattuk volna jó pénzért Európának. Öt év alatt megtérült volna a beruházás, újabb öt év után ki tudtuk volna fizetni az államadósságot. Nem figyeltek rám oda, helyette a gázra koncentráltak – panaszolja a feltaláló.
A kutatómérnök kedvét azonban nem törte le a kudarc, sőt fejébe vette, hogy megalkotja a lehető legtökéletesebb szélerőművet. – Arra kerestem a választ, hogy milyen szerkezettel lehet a legtöbb energiát kinyerni a szélből úgy, hogy a hagyományos erőművek hibáit kiküszöböljük. A feladat megfogalmazása után öt évet a matematikával és az áramlástan tanulmányozásával töltöttem. Megvizsgáltam a függőleges és vízszintes tengelyű turbinákat, és arra jöttem rá, hogy olyan szerkezetre van szükség, amely képes kinyerni a szélben rejlő és a sebességgel arányos energiát. A Budapesti Műszaki Egyetem áramlástani tanszékén végzett mérések során bebizonyosodott az elmélet helyessége. Az új erőmű költségtakarékos, emellett több kritériumnak is eleget tesz: áramlástanilag, mechanikailag és biztonságtechnikailag is megfelel az elvárásoknak – jegyzi meg a szakember.

Technikai adatok
A találmány ereje akkor mutatkozik meg igazán, amikor Györgyi Viktor összehasonlítja azt a lapátkerekes szélerőművel. Megtudjuk, hogy míg a hagyományos szélerőmű 3 méter/szekundum és 90-100 kilométer/óra sebességtartományban használható, addig a függőleges tengelyű találmány már 0,3 méter/szekundum erejű gyenge szellőnél is működik, és komolyabb viharban sem kell kikapcsolni. – Ez azért fontos, mert a szél a sebesség függvényében harmadik hatvánnyal hordozza az energiát. Vagyis nagy sebesség esetén óriási energia van az áramló szélben. A hagyományos szélerőművek azonban az energia növekedését teljesítménnyel nem tudják lekövetni. További különbség, hogy Magyarország nagy részén változó irányú szelek vannak, amelyeket az én szélerőművem optimálisan fel tud használni. A lapátkerekes szélerőműveknél a teljesítmény fokozása érdekében csak a lapátok hosszának növelése áll rendelkezésre, ezt azonban nem lehet a végtelenségig megtenni, mert ezt a fizika törvényei nem engedik. A teljesítmény így behatárolt, körülbelül 2,8-3 megawatt körül van, amit matematikai egyenletekkel is igazolni lehet. Az én találmányom azonban gond nélkül megépíthető 10 megawattos méretben is. Kiépítéséhez ráadásul nem kell daru, mert a legnehezebb elem tömege sem haladja meg a száz kilogrammot. Karbantartása is egyszerűbb, mert a turbina nem a levegőben, hanem a földhöz közel van. A legfontosabb talán mégis az, hogy a függőleges tengelyű szélerőműhöz képest jelentősen olcsóbb a beruházás és karbantartás – sorolja újítása előnyeit Györgyi Viktor.

Új Kuvait
Arra a kérdésre, hogy miként lehet a szélenergiát tárolni, Györgyi Viktor több lehetőséget is említ. – Japánban manapság egy köbméter akkumulátorban már egy megawattóra energiákat tárolnak. A szél segítségével a vizet oxigénre és hidrogénre is lehet bontani, az energiát pedig hidrogén elégetésével nyerhetjük vissza. Visszaégethetjük a hidrogént egy speciális motorban is, amihez háromfázisú szinkrongenerátort kapcsolunk, és ezzel is lehetne villamos energiát előállítani – ecseteli a kutató.
Minden új találmány annyit ér, amennyire használják is a mindennapok során. Györgyi Viktor szerint ezzel nem lesz gond. – Három évvel ezelőtt néhány volt diákom lelt rá egy olyan cikkre, amelynek címe: Új Kuvait a világon, de nem olajból, hanem szélből. Az ország pedig Argentína, ahol olyan széladottságú területek vannak, mint Nyugat-Szibériában. A cikk arról szólt, hogy a pampákon felállítanának egy 80 kilométeres erőműparkot, ahol vizet hidrogénre és oxigénre bontanának. Ezt tankhajókon cseppfolyós állapotban az Egyesült Államokba szállítanák, ahol az iparból ki tudnák váltani a fosszilis energiahordozók felhasználását. Ezzel jobban meg tudnának felelni a kiotói egyezménynek, sőt még az ipari termelést is tudják fokozni. Elkezdődtek a mérések, és kiderült, hogy olyan széllökések vannak, amelyben egyetlen lapátkerekes szélerőmű sem képes működni. A függőleges tengelyű azonban igen. Esély van rá, hogy így Magyarország nyerje el e megrendelést, amely 19,5 milliárd amerikai dollárról szólna. Megfelelő beruházások után, egy éven belül 50 ezer új munkahely létesülhetne, aztán ötszöröse, majd akár tízszerese. Magyarországon megszűnhetne a munkanélküliség, viszont óriási bevételre lehetne szert tenni, amiből ki tudnánk fizetni az államadósságot. Emellett lenne ingyen, környezetbarát energiánk – teszi hozzá.

Világszerte folyik a szabadalmaztatás
Györgyi Viktor nem volt mindig irigyelt ember. Eleinte kevesen hittek neki, folyamatosan ellenállásba ütközött. Két professzor – Lukács György és Kuti László – végig mellette állt, és sokat segített ötleteivel, valamint jó gyakorlati tanácsokat adott neki Gerse Károly is (most az MVM Zrt. vezérigazgató-helyettese). – Most, amikor jönnek az eredmények, minden megszépül. Akik annak idején hülyének néztek, ma messziről kalapot emelnek – mondja mosolyogva Györgyi Viktor. Elmondja azt is, hogy csaknem másfél száz országban van folyamatban a szabadalmi eljárás. Két hete kapták meg a chilei szabadalmat. A feltaláló megjegyzi ugyanakkor, hogy találmányának akkor van értelme, ha az ország összefog a megvalósítás érdekében. Szerinte az ország csak önerőből épülhet újjá, nemzetközi segítségre kár is alapozni. – Ha ezt szem elől tévesztjük, akkor elveszünk – véli Györgyi Viktor, aki azonban hisz abban, hogy találmányával, ha kismértékben is, de hozzájárul a magyar ipar fellendüléséhez.

Vita indulhat a témában
Györgyi Viktor találmányával megkeresem Tar Károlyt, a Debreceni Egyetem meteorológiai tanszékének vezetőjét, aki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) energetikai bizottság megújuló energia albizottságnak is tagja. A szakember szívesen osztja meg gondolatait lapunkkal a találmányról. Előrebocsátja ugyanakkor, hogy nehéz véleményt alkotni a kérdésben. – A Györgyi Viktor által elmondottak egy része trivialitás a szélenergiával foglalkozók számára, azaz a közvélemény számára hihető információ. A másik része, ami a találmányára vonatkozik, az pedig nincs alátámasztva adatokkal, tényekkel – fogalmaz Tar Károly, hozzátéve, hogy ugyan a szélenergia-hasznosítás műszaki vonatkozásaiban nem szakértő, de kételkedik abban, hogy egy 0,3 méter/szekundumos szél által kifejtett nyomaték le tudja győzni a forgó alkatrészekben keletkezett súrlódást, és így a szerkezet forogni fog, sőt áramot fog termelni. Elmondja azt is, hogy a Györgyi Viktor által közölt teljesítményadatok csak igen nagy hatásfoknál hihetők. – Ennek viszont a hagyományos szélerőművek esetében van egy maximuma, ez a Betz-limit. Véleményem szerint a függőleges tengelyűekre is van egy felső határ – mutat rá Tar Károly. A szakember számára kérdés az is, hogy a hatalmas mennyiségű villamos energiát hány függőleges tengelyű szélerőművel lehetne előállítani Magyarországon. – Tisztázni kellene azt is, hogy tervei hogyan illeszkednek a magyar megújulóenergia-politika kvótarendszerébe – hangsúlyozza.
Tar Károly végezetül megjegyzi, hogy a függőleges tengelyű előnye, hogy nem kell a szélirányváltozást követnie, ami mindig teljesítménycsökkenéssel jár. Hátránya viszont, hogy a szél által átjárt felület lényegesen kisebb, mint a vízszintes tengelyűek lapátjai által súrolt felület. – Emiatt is komoly indokolás kellene, hogy a találmányról vitázni tudjunk. Mint a Magyar Szélenergia Társaság alelnöke felajánlom a lehetőséget erre a vitára Györgyi Viktor számára közte és a szervezet elnöksége, tagsága között – teszi hozzá.

Forrás: Magyar Nemzet